Magyarországon február 11. és 18. között tizenhetedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A Nagy-Britanniából indult és a már több mint húsz országban jelen lévő mozgalom a házasság, a család értékeire, a párkapcsolatok tudatos gondozására kívánja ráirányítani a figyelmet segítséget nyújtva a házasságra készülőknek és a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek is. Hazánkban idén a hét mottója: Állandó megújulásban. Az országos rendezvénysorozat eseményein a szervezők azt járják körül, hogy miként tudnak a párok ebben a mai rendkívül változó környezetben egymásra figyelve közösen fejlődni, házasságukban megújulni, új közös célokat találni, az új élethelyzetekhez egymással együttműködve alkalmazkodni. A házasság hetén több mint 50 településen közel kétszáz programmal várják országszerte és határon túl is az önkéntes szervezők az érdeklődőket. A hét minden napjára a mozgalom szervezőbizottsága által szervezett központi programok fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István.

A Házasság Hete Mozgalom sikere a magyarországi 2008-as indulása óta töretlen, sőt, a rendezvények és a kapcsolódó települések számát tekintve Európában és világszinten is abszolút az élvonalban van. A meghirdetett eseménysorozathoz országszerte idén is számos új település csatlakozott – közülük többen egész hétre változatos programokkal készülnek, bevonva a települések egyházi, turisztikai szervezeteit, a helyi vállalkozókat, éttermeket, szállodákat – számtalan sokszínű és izgalmas kapcsolatgazdagító lehetőséget kínálva a pároknak.

– Mindnyájan megtapasztalhattuk, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok minden felgyorsult körülöttünk, számos stabilnak hitt dolog megváltozott az életünkben – elég csak akár az egzisztenciánkat is veszélyeztető, beláthatatlan kimenetelű technológiai fejlődésre vagy a körülöttünk lévő bizonytalan gazdaságpolitikai körülményekre gondolni. Ezek nagyrészt akaratunk ellenére lépnek be az életünkbe, és okozhatnak akár észrevétlenül is változásokat, feszültségeket a kapcsolatainkban – mondta az eseménysorozat kapcsán dr. Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója.  – Ne várjuk meg, hogy a külső körülmények meggyengítsenek bennünket, hanem a nehezebb helyzeteket megelőzve legyünk már most aktívak abban, hogy a kapcsolatainkat erősítsük meg, töltsük meg tartalommal, szánjunk egymásra minőségi időt! Mint fogalmazott: a házasság hete országos mozgalmon keresztül a szervezők impulzust és bátorítást szeretnének adni a pároknak arra, hogy a kapcsolataik megújításában aktív kezdeményező szerepet vállaljanak.

Az idei házasság hete nemcsak a fiatal párokat, a házasság előtt állókat vagy a már több éve házasságban élőket kívánja megszólítani, hanem azokat is tudatos aktivitásra biztatja, akik a házasságuk második felének teljesen új kihívásaival szembesülnek, akár a gyermekeik „kirepülése” után kell új célokat, új életformát kialakítaniuk.

– Sokan teszik fel a kérdést, hogy vajon min múlik, hogy a házaspárok kapcsolata örömtelibb és bensőségesebb lesz-e az idő előrehaladtával, vagy közönyössé és rideggé válik? Soha nincs késő arra, hogy megértő odafordulással, egymás céljainak támogatásával, illetve különbözőségeink kiaknázásával képesek legyünk megújulni és megteremteni a kapcsolatunkban az érzelmi stabilitást és a harmóniát, bármely életszakaszában legyünk is a házasságunknak – emelte ki az országos koordinátor.

A témában az érdeklődőket a héten több előadás, a házasság hetére megjelenő kötet és kifejezetten az alkalomra készült párkapcsolat-építő kártya is segíti Mihalec Gábor párterapeuta munkájaként. A megújult házasság hete honlap és programkereső felület pedig nemcsak a regionális szervezőknek nyújt gördülékenyebb programbeküldési lehetőséget, hanem a rendezvényeket keresők is egyszerűen válogathatnak a lakóhelyük közelében lévő események, kedvelt előadójuk vagy dátum szerint a programok közül országszerte és határon túl is.

Idén a házasság hete központi programsorozata ünnepi istentisztelettel veszi kezdetét a debreceni református nagytemplomban, ahol igét hirdet dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Hétfőn a Ráday Ház dísztermében a Páratlan beszélgetés közismert párokkal sorozat programjaként Véssey Miklós író, költővel és feleségével, Mirk-Véssey Klára tanárral; Győri Virággal, a Family magazin főszerkesztőjével és férjével, Győri Tamás Józseffel, a Budapesti Kortárs Keresztény Intézet igazgatójával; Léder László pszichológussalés feleségével, Puja Andrea operaénekessel beszélget Gécsek-Tóth Enikő, a Kossuth rádió szerkesztő-riportere.

Kedden Tapolyai Emőke pszichológus, a Kandela Központ alapítója és szakmai vezetője online előadására várják az érdeklődőket a házasság hete Facebook-oldalán. Szerdán áldással egybekötött zenés istentisztelet lesz a Deák téri evangélikus templomban a Budavári Gospelkórus közreműködésével. Igét hirdet Cselovszky Ferenc esperes. Csütörtökön a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésébenCsalád és kapcsolódások konferencia lesz a Corvinus Egyetemen, pénteken pedig Szólj be a papnak! – Család: elvárás vagy kiteljesedés? címmel Csűrös-Varga Vanda református lelkész, Kocsis Tamás görögkatolikus pap és Sterczer Hilda hegymászó válaszol az érdeklődők kérdéseire a Sruton V.P. közösségi térben.
Szombaton Jóban-rosszban, jobban! címmel Komjáthy Károly, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársa tart előadást a Pasaréti református templomban, a hetet pedig ünnepi szentmise zárja a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban, ahol a szentmisét bemutatja dr. Fábry Kornél esztergom–budapesti segédpüspök.

Az országos rendezvénysorozat keretében ezen kívül számos magyarországi és határon túli településen – többek között Egerben, Szegeden, Zalaegerszegen, Pannonhalmán, Székesfehérváron, Hévízen, Ménfőcsanakon, valamint Kárpátalján, Tiszaújlakon, Óbecsén, Érsekújváron, Nagyváradon – előadásokkal, beszélgetésekkel, zenés estekkel, páros kalandtúrákkal, egyházi alkalmakkal várják az önkéntes szervezők az érdeklődőket.

Az országos rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, a www.facebook.com/hazassaghete, illetve a www.instagram.com/hazassaghete oldalon érhető el.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!