Alkotói tábor 65 éven felülieknek

1470

„Az öreg emberek bölcsek…” (Jób 12,12)

A Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ 65 éven felülieknek hirdet alkotói tábort 2023-ban is!

A Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ hívja a 65 év felettieket a bentlakásos, harmadik Cédrus Alkotói Táborban való részvételre. A tábor 2023. augusztus 28-tól szeptember 1-ig (hétfőtől péntekig) tart a Seregélyes melletti Elzamajor pusztán a Pelikán-ház Erdei Iskolában. A táborba szeretettel várjuk elsősorban azokat a 65 év felettieket, akik baptista fenntartású szociális szolgáltatást vesznek igénybe. Várjuk továbbá azokat a 65 év felettieket is, akik valamelyik baptista gyülekezethez tartoznak. Mindazok jelentkezésére számítunk, akik alkotói vénával rendelkeznek, vagy szívesen kipróbálnák magukat ezen a téren.

Az alkotói táborban lehet festeni, fényképezni, verset írni, szavalni, énekelni, citerázni, kosarat fonni, szőni, agyagozni, gyöngyöt fűzni, horgolni, mézeskalácsot díszíteni és egyéb művészeti tevékenységet végezni. Az idén is több ágazattal bővítettük a tevékenységek palettáját, így textilszobrászattal, dekupázsolással, dekorgumiötletekkel is várjuk az érdeklődőket. A táborban elkészült alkotásoknak kiállítást szervezünk a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, a tábori részvételt emléklappal jutalmazzuk. 

Az elhelyezést a jelentkezők függvényében, szobánként 3-4 fővel biztosítjuk. Az épületben több fürdőszoba áll rendelkezésünkre, közöttük akadálymentes is található. Az épület, a szobák szintén akadálymentesen megközelíthetőek. Az alkotó résztvevőknek, a programban segítő önkénteseknek a tábori szállás, az étkezés, a programokon való részvétel ingyenes. 

Ha a táborba pályázók családtaggal, önkéntes segítővel, kísérővel érkeznének, ha étel-, gyógyszerallergiájuk van, krónikus betegségben szenvednek, kérjük, jelezzék nekünk. 

Jelentkezni az alábbi linken, illetve e-mail-címen lehet:

Alkotótábor 2023.

onkentes@baptist.hu 


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!