A Baptista Teológiai Akadémia 118. diplomaosztó és tanévzáró ünnepségére 2024. június 29-én került sor a Nap Utcai Baptista Imaházban.

Az ünnepi istentisztelet a már hagyományosnak mondható zászlós bevonulással vette kezdetét. László Gábor főtitkár, aki egyben az esemény levezető elnöke is volt, köszöntötte a meghívott vendégeket, oktatókat és különösen azokat a hallgatókat, akik hosszú évek munkájának eredményeként lehettek jelen a diplomájuk átadásán. Az igét Varga László Ottó, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára hirdette Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt második levele 12,9 alapján: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.” Arra bátorította a hallgatóságot, hogy döntsön Krisztus mellett, mert bár nehézségeket tapasztalhatunk az elhívás során, de az mégis örömteli, és ahogyan Pál esetében is, a mi gyengeségeink által mutatkozik meg Isten ereje. Pál apostol kifejezi, hogy örömet és értelmet ad az életének, ha nyomorúságot és üldöztetést él meg Krisztusért. Kicsoda ez a Krisztus, akit ilyen öröm követni, hogy akkor is boldogság a vele való kapcsolat, hogyha nehézségek, nyomorúságok vannak az életünkben? A mai világban az ember az öröm forrását legfőképpen a győzelemben, a karrierben, a gazdagságban, kényelemben, élvezetben látja meg, és mindez az egyházakra, a hívő emberekre is hatással van. Kire jobban, kire kevésbé, de mi is sokszor elhisszük, hogy örömöt így tudunk szerezni. A Baptista Teológiai Akadémia egy teljesen más világrendet hirdet, hiszen itt a Biblia a tananyag, amelynek egészen más a megközelítése az örömről és arról, hogyan élhetjük meg boldogan az életünket.

Pál apostol, aki hatalmas szolgálatot végzett, a levélben a tusakodásait, a küzdelmeit, a kérdéseit fogalmazza meg, betekintést enged a nehézségeibe. Krisztus szolgálatára szánta az életét, és nagyon sok nehézséget, üldöztetést élt át ezalatt.

Vajon hányan vállalnák ma ezt a fajta életet? Hányan vágynak erre? Belegondolunk, mit adott fel Pál apostol azért, hogy ő Krisztust szolgálhassa? És mit kapott Pál Krisztustól, ami miatt boldog lett? A találkozás Krisztussal, az élő Istennel, a vele való kapcsolat adja az igazi örömöt. Szükségünk van Isten kegyelmére, bűnbocsánatára, hogy ne nyomja annak terhe a lelkünket. Pállal együtt felszabadultan mondhatjuk, hogy erőtlenségünk nem szégyellni való, mert Krisztus ereje lakozik bennünk, és Isten áldása ezen keresztül mutatkozik meg.

Az igei üzenetet követően prof. dr. Mészáros Kálmán rektor mondta el a rektori beszédet. Üzenetében az oktatásban való részvételt egy versenypályához hasonlította Pál apostol szavai alapján: mennyire fontos, hogy a versenypályára lépve a győzelemért mindent megtegyünk. A hit versenypályáján küzdők nem földi dicsőségért, hanem romolhatatlan mennyei koszorúért futnak. A hallgatók az örömök mellett sok nehézséget éltek meg az itt töltött évek alatt, sokan munka, család mellett végezték tanulmányaikat, de nagyszerű, hogy elérték és sikeresen megküzdöttek a diplomáért, a tudásért. Az akadémia jelmondata – Tegyetek tanítvánnyá minden népet! – azt is jelenti, hogy nem csupán a tudást, hanem a lelkiekben való fejlődést is fontosnak tartja intézményünk. A 2023/24-es tanévben 413 hallgató vett részt az oktatásban a teológián, ennek csupán egyharmada rendelkezik baptista háttérrel, 40 százalék más felekezetből érkezett, a többiek semmilyen felekezeti háttérrel nem rendelkeztek, de szerettek volna vallási, bibliai ismereteket is szerezni, 19-en pedig aktív baptista lelkipásztori szolgálatra készülnek. Megemlékezett elhunyt tanárunkról, dr. Urbán Szabolcs testvérről, aki hatalmas űrt hagyott maga után, valamint egy diákot, Czakó Györgyöt is elvesztettünk a tavalyi év során. Urbán Gedeon, a Tanulmányi Osztály igazgatója és Szűcs Zoltán imádkozott a hallgatókért, majd ezt követően sor került a diplomák átadására. Szabó Zoltán hallgatói visszatekintése után Bereczki Lajos rektorhelyettes megáldotta a végzős hallgatókat, és elmondta, hogy az ember legmagasztosabb életcélja Isten dicsőítése.

Paróczi Zsolt rektorhelyettes köszöntötte a jubilánsokat: 60 évvel ezelőtt végzett a teológián Varga Boldizsár lelkipásztor és Csóka Mihály testvér. 50 éve végzett dr. Almási Tibor, a BTA volt rektora, Cserepka Pál, Hetényi Lajos és Lukács Gyula. Isten áldását kérte és hálát adott életükért Paróczi Zsolt testvér. A jubilánsok nevében Almási Tibor emlékezett vissza röviden a teológiai évekre. Egy éneket követően a Páth Géza-díj átadására került sor, amelyet idén Szlovák Tibor vehetett át. Balla Péter, az intézmény gazdasági főigazgatója a kiválóan teljesítő hallgatóknak adott át jutalmat.

A gazdag zenei szolgálatot a BTA énekkara végezte Kónyáné Puskás Laura vezetésével. Orgonán kísért dr. Garai Zsolt tanszékvezető főiskolai docens.

A Himnusz közös eléneklését követően az ünnepélyes diplomaosztó és évzáró alkalom szeretetvendégséggel zárult.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!