Zenés evangelizáció Bogártelkén

3570

2016. február 28-án a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet ifjúsága különleges szolgálatban vehetett részt. Vasárnap kora hajnalban – 3 óra környékén – indult a közel 30 főből álló csapat a 440 km-re lévő Bogártelkére, hogy az ottani református gyülekezetben énekekkel, bizonyságtételekkel tanúságot tegyen Istenről. A két gyülekezet közötti kapcsolat egyik pillérét a Rákoscsabai Béthel Alapítvány jelenti.

Az alapítvány a bogártelki református templom festett fakazettás mennyezetének restaurálását támogatja.

A bogártelki lelkipásztor már többször prédikált gyülekezetünkben, és kisebb-nagyobb csoporttal már mi is többször látogattuk meg erdélyi testvéreinket. Az ifjúság nyolc-tíz énekkel készült az alkalomra, melyeket zongora, gitár, basszusgitár, fuvola, szaxofon és cajon hangszerek díszítettek.

Bizonyságot tett az ifjúság vezetője, Hegyi László testvér, aki beszélt életének nehéz időszakairól, majd a megtapasztalt isteni szabadításról. Hasonlóan szólt a helyreállító kegyelemről Szlepák Zsolt. Az ifjúságot örömmel elkísérte Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese is, aki arról beszélt, hogy a világ kínálta lehetőségek teljes tárházával élve sem találta meg azt az örömöt és békességet, amelyet Istenben megtalálhatott. Tanúságot tett arról, hogy Isten hogyan változtatta meg gyökeresen, mindenre kihatóan az életét. Mező Misi néhány saját dalt is énekelt a bogártelki gyülekezet nagy örömére. Végül László Gábor testvér a filippi börtönőr megtérése alapján prédikált, melyben saját élete példáin keresztül is hirdette mindenki számára a megtérés és megújulás lehetőségét.

Az alkalom végén a bogártelki gyülekezet nagy szeretettel vendégelte meg a szolgálócsoportot. Kedves színfoltja volt a találkozásnak az ifjúság hölgy tagjainak kalotaszegi népviseletbe való beöltözése, amelyet az egyik helyi testvérnő gyűjteménye tett lehetővé.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!