Augusztus 29-én ünnepelte 5. születésnapját a tuzséri TASAK tanoda. Az ünnepélyes alkalmon visszaemlékeztek az elmúlt évekre, hálát adtak és természetesen a gyerekeknek is kedveskedtek ajándékokkal.

Puporka Gusztáv tanodavezető köszöntőjében visszaemlékezett arra, ahogyan a tanoda elindult, először önkéntes munkaként, majd a BTESZ fenntartásában intézményként is. Az elmúlt öt évben 97 gyermek vett részt a tanoda foglalkozásain, ebből 33 került be középiskolába, ebből hét gyermek szerzett már szakmát, hét még jelenleg is tanul, és 11 fő most fogja elkezdeni a szakképzést. Vannak olyanok is a fiatalok között, akik már el is helyezkedtek.

„Célunk, hogy minél több ilyen fiatal legyen, aki elvégzi az iskolát, helyes utat választ magának, megállja a helyét az életben, és sikereket ér el. Azt szeretnénk, hogy ezek a gyerekek reményteljes jövőt éljenek. Szeretnénk a szülőkkel és az intézményekkel együttműködve segíteni őket ebben” – emelte ki a tanodavezető.  

A tanodában azonban nemcsak a tanulásban nyújtanak segítséget, hanem közösséget is adnak a gyermekek számára, szociális készségfejlesztéssel foglalkoznak, és terveik között szerepelnek még újabb szakkörök, melyek a képzőművészet, a sport vagy a tehetséggondozás más területeit fedik le.

Ezek mellett azonban a tanodavezető kiemelte, hogy a legfontosabb, hogy a gyermekek is nézzenek fel Jézusra, ahogy ezt az intézmény kollégái is teszik.

A megható beszédek mellett a gyerekek is készültek műsorokkal, verssel, énekekkel. Az alkalmat pedig közös tortázás és ajándékozás zárta.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!