Napjainkban az emberiség egyidejűleg szenved a legősibb és a legfiatalabb kórokozók pusztításától! 4000 év óta velünk él a mycobacterium leprae, ugyanakkor szenvedő tanúi vagyunk annak, hogy totális rohamot indít a legfiatalabb, a COVID–19 nevű vírus is!
Miközben szakemberek tömege a laboratóriumokban, illetve az egész emberiség is a maga eszközeivel hősiesen harcol a koronavírus előretörése ellen, egy másik fronton elszánt utóvédharc folyik a tudományos szempontból ugyan már kiismert és potenciálisan legyőzött, valójában mégis tömegeket megnyomorító, ellehetetlenítő és folyamatosan újabb megbetegedéseket produkáló leprával szemben is!
Néhány lényeges hasonlóság és különbség e két, szorongató ellenség között:
A COVID–19-cel nemrég szembesült és azt még most kezdi megismerni a tudomány. A lepra évezredek homálya után tudományos szempontból közel másfél évszázada (Armauer Hansen 1873-ban izolálta a kórokozót) már teljesen körülírt, 50 éve pedig kiváló gyógyszerekkel nyomtalanul gyógyítható!
A COVID–19 további útjának hossza és mikéntje ma még beláthatatlan. A leprának rég mögöttünk kellene már lennie, és ma már elő sem volna szabad fordulnia a földön!
A COVID–19 esetében bárki lehet a „hunyó”: azaz olyan személy is fertőzhet, akinek nincsenek tünetei. Elvileg bármelyikünk fertőzhet és fertőződhet. A lepra kórokozója csak enyhén fertőz, és az emberiség 95%-ára semmilyen hatással nincs, mert alapvetően immúnis vele szemben!
A COVID–19 fertőzésének ereje egyelőre a legszigorúbb elkülönítést és védekezést követeli meg. A leprával szembeni, évezredeken át egyetlen lehetséges megoldásként alkalmazott elkülönítés már régen legyengítette a kórokozót, mellyel szemben ráadásul az emberiség 95%-a alapvetően immúnis!
A COVID–19 elleni harc fő harcmezeje jelenleg a tudományos kutatás. A könnyen gyógyítható lepra ellen azonban még mindig a legszerteágazóbb módokon: a logisztika eszközeivel, a fejekben élő tudatlanság oszlatásával, jogvédelemmel, illetve széles társadalmi síkon küzdenek a világ lepraszervezetei, így a Lepramisszió is.
A COVID–19 mielőbbi hatásos megállításától a mindennapi élet alapvető működése függ. A lepráról ugyanakkor még mindig csak reméljük, hogy néhány évtizeden belül végképp sikerül eltüntetni a földről, de ehhez még nagyon hosszú út vezet!
A tudomány egyformán elszántan küzd mind a COVID–19, mind a lepra elleni védőoltás érdekében. Előbbiért a hirtelen egyetemesen ránk törő szükség kihívására, utóbbiért több évezred folyamatos nyomorúságának lezárására.
A COVID–19-cel szemben még a mi konszolidált kultúránkban is szükséges a folyamatos figyelmeztetés a bőséges víz és fokozott tisztálkodás fontosságára. A lepra esetében a minimális tisztálkodás lehetősége és az alapvető tiszta ivóvíz biztosítása a mélyszegénységben tengődők számára pedig magát a betegség kialakulását tartaná távol, vagyis megszüntetné, hogy a földön ma is minden második percben diagnosztizálnak valakit leprával!
Nagyon sok még a tennivalónk ahhoz, hogy a mi életünkben eljussunk egy lepra nélküli világig! A Lepramisszió sok hűséges támogatója Magyarországon is ezért imádkozik és ezért hoz áldozatot.
Köszönjük!