Miért vártam eddig? – kérdezte magától Antal István az elmúlt vasárnap a gyülekezet előtt, amikor bizonyságot tett hitéről, és megpecsételte azt a bemerítéssel.
Hosszú út vezetett idáig, de Isten várt Istire türelmesen. István elmondta tanúságtételében, hogy Jézus Krisztust, az ő személyes megváltóját nem félszívvel akarja követni, hanem százszázalékosan, mert csak így érdemes. Azt mondta, hogy amíg nem volt élő hite, addig elveszett volt, de most rátalált a Kincsre. Úgy beszélt a kegyelemről, mint kincsről, amire rátalált Krisztusban. Isti só és világosság a családjában, a gyülekezetében, a munkahelyén. Ezen a vasárnapon együtt örült a menny a balatonszemesi gyülekezettel.
Azóta is Isti kérdése visszhangzik bennem, és hadd adjam tovább neked, ha még tétovázol: Mire vársz még?!…
FG