A mókuskerék vészkijárata avagy mit tehetünk az eredmények hajszolása helyett?

Matricák nélküli életet!

Egy megkapó novella szereplői a wimexek fabábunépe, akik kényszeresen matricákat ragasztgatnak egymásra attól függően, hogy a másik tettét jónak vagy rossznak, eredményesnek vagy sikertelennek értékelik. Az elismerésre fényes csillagocskákat, a megbélyegzésre szürke pontocskákat használnak. A wimexek mindent megtesznek, hogy minél több csillag ékeskedjen rajtuk. Ha valakit túl sok szürkeség fed, teljes depresszióba zuhan. Pancsinelló, a főszereplő igen meglepődik, amikor egy olyan wimexszel találkozik, akin nem marad meg egyik matrica sem. Csodálkozására az ismeretlen elvezeti Élihez, a wimexeket faragó mesterhez. A mester szavai nekünk is sokat jelenthetnek:

Kicsodák a többiek, hogy matricákat raknak rád? Ők is csak wimexek! Nem fontos, hogy ők mit gondolnak rólad, csak az a fontos, én mit gondolok rólatok. Én faragtalak benneteket.

Pancsinellóról akkor pottyan le az első szürke pontocska, mikor rádöbben e gondolat igazságára és jelentőségére.

A matricák attól ragadnak ránk, hogy hiszünk jelentőségükben.

Világunk egyik leggyűjtöttebb matricája a sikeresség. És hogy mi siker, azt legtöbbször mások akarják megmondani. Ha elhisszük, azonmód körbematricáznak, mi pedig menthetetlenül gyűjteni kezdjük büszkén és boldogtalanul a csillagocskákat.

I. A környező világ rögeszméi

A társadalom, amelyben élünk, folyamatosan kontroll és ellenőrzés alatt próbál tartani mindegyikünket. Különösen négy rögeszmét igyekszik velünk mélyen elfogadtatni. Azt susogja szirénhangján a fülünkbe, hogy nem lehetünk boldogok, ha nem tartjuk magunkat a következő szabályokhoz.

1. „Eredményeidnek számszerűsíthető, magas mércének kell megfelelniük!”

„Ami nem mérhető, az nem is igazi eredmény. Az élet egy ranglétra, és minden lépcsőfoka egyúttal a boldogság és megelégedettség magasabb szintjét is jelenti” – próbálja ránk kényszeríteni ezt az elvet a környezet.

„Örökké nem lehetsz beosztott, előbb-utóbb vezetővé kell lenned! Jövőre nagyobb teljesítményt kell elérned! Több darabot kell előállítanod, mint a múlt héten! Növelned kell a forgalmat vagy a termelést! Új klienseket kell gyűjtened! Eddig még feltáratlan piaci területekre kell betörnöd vagy elhódítanod azokat a konkurenciától! Új termékkel kell jelentkezned a következő hónapban. És természetesen ebből adódóan több pénzt kell hazavinned, új autót kell venned (nem mindegy, milyen márkát!), le kell cserélned a szobabútort, a házi mozidba tucatnyi csatornát kell rendelned, a gyermekedet bizonyos státuszszint alatti iskolákba nem járathatod, barátaid bizonyos körökből lehetnek csak!” – ezzel dresszíroz minket a világ.

Pedig mennyire igazak H. Baumeister gondolatai:

Pénzért vehetünk
– ágyat, de álmokat nem
– könyvet, de értelmet nem
– élelmiszert, de étvágyat nem
– házat, de otthont nem
– zászlót, de hazát nem
– hanglemezt, de hallást nem
– orvosságot, de egészséget nem
– luxust, de elégedettséget nem
– szórakozást, de boldogságot nem
– Bibliát, de hitet nem
– templomot, de Isten országát nem
– keresztet, de Megfeszítettet nem.

Mindenki ránk akarja kényszeríteni, hogy mérhető módon és főképp anyagiakban látszó sikereket tudjunk felmutatni. Ha elérjük, tapsolnak és irigykednek egyszerre. Mi azt hisszük, széles körű megelégedésre teszünk szert ezen az úton, de csalódnunk kell.

A lelkünket nem tudja kielégíteni a mérhetők világában elért siker, mert belső szükségletünk a mérhetetlenre predesztinál minket. Természetesen szükségünk van a fentebbiekben is sikerekre, de csak akkor járulnak hozzá a belső örömhöz, ha magasabb célokért küzdünk elsődlegesen.

Enni, inni, ölelni, aludni kell, de József Attila is továbbfolytatja ezt a sort: „a mindenséggel mérd magad!” Az igazi eredmények sokszor nem mérhetők. Meg kell szabadulnunk a mérhető eredmények szolgaságából.