Source d’ Lumiere, A Fény Forrása

Hét éve működik Pourt-au-Prince-ben a Baptista Szeretetszolgálat által felépített gyerekközpont. Hét éve küldi hűségesen havi 3000 Ft-os adományát sok-sok magyar támogató.

Mit adnak ezzel az ottani gyerekeknek?

Naponta meleg ételt, oktatást egy olyan országban, ahol az átlagos iskolai végzettség a 3-4 elemi között van. Biztonságot egy városban, melynek egyik kerületében épp tüntetések vannak, a másikban a bandák háborúznak. Barátokat, közösséget, a valahová tartozás érzését olyan gyerekeknek, akik zöme magára maradt a 2010-es földrengés után. Szeretetet, ami nélkül egy idő után már nem ember az ember. Hitet, reményt és jövőt.

Nyugati szemmel egy nyomortelepből emelkedik ki a sarkon a hatalmas rózsaszínű épület, A Fény Forrása Gyermekközpont. Színesre festett óriási kapuját és magas kerítését szögesdrót és egy őr is védi, hogy kis lakói éjjel-nappal biztonságban lehessenek. Az épülettel körülölelt udvarra lépve a látogató egy tornaóra kellős közepébe csöppen. A földszint első egységében a mozgássérült gyerekek számára fenntartott Flame központ működik. Mellette három tanterem ablakán át óvodások nyújtják apró kezeiket egy piros pacsira. Közben szünet lett, s az udvar megtelt szürke egyenruhás gyerekekkel. Tapsolós játékba kezdünk. Sorba állnak a figyelemért és szeretetért. Milyen egyszerű itt adni, mennyi olyat adhat az ember, ami pénzbe sem kerül, ami a lelket gazdagítja!

A tantermekben teleírt táblák jelzik, az osztályokban komoly munka folyik. Az első emelet végén egy stúdióba botlunk. A közelmúltban nőtte ki a helyet az a keresztény rádió, melyet évekig innen működtettek. Most stúdiómunkákat vállalnak a tanárok, ezekkel a bevételekkel is növelik a forrást, amire nagy szükség van. Nagy szükség van, mert az adományok fixek, az árak azonban hihetetlen ütemben futnak felfelé. A sziget másik felén fekvő Dominikában a jól prosperáló turizmusnak, dohány- és cukornádtermelésnek köszönhetően átlagban hatszor magasabbak a fizetések és negyed ekkorák az árak. Pedig az adottságok ott is ugyanolyanok. A különbség, hogy Haitit a franciák, Dominikát a spanyolok gyarmatosították. A helyiek mondják, ez nem kis különbség, hisz a spanyol birodalom jól szervezett oktatást, egészségügyet és némi kultúrát is hátrahagyott, amikor jó két évszázada elhagyta a szigetet. Dominika azóta saját útját járja. Haitin másképp alakultak a dolgok. Diktatúrák, katonai puccsok követték egymást, s a politikusok zöme most is azon „dolgozik”, hogy minél vastagabb bankszámlát gyűjtsön a határon kívül, amíg lehet.

„Jó lenne végre egy olyan hatalom, aki tesz is valamit az emberekért”

– mondja Ronel, az intézmény igazgatója. Ha a helyi hatalom nem is sokat tesz, Ronelen biztosan nem múlik, hogy az élet szebb legyen minél több haiti ember számára. Vezetése alatt a központ nemcsak jól működik, de folyamatosan fejlődik.

Huszonnyolc lakóval indult az árvaház, ma negyvenen élnek a második emeleti hálótermekben. Egyetlen gyerek hagyta el a központot. Nem akarnak innen elmenni, és legtöbbjük persze hova is menne. Ezért is álmodta meg Ronel a kiléptetőházat, ami átmeneti otthona lehet majd a lassan felnövekvő gyerekeknek. A közelben fekvő romos épület ma még másként áldás nekik. Csirkéket és tyúkokat tartanak benne. A csirkehús és a tojás szintén nagy segítség. Az árvák ellátásán felül ugyanis eladásra is termelnek. A gyerekek maguk látják el az állatokat.

„Szeretik ezt a munkát?”

– kérdezem Ronelt. „Igen, szeretnek húst enni, így a csirkéket is szeretik” – mosolyog a lelkipásztor. A stúdiómunkák, a csirkék és a tojások mellett a vízből is pénzt csinál a központ. Egy külügyes támogatásnak köszönhetően pár éve egy svájci víztisztító berendezés került felépítésre a központ sarkán. A gyerekeken túl a környéken élők is innen jutnak elérhető áron iható vízhez. A központ hatalmas lajtos kocsija távolabbi kerületekbe is elviszi äAz élet vizét”, ahogy a kocsi oldalán áll.

Mi van még a központban az árvák mellett?

A környékről is ide járnak iskolába. Így több mint száz gyereknek nyújt minőségi oktatást ez a hely. A nagyobbak egy része szakmát is tanulhat. Délután számítógépes tanfolyamra jönnek a szomszédban élő fiatalok. Heti háromszor megtelik az udvar túloldalán álló imaterem is, ahol tavaly indult egy új gyülekezet az árvákkal és húsz környékbeli kereszténnyel. Hatvanan voltak, vasárnaponként most kétszázan vannak az istentiszteleteken.

Kik vannak a központban, kik töltik meg élettel, reménnyel a pálmák árnyékában magasló rózsaszín falakat?

Az indulástól itt él a 15 éves Christina, aki a legkisebb volt a családban. Apjának mindenféle barátnői voltak, hogy miért, örökre titok marad, egyszer felfogadott valakit, hogy megölje a lány édesanyját. Christina akkor magára maradt.

Miért szeret az árvaházban élni?

Mert biztonságban lehet, tanulhat, barátai vannak. Jó itt lenni. Az álma, hogy egyszer majd gyerekorvos legyen. Dafka a legjobb barátja, akivel megosztja a titkait. Néhány éve Jézus is a barátja már. Ez a barátság üdvösséget, védelmet, biztonságot adott neki. Jézus meghallgatja az imáit. Legemlékezetesebb imameghallgatása, amikor Diane, az igazgatóhelyettes babát várt. Christina sokat imádkozott érte, s ma is hálás, hogy minden probléma nélkül egy egészséges gyermek született. S ha kérdezitek, miért ilyen fontos Christina számára Diane: ő adott nevet a lánynak, akinek neve se volt, mikor az árvaházba érkezett.

Makenzi Ulina, egy 14 éves fiú szintén a kezdetektől él itt. „Édesanyám a földrengés előtt halt meg, apukám a földrengéskor” – mondja a könnyeivel küszködve. Érzékeny fiú, aki ügyvédnek készül. Jó tanuló, kedvenc tantárgya az állampolgári ismeretek. Legkedvesebb emléke, legszebb napja az árvaházban egy tavaly decemberi ünnep. Aznap rengeteg játékot, versenyt rendeztek a gyerekeknek a tanárok. Ő megnyerte mindet, amit csak lehetett.

Mi lenne a személyes imakérésed a magyaroktól?

„Imádkozzanak értem, hogy sikeres legyek az életben.”

Liána 14 éves. Édesanyja akkor halt meg, mikor neki életet adott. Édesapja halála után, 2012-ben érkezett az árvaházba. Meglepő listát sorol, amikor arra kérjük, mondjon négy dolgot, amiért jól érzi itt magát. „Enni kapok, tanulhatok, vannak barátaim és biztonságban lehetek.” Mi lenne a három kívánsága? Először nem is érti. El kell neki magyarázni, hogy megértse a dolgot. „Legyen egy családom. Segíthessek másoknak. Ennyi.” Liánának nincs harmadik kívánsága…
Edna 17 éves. Ő a biztonságot tartja a legnagyobb áldásnak, és azt is, hogy van itt egy gyülekezet. A bibliaórák a kedvencei. Dávid és Góliát története áll hozzá a legközelebb. Ahogy egy gyenge fiú Istennel az oldalán képes volt legyőzni az ellenséget, aki sokáig fenyegette a népet. Edna ellengése a félelem. Rokonait félti, akik valahol messze élnek. A földrengés napján egyedül volt otthon. Hála Istennek, a ház előtt, az udvaron játszott. Nem tudta, mi ez, mi történik körülötte. Mindenki sikított és futott valahová. Edna is beállt a sorba. Velük futott, futott ki a világból. Időnként eszébe jut a földrengés is. Szorongását ilyenkor imává formálja át.

S kik viselik a gyerekek gondját?

Egyikük, Kettly Jacques a kezdetektől itt tanít. Az első osztállyal kezdte, akik ma már ötödikesek. Ötödik éve velük tölti a napjait. Az osztályban árvák és a környékről bejáró gyerekek is vannak. Meglepő választ ad, amikor arról faggatom, melyikkel milyen a munka. A legtöbbször az árvákkal a könnyebb. A bejárósok helyzetét a családi háttér, az otthon folyton változó körülmények sokszor megnehezítik. Gyakorta felkészületlenek, nem kapnak kellő segítséget a tanuláshoz.

Miért nem keresett Kettly azóta másik munkahelyet? A magas fizetés, a nagyszerű főnök vagy a csoda jó gyerekek miatt?

„Nem ezek miatt – neveti el magát. – Az előző munkahelyemen többet kerestem. De Ronel volt a lelkipásztorom, aki egy nagyon nehéz élethelyzeten segített át, s amikor ide hívott, úgy éreztem, itt van a helyem. Aztán meghallottam a gyerekek történeteit. Attól kezdve úgy érzem, ez több, mint egy munka, ez a szolgálatom, ez a küldetésem. Nekem is áldás, hogy ennek része lehetek.”
Ronel, a tanárok, segítők és a sok-sok gyerek. Az életük más lett a földrengés után. De a veszteségek, fájdalmak és nehézségek után szép lassan a remény és az élet ígérete is szállást vesz a Source d’ Lumiere-ben. Ez a hely otthonná vált. Negyven gyereknek a gyökereket, a biztonságot jelenti, egy helyet, ahol szeretettek és elfogadottak.

S honnan ez a szeretet? Ki a Fény Forrása?

Az örökkévaló Isten, aki a leglehetetlenebb helyzetekben is erőt és hitet ad övéinek, hogy újra szülessen lehetőség élni, hogy újra legyen jövő és remény.