Ezzel a témával az anabaptista mozgalom egy kiemelkedő alakja áll elénk. Az a tény hogy dr. Hubmayer Baltazárt 1528. március 10-én Bécsben máglyán elégették, és feleségét Erzsébetet három nappal később a Dunába fojtották, úgy tűnik, hogy egy különleges kapcsolatot teremt Ausztria és Magyarország között, miután ez a folyó összeköt bennünket.
Tényként kell elismernünk azonban azt is, hogy évszázadokon keresztül nem foglalkoztunk Hubmayerrel annak ellenére, hogy a tridenti (trentoi) zsinat Hubmayer iratait ugyanazzal a rendelettel tiltotta be, mint Luther és Zwingli iratait. Ami Hubmayer képzettségét és írásait illeti semmivel sem volt kisebb a reformátorok között, mégis a morvaországi Nikolsburgban az általa alapított anabaptista gyülekezet, halála után csak három generációig létezett és nem maradt látható utódgyülekezet ott, azóta sem. Amikor az előadásom címe szerint Hubmayer mártírhaláláról beszélek, akkor ne feledjük, hogy nem olyan emberről szólok, akinek élete ne lett volna ellenmondásokkal teli. Az élete végéről azonban mindenképpen elmondhatjuk, hogy áldott volt, annak ellenére, hogy mi nem így képzeljük el egy áldott életút végét.
Hubmayer Baltazár 1481-ben született Augsburg közelében, meglehetősen szerény körülmények között, tehát Luthernak és Zwinglinek kortársa volt. A szegényes körülmények közül való felemelkedésnek akkoriban az egyetlen útja a tanulás volt. Nyilvánvalóan egyfajta egyházi karrier is lebeghetett a szeme előtt, amikor 1503-ban beiratkozott a freiburgi egyetemre. Teológiai tanulmányait sikeresen befejezve doktori fokozatot szerzett. Az ezt követő éveit úgy nevezhetnénk, hogy a karrier évei, melyek során Hubmayer korának igazi gyermekének bizonyult. Tudományos karrierjének fontos állomása volt, a regensburgi egyetem, amelynek a prorektora lett, és a székesegyház sikeres szónoka is volt. Kora szellemiségének megfelelően katolikus papként ő is a zsidók ellen heccelte fel az embereket. Többek között a beszédének következtében rombolták le a regensburgi zsidók zsinagógáját és helyére a „Szép Máriához” nevű kápolnát építették. Ez a kápolna azután egy zarándokhellyé vált, ahol állítólag csodák is történtek. Előttünk áll tehát egy tipikus középkori pap.
A hitéletében a fordulat első lépései 1523-ban történtek, amikor Hubmayer elkezdte magáévá tenni a reformátori gondolatokat és Zwinglinek is barátja lett. Hubmayer a rajnai Waldshut városkában volt pap, és mint ilyen az 1524-25-ben kitört a parasztháború fellázadt parasztjaival is kapcsolatba került. Egyrészt együtt érzett a problémáikkal, ugyanakkor a békességre próbálta őket inteni. Ennek ellenére a Habsburg kormányzat elfogatási parancsot adott ki ellene. Waldshut városa a Habsburgok birtokához tartozott és Hubmayert látható veszélynek tartották. Ami az ő életében egyházi karriernek mondható, az itt le is zárul, mert az anabaptista mozgalomhoz való csatlakozása őt üldözötté tette. Míg Luthert és Zwinglit bizonyos értelemben a világ is tekintélynek tartotta, Hubmayer életútja más irányba haladt tovább, és egyre közelebb került Krisztushoz, miközben ő a Krisztus szenvedésének a részesévé vált.
A késő középkori misztikumból, Hubmayer jól ismerhette az „Imitatio Christi”, a Krisztus utánzása fogalmat. A Krisztust követő út végén a Krisztushoz való hasonlóság, a „Formitas Christi” áll. Ezen az úton kezd el járni, amikor Waldshutból betegen menekülésre kényszerül, épp úgy, mint a mi Urunk Jézus Krisztus is, aki magát megalázva emberré lett, és aztán Heródes elől menekülnie kellett. Hubmayer először Svájcba menekült Zwinglihez, ahol nagy megaláztatásban és csalódásban lett része. Az ő barátja ugyanis nem lépett tovább a bemerítés elfogadásáig, ahogy azt addig Hubmayer föltételezte, hanem éppen ellenkezőleg, Zwingliben, az ő barátjában ellenségre talált, aki Hubmayert arra kényszerítette, hogy három templomban is vonja vissza nyilvánosan a tanait. Kezdeti ellenállása után Hubmayert először megkínozták, majd szabadon bocsátották.
Az tény, hogy Hubmayer a hitbeli meggyőződéséhez hűtlen lett a kínzások alatt, egész élete során bántotta. Mélyen megbánta és a visszavonását később szintén visszavonta.
Ezek után egy olyan időszak következett az életében, amit virágzásnak lehet nevezni. 1526-1527 között Nikolsburgban anabaptista várlelkészként mintegy 6000 tagot számláló anabaptista gyülekezetnek volt a vezetője. A gyülekezetéhez tartozott a földbirtokos Leonard unokaöccse, és Leonhard von Liechtenstein (1482-1534) is, akik bemerítkeztek. Tizennyolc iratot készített ebben az időben, amelyek nyomtatott formában terjedek, és az anabaptista teológia alapvető téziseit tartalmazták. Hubmayer prédikációi még Bécsből is vonzottak oda hallgatókat. Ám ez a viszonylag biztos pozíció is megszűnni látszott, amikor 1526-ban, a mohácsi csata után a cseh királyság is a Habsburgok kezére került. Ők ugyanis rá tudták kényszeríteni Leonhard von Liechtensteint, hogy adja ki nekik Hubmayert azzal az indokkal, hogy őt politikai okok miatt akarják letartóztatni.
Hubmayert és feleségét ezután Bécsbe szállították és a Bécs közeli Krenzenstein várában tartották fogva. A felesége jelenlétében kínozták, de a felesége támogatta őt és bátorította, hogy ne tegye megint azt, amit korábban, hogy a hitét megtagadja. Sok mindent megbánt, amit már anabaptistaként is tett, és a szenvedés alatti gondolatok még közelebb vitték őt Krisztushoz. Még utoljára egy iratban foglalta össze teológiai álláspontját, de végül mégis máglyahalálra ítélték.
Van egy pontos leírásunk Hubmayer Baltazár kivégzéséről, amelyet egy teológiai professzor jegyzett le, aki szemtanúja volt a kivégzésnek. Miközben a vesztőhelyre vezették Hubmayert, ő különböző igékkel erősítette magát, és egészen a halálig hű maradt. Amikor odaért a máglyához, letérdelt egy rögre és felemelte a tekintetét, Istenéhez szólt svájci dialektusban: „Kegyelmes Isten, adj nekem türelmet, mint nagy mártírjaidnak. Atyám, hálát adok neked, hogy ma kiemelsz engem ebből a siralomvölgyből. Nem félek a haláltól, mert hozzád mehetek. Isten Báránya, aki elveszed a világ bűneit, a Te kezedbe ajánlom az én lelkemet.” Amikor összekötözött kezekkel és lábakkal föltették a máglyára, és amikor a hóhér a szakállába puskaport dörzsölt bele, azt mondta neki: Jó sokat tegyél! Ő magát egy áldozati állathoz hasonlította. Amiként Jézus Krisztus odaáldozta az életét, ő is saját magát áldozatnak tekintette. És amikor már a szakálla és a haja is lángolt, felkiáltott: Jézus! Jézus! Végül aztán a füsttől megfulladt és meghalt. Az imádságából úgy tűnt, mint aki inkább örült, mint, hogy szomorkodott volna. Így végezte be a földi életet.
Hubmayer még 1524-ben írta: A Krisztus nem azért jött, hogy mészároljon, gyilkoljon és öljön. Ebben az iratában állást foglalt az erőszak mindenféle fajtája ellen, ami abban a korban újdonságnak számított. Tudjuk róla, hogy az alapvető meggyőződéséhez nem tudott minden esetben hűséges maradni, de a szenvedés által megtanult engedelmeskedni.
Hogy milyen hatással volt Hubmayer az utókorra? Meg kell állapítanunk, hogy több mindent hagyott örökül, mint amire először gondolhatnánk. Felfedezett sok mindent, amit mi baptisták ma is gyakorolunk. Bevezette a gyermekbemutatást a gyermekkeresztség helyett. Teológiai kutatók megállapították, hogy az ő tanai komoly hatással voltak a hutteritákra is. Peter Riedemann (1506-1556)irataiban számos olyan dolgot találunk, ami Hubmayer munká-jából került oda, úgy mint a megtérés, a bűnbánat, az újjászületés, a bemerítkezés, és a gyülekezeti tagság. Ezt a sorrendet Hubmayer már világosan megfogalmazta. Tanította, hogy a gyülekezetben a Krisztussal és az egymással való közösség áll a középpontban.
1524-ben fogalmazta meg azt a gondolatot is, amely valamennyi későbbi irataiban is fellelhető, hogy az igazság halhatatlan. Noha először megveretések, töviskoronázás, keresztrefeszítés, sírba helyezés történhet az igazsággal, de harmadnapon mégis feltámad és diadalmaskodik. Jézus követésében az út sokszor lefelé vezet és csak utána fölfelé. Ez nem az evilág szerinti bölcsesség útja, mint ahogy a kereszt sem az.
Próbáljuk meg saját karrierelképzelésünket mérlegre tenni Jézus Krisztus fényében, és lássuk meg, hogy gyakran a világhoz hasonlítunk. Lehet, hogy állami elismerésben – amit Ausztriában éppen a közelmúltban kaptunk meg –, látjuk a végső megoldást, a biztonságunk zálogát. Mert ha igaz az, hogy Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei, akkor nem az a legfontosabb kérdés, hogy egy gyülekezetnek vagyunk-e az utódgyülekezete, adott esetben mondjuk Hubmayeré, hanem az a fontos, hogy mi a Szentlélek által született gyermekek legyünk. Hogy mi valamennyien igazán megtértek legyünk. Hogy számunkra valóban fontos legyen, hogy elhagyjuk világias szokásainkat – még akkor is, ha ez az életünkben szakadáshoz, próbákhoz, szenvedéshez vezet, mint ahogy Hubmayer életében is történt. Mert végső soron nem Hubmayer számít, mint ahogyan nem is Péter vagy Pál, hanem Jézus Krisztus. Mert nem a hagyományok, hanem a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat vezet az életre. Ehhez adja az Úr az ő kegyelmét nektek is és nekem is.
Megjelent: Múlt, Jelen, Jövő 2014
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
