Debrecen, Evangéliumi Diák Körök háromnapos egyetemi sátoros evangelizációja, 2019. október.

Az elsőéves magyar egyetemisták évek óta szívesen fogadják tőlünk a túlélőcsomagot. A Timóteus Társaság által rendelkezésünkre bocsátott gumis mappákban található kellékekkel segítjük az elsőéves egyetemisták évkezdését. Az ajándékcsomag átvételének feltétele egy kérdőív kitöltése az életről, barátságról, családról, túlvilágról, Istenről. A kérdőív kitöltése kapcsán tudjuk megosztani velük az evangéliumot. Az évek alatt sokan közelebb kerültek Istenhez, és voltak, akik átadták az életüket Jézus Krisztusnak a beszélgetések nyomán.

Idén azonban csodálatos isteni fordulat kibontakozásának lehettünk tanúi. A magyar egyetemisták miatt fájó szívvel csomagoltuk össze a sátrat idén, hiszen azt tapasztaltuk, hogy évek óta egyre zártabb szívvel fogadják az evangéliumot. Mások viszont, akikre egyáltalán nem számítottunk, megnyíltak az örömhír számára.

Ismét gasztroevangelizációt tartottunk: a kedd esti gulyásra és almás-vaníliás házi bélesre hétfőn ajándék vacsorajegyeket osztogattunk a komolyabban érdeklődőknek, és sms-ben kértünk visszaigazolást, hogy tudjuk, pontosan hány adag gulyást főzzünk, hogy az biztosan el is fogyjon a beszélgetős vacsoraesten a sátorban. A visszaigazoló sms-ekkel jött a nagy meglepetés: főleg arab, muszlim hátterű diákok jelentkeztek, és nem is kevesen! A Debreceni Egyetemen évek óta növekszik a külföldről városunkba érkező diákok száma.

Amikor feleszméltünk az ámulatból, riasztottuk a „séfcsapatot”, hogy marhahúsból főzzenek! Az angol nyelvű örömhírmegosztó marhagulyásesten különösen érdeklődőek voltak az arab fiatalok, és közben egymásnak magyarázták, hogyan is értsék meg az evangéliumot. Egy Biblia is gazdára talált. Egy arab diáklány kérte, hogy maga is elolvashassa, amiről akkor este hallott. Gyakorlatilag Ausztrália kivételével minden földrészről voltak érdeklődők (pl. Tunézia, Pakisztán, Dubai, Brazília, Palesztina stb.).

Azt hiszem, ilyen az, amikor a föld végső határa jön ide. Egy szó, mint száz, észre kell vennünk, mit tesz Isten, és csatlakoznunk kell az ő munkájához. Illetve… most már nem kérdés, meg kell tanulnunk rendesen angolul…

„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”

Apostolok cselekedetei 1,8

Dicsőség a mi drága Urunknak!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!