Apostolok nyomában jártunk Rómában

A bibliai idők nyomait és gyökereit keresve egy 26 fős diák- és tanárcsoportot kísértünk el 2016. február 22-26 között Rómába, a kereszténység ősi városába.

Egyháztörténeti tanulmányi utunk során először az antik Róma legjellegzetesebb épületét a sok keresztény vértanú szenvedésének színhelyeként elhíresült Colosseum épületgyűrűjét jártuk körbe, majd a hajdani császárváros központjában található Forum Romanum monumentális romjait kerestük föl.

Ezt követően a zsidók ellen háborút indító és Jeruzsálem városát Kr. u. 70-ben kegyetlenül elpusztító Titus császár diadalíve alatt álltunk meg. A közel kétezer éves emlékmű belső íve élethű pontossággal és részletességgel őrzi ma is a jeruzsálemi templom brutális kifosztását, a zsidóság ősi jelképének tekinthető menora, azaz a hétágú gyertyatartó elrablását, Júdea lakosságának fogságba vitelét, a templom aranyból és ezüstből készült felszerelésének hadizsákmányként való Rómába szállítását, amelynek kincseiből később a Colosseum is felépült.

Ezt követően a zsidók ellen háborút indító és Jeruzsálem városát Kr. u. 70-ben kegyetlenül elpusztító Titus császár diadalíve alatt álltunk meg. A közel kétezer éves emlékmű belső íve élethű pontossággal és részletességgel őrzi ma is a jeruzsálemi templom brutális kifosztását, a zsidóság ősi jelképének tekinthető menora, azaz a hétágú gyertyatartó elrablását, Júdea lakosságának fogságba vitelét, a templom aranyból és ezüstből készült felszerelésének hadizsákmányként való Rómába szállítását, amelynek kincseiből később a Colosseum is felépült.

Ezután végigjártuk Pál és Péter apostolok Rómában feltételezett emlékhelyeit. Ezek között megrázó élményként hatott ránk Róma városfalain kívül található katakombák földalatti labirintusa, ahol az első századok mártírjainak sírjai találhatók. A négy emeletnyi katakomba rendszerben eddig hétmillió keresztény mártír sírhelyét tárták föl, akiket egyrészt a Cirkusz Maximus kegyetlen vadállatai és gladiátorai végeztek ki, vagy a Krisztus mellett megvallott hitükért pusztítottak el. A katakombákhoz vezető híres Via Appia ősi főút mentén fölkerestük Péter apostolnak Jézus Krisztussal látomásban való találkozásának feltételezett színhelyét. A történet Sienkiewicz lengyel Nobel-díjas író „Quo vadis” című regényéből lett világszerte ismertté, amely az ókori Rómában, a Nero-féle keresztényüldözések idején játszódik.

A regény alapjául szolgáló történet „Péter apostol cselekedetei” című apokrif iratban maradt fenn. A hagyomány szerint ugyanis Péter apostol, menekülni szeretett volna a rá váró vértanúság elől. Miközben kifelé indult Rómából, Jézussal találta szemben magát, akitől csak ennyit kérdezett: „Domine, quo vadis?” – azaz „Hová mész, Uram?” Jézus pedig azt válaszolta, hogy Rómába megy, mert akkor neki kell felvállalnia a megfeszíttetést Péter helyett. Ekkor Péter úgy döntött, hogy visszatért a városba, ahol a kereszthalál várt rá. A hagyomány szerint Péter magát méltatlannak tartotta arra, hogy Jézushoz hasonlóan feszítsék keresztre, ezért kivégzőit arra kérte, hogy fejjel lefelé szegeljék a keresztre. A „quo vadis” mondás alapja János evangéliumában is megjelenik, ahol Péter kérdezi Jézustól: „Uram, hová mégy? Felele néki Jézus: A hová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz.” (Jn 13,36)

Az első kegyetlen keresztényüldözésre egyébként Nero uralkodása alatt került sor Kr. u. 64 körül. A keresztényekkel szemben általános volt akkoriban a bizalmatlanság és a legkülönböző koholt vádakkal illették őket. A római hatóság emiatt kegyetlenül üldözte őket, börtönre, számkivetésre vagy sok esetben halálra ítélte őket. Nem gyakorolhatták nyíltan a hitüket, ezért magánházaknál, vagy a városon kívüli temetőkben tartották titkos összejöveteleiket. Rejtjeles szimbólumokat használtak, melyeket a pogányok nem értettek. Ezeket a jeleket ismerhetjük föl a katakombák falain és sírjain is, melyek később az egyetemes kereszténység szimbólumaivá váltak. Példaként említem a „jó pásztor“ alakját, vagy a Krisztus monogram kezdő betűit (PX), a „hal” görög mozaikszót (IXTHYS), a Szentlelket ábrázoló „galamb” formát, az alfa és omega (ΑΩ) jelet, tengeri hajó „horgony” jelképét, a főnixmadár alakját és sok más szimbólum ábrázolását.

A mintegy háromszáz évig tartó keresztényüldözés hátterében egyrészt a római birodalomban politeista, panteista, sokistent imádó vallási ideológiája állt, melynek fontos része volt a mindenkori császár istenként való tisztelete, melyet a keresztények megtagadtak. A másik ok az volt, hogy a keresztény tanítást a birodalom államrendjére nézve túl „forradalminak” tartották. Az akkori római rabszolgatartó társadalomban veszélyesnek tűntek az Isten előtti egyenlőséget, testvériséget és az egyén döntési szabadságát hirdető bibliai tanítások: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” Galata 3,28 Az esztelen üldözésnek Nagy Konstantin császár 313-ban kiadott „milánói rendelete” vetett véget, amikor a keresztény vallás gyakorlását engedélyezte, később pedig államvallássá tette. Feltételként megőrizte a pogány vallási kultuszból örökölt „Pontifex Maximus” (Isten és emberek közötti híd) legfőbb közbenjáró császári-főpapi címét. Ez lett az egyházban később kialakuló „cezaropapizmus” ideológiai alapja.

Utunk során fölkerestük Róma birodalom legelső felnőtt hitvallók bemerítésére épített „baptisztériumot”, a lateráni San Giovanni/Bemerítő Jánosról elnevezett keresztelő-kápolnát. Róma első püspökei/pápái a fellelhető dokumentumok szerint ebben a baptisztériumban merítették be az új hitvalló keresztényeket felnőtt korukban az itt kiépítette medencében. Egy feljegyzés szerint Nagy Konstantin császárt is itt keresztelkedett meg 324-ben. (Más forrás szerint erre csak a halálos ágyán került sor, Nicomedia közelében 337-ben.) A baptisztérium mellett építették föl Nagy Konstantin császár engedélyével és támogatásával a lateráni Keresztelő Szent Jánosról elnevezett fő székesegyházat. Ez a 324-ben felszentelt épület volt az ókori Róma és a keresztény világ első nyilvános katedrálisa. Emiatt illetik a „Város és a Földkerekség minden templomának anyja és feje” címmel, melyet a templom homlokzatán olvashatunk ma is. Ez a lateráni épületegyüttes volt többszáz éven át a mindenkori pápák otthona, székhelye, koronázási helye és liturgikus főtemploma, mielőtt a franciaországi Avignonba, majd azt követően a Vatikán területére nem tették át új hatalmi központjukat. A székesegyház előtt található az a szent lépcsősor, ahol a fiatal Luther Márton az ágostonrendi szerzetes mélyen megbotránkozott a pénzért megvásárolható búcsúcédulák árusítása miatt. Mint ismeretes, a búcsúcédulák bevételéből épült fel később a Vatikán főterén álló Szt. Péter bazilika.

A római császárok korában a jelenlegi Vatikán területe gyümölcsöskertekkel borított, divatos városrész volt, ahol az előkelők fényűző villákat építtettek. Caligula császár (37-41) idején egy kocsiversenypályát kezdtek el építeni, amit Nero fejeztetett be. A vatikáni obeliszket eredetileg Nero hozatta Egyiptomból és a versenypálya közepén állíttatta fel. Ez a hely volt sok keresztény mártíriumának színhelye a 64-es római nagy tűz után. Az ősi hagyomány szerint Péter apostol is ebben a cirkuszban szenvedett mártírhalált, és a versenypályától északra elterülő közeli temetőben temették el. Az évszázadok során viszonylag kevés utalás maradt meg temetkezési helyével kapcsolatban, és ezek is homályos forrásból származnak. Itt építette föl Nagy Konstantin 324–326 között az apostol feltételezett sírja fölött az első keresztény emléktemplomot.

A ma itt látható Szt. Péter bazilikát 1506-ban kezdték építeni, az akkor részlegesen lebontott régi Konstantin-féle bazilika helyére, Raffaello és Michelangelo tervei alapján. A templom befejezése után szükségessé vált a bazilika előtti térség átalakítására, hogy akár 100 ezer embert is képes legyen befogadni egy-egy egyházi ünnepségen, vagy körmeneten. Utunk során a vatikáni múzeumba is ellátogattunk, ahol a Sixtus-kápolna mennyezetén megcsodáltuk Michelangelo híres bibliai témájú festményeit. A múzeumlátogatás után a keresztény világ legnagyobb méretű templomába, a Szt. Péter bazilikába is bejutottunk. Vatikáni tanulmányutunk izgalmas pillanata volt Ferenc pápa audienciáján való részvételünk, melyen a katolikus egyházfő személyesen jelent meg és közvetlen hangvételű bibliai tanítást adott. Áháb király történetét idézte föl az ószövetség lapjairól, aki gátlástalan uralkodóként még gyilkosságtól sem riadt vissza, csakhogy megszerezze telekszomszédja Nábót szőlőjét. Ezzel a példával figyelmeztette a világ vezető politikusait, egyházi és világi méltóságait, hogy ne éljenek vissza pozíciójukkal a szegények és nyomorultak kárára. Helyette gyakoroljanak irgalmasságot és szeretetet a társadalom peremére sodródott nincstelenek felé.

Utunk során látogatást tettünk a Római Magyar Akadémián és a hozzá kapcsolódó Balassi Intézetben is. A Római Magyar Akadémia 1927 óta működik az olasz fővárosban. Bethlen István miniszterelnök és Klebelsberg Kúno vallás- és közoktatásügyi miniszter annak idején azért vásárolták meg a különleges szépségű épületet, mert azt akarták, hogy a magyar tudománynak, kultúrának és művészképzésnek méltó otthona legyen az „örök városban”. Tanulmányutunk estéin Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt levele alapján tanulmányoztuk a Bibliát a diákokkal és tanárokkal. Az utolsó estén különösen az a fejezet ragadta meg a hallgatóságot, amikor az apostol életével is leszámolva megrendítő vallomást tesz:

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Hiszen meg van írva: „Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.” De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róma 8,31-39)

Jó volt ezen az úton az apostolok feltételezett nyomába szegődni. De bárhol jártunk, meg kell vallanunk, hogy igazában minden látható programpont mögött a láthatatlanul jelenlévő feltámadt Jézus Krisztust kerestük egész tanulmányutunk alatt. Jó, hogy őt nem tárgyakban, kegyhelyekben, fényes templomokban, aranyba és ezüstbe foglalt szobrokban és tömjénfüstben kell megsejtenünk, hanem az érte élő, hűséges emberszívekben, akik nem szégyellik hitüket megvallani kortársaik előtt. Bárcsak egyre több hitre jutott keresztyén életében lenne felfedezhető az apostolok és első keresztények életpéldájában láthatóvá mindhalálig hűséges Krisztust követő életvitel…