Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt. (1Tim 6,12)

Küldetésünket nem mi választhatjuk meg, mivel Jézus Krisztus testamentumként határozottan meghagyta, hogy jártunkban-keltünkben egész lényünkkel annak éljünk, azt keressük, hogyan tehetjük embertársainkat is Krisztus tanítványává. Ez akkor van homlokterünkben, ha magunk is folyton azt kutatjuk, hogyan lehetünk életünk minden területén Krisztus tanítványai. Ekkor lesz olyan tapasztalatunk a tanítványi létről, melynek alapján másokat is erre bátoríthatunk, segíthetünk. Pál apostol talán épp ezért hangsúlyozza fiatal pártfogoltja, Timóteus számára a saját magával, hite fejlődésével való foglalkozást, hiszen enélkül nem tudná betölteni eredményesen a másokért végzett szolgálatot.

Ma egyre több eszköz áll rendelkezésünkre a személyes, a gyülekezeti és az egyházi evangelizációhoz. Nincs olyan helyzet, körülmény és kapcsolat, amelyben ne találhatnánk meg az evangelizáció hogyanját. Ennek sikeréhez viszont túl kell lépnünk azon az elképzelésen, hogy az evangelizáció, a misszió egy program, hogy eredményessége a rendelkezésre álló forrásokon múlik. Anabaptista és baptista hitelődeink szerte az egész világon mindig tudták, hogy maga az életük a misszió, vagy enélkül missziós igyekezetük mindig gyenge lesz.

Amikor valódi hitéletet élünk, annak szükségszerű következménye, hogy szeretjük az embereket, mert tudjuk, hogy hozzánk tartoznak. Ezért szeretünk másokkal együtt lenni, ezért szeretünk vendégül látni másokat, ezért érdekel testi-lelki állapotuk, és ezért akarunk mindent megtenni lelkük változása érdekében is. Ha kell, szívesen segítünk nekik, de meg akarjuk hagyni mindegyikük felelősségét önmaga életéért. Mivel magunkban megtapasztaltuk és tapasztaljuk az evangélium erejét, ezért bizton tudjuk, hogy mindenki csak Jézus Krisztusban juthat üdvösségre, teljes életre.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!