Ebben az évben október 13-án tartottuk meg a hálaadó ünnepséget a Vácegresi Baptista Gyülekezetben. Az egész napos együttlét, hálaadás felemelően hatott közösségünkre. Kicsik és nagyok egyaránt szolgáltak, egymás épülésére voltunk együtt.

A meghívott igehirdető Varga István, a Tóalmási Baptista Gyülekezet lelkipásztora adta át Isten üzenetét nekünk. Ő csoporttársam volt a teológián, így kíváncsian vártam, mit kaphatok a mindig jó kedélyű, közvetlen egykori diáktársamtól. Az igehirdetésből legélénkebben az az igazság él bennem, amit majdhogynem már el is felejtettem: megtérésem előtt én is Isten ellensége voltam. Szinte fájt ezt hallani. Az 1Tim 1,12–17 és az ApCsel 16,22–25 alapján kaptuk az igei gondolatokat, amelyekből itt néhányat emelek csak ki.

A hálás szív ismérvei a következők:

  1. A hálás ember nem felejti, hogy egykor Krisztus ellensége volt.
  2. A hálás ember tudja, hogy Krisztusnak köszönheti azt, ahol most van.
  3. A hálás ember vallja, hogy Krisztus a világ közepe, és nem ő az.
  4. A hálás ember vallja, hogy ő eszköz Isten kezében.
  5. A hálás ember magasztalja Istent.

A hálás élet jellemzői:

  1. Megköszönöm Istennek, bármilyen körülmények között vagyok is.
  2. Úgy döntök, hogy imádkozom, és dicsérem Istent akkor is, amikor minden ellene szól.
  3. Úgy akarok élni, hogy tetteim felkeltsék az elveszett világ érdeklődését.
  4. Azért vagyok hálás a próbákért, mert Isten a hatalmát mutatja meg bennünk.
  5. Bármit is teszek, azon jár az eszem, hogyan menthet meg Isten valakit a tetteim által. 


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!