Zengj, magyar ének!

3510
fotó: Vargosz

Már hagyomány, hogy a budapesti Református Zenei Fesztiválra a Kárpát-medence különböző pontjairól érkező (nem csak) református énekkarok közösen lépnek fel a Nemzeti Múzeum lépcsőjén.

Az idei közös éneklés újdonsága, hogy a reformáció 500. évfordulójára készülve a programban rövid igehirdetés is helyet kapott, a szervezők négy másik protestáns egyház képviselőjét is meghívták.

Az énekeskönyvi dicséreteket, egyházi kórusműveket és hazafias dalokat éneklő alkalmi ökumenikus kórust Bódiss Tamás református és Kovács István baptista karnagy vezényelte.

„Énekünk ima, Isten megszólítása, közösen kerülünk vele kapcsolatba ezáltal” – Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese a 90. zsoltár alapján arra biztatta a résztvevőket, hogy éljenek vonzó keresztény életet, hogy példájukat látva mások is dicsérjék Istent.

Az ötszáz fős kórust orgonán Szotyori Nagy Gábor, valamint a Jerikó Református Fúvósegyüttes kísérte.

„Szomjasak vagyunk, szükségünk van arra, hogy az élő vizet Jézustól elfogadjuk” – Mészáros Kornél, a baptista egyház főtitkára János evangéliumának 7. része alapján szintén arra bátorított, hogy töltsük be küldetésünket.

„…Kegyelmes Atyánk! Népek közé szórva, »Tebenned bíztunk eleitől fogva«! Add: éljünk egymásért és senki ellen, Bárhol a földön, de Isten-közelben! Szólj, ötágú síp, zengj, magyar ének, Adj hálát az ég nagy Istenének!” – énekelték Gárdonyi Zsolt Magyar énekét.

„Mitől hangos az életünk? Vannak-e új énekeink?” – kérdezte Khaled A. László. A metodista szuperintendens Ézsaiás prófétát idézve úgy fogalmazott: „Ne csak itt szóljon az Isten dicsőítése, ettől zengjenek közösségeink is. Talpra, magyar! Zengjenek a magyar puszták, városok és falvak! Legyünk megújuló, dalos nép és énekes egyház!”

„Megáldjon téged az Isten A Sionról kegyelmesen, Ki teremtette az eget, A földet és mindeneket!” – a 134. genfi zsoltár utolsó versszakát kórus és gyülekezet közösen énekelte.

Pataky Albert, a pünkösdi egyházelnök arról beszélt: Jézust a Szentlélek által ismerhetjük meg, a Lélek mutathatja meg, kicsoda Krisztus a számunkra. „Ekkora értéket elhallgathatunk-e? Kérjük Isten Lelkét, mutassa meg, kinek és hogyan hirdessük az igét!”

Az ötszáz fős alkalmi kórus minden korosztályt megmozgatott.

Három dolog miatt is fontosak az ilyen alkalmak – mondta a közös éneklés végén Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök. Egyrészt, ha hirdetjük Isten nevét, kiszabadulunk a némaság börtönéből, megszólítjuk a másik embert az evangéliummal, és Isten nem hagyja válasz nélkül a mi énekünket.

A szervezők a tavalyi évben (a fesztiválon, a Református Énekek hangversenyen, valamint a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje gálakoncerjén együttvéve) összesen kétmillió forintot gyűjtöttek. Adakozásukkal idén is Kárpátalját segítették a résztvevők.

Összeállította: Feke György, fotó: Vargosz

Forrás: https://nemzeti.net/zengj-magyar-enek-4946556.html


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!