Az iszlám modernizációs törekvései

Április 18-án Tüske László orientalista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója volt a Vallásközi és Dialógus Bizottság mostani ciklusban utolsó nyílt ülésének vendége.

Mint mondotta, az iszlám modernizációs folyamataiban alapvető problémát jelent, hogy az iszlám nem vagy csak nagyon nehezen tud összhangot teremteni évszázadokon át őrzött alapjai és a modernitás között. Rámutatott azonban, hogy jelentős ilyen irányú törekvésekkel is találkozhatunk.

Bevezetésül az öt kötelesség, pillér (hitvallás, imádság, böjt, alamizsna, zarándoklat) közül a zarándoklatot emelte ki, annak illusztrálására, hogy milyen alapokkal kell számolni az iszlám megértése tekintetében. A zarándoklat Mekka és Medina szent helyeire irányul, ahol Mohamed próféta, Ibrahím/Ábrahám és Ádám tetteire – az alapító eseményekre – emlékeznek. Mohamed Ibrahim/Ábrahám eredeti vallásának helyreállítását tűzte ki célul, mivel szerinte azt a zsidók és a keresztények meghamisították, és eltérítették eredeti mondanivalójától. Az alapító üzenet abban áll, hogy Ibrahim/Ábrahám a monoteizmus felismerője, megtalálója, és így vele kapcsolatban jelent meg először az iszlám szó, önmaga Allahnak való alárendelése, más szóval, behódolás Allah akaratának jelentésben. Ez arabul a millat (vagy dín) Ibrahim/Ábrahám”, azaz Ibrahim/Ábrahám vallása. Ibrahím/Ábrahám a mekkai Kába építője, aki a gyermeke feláldozására is kész.

Ádám a Paradicsomból való kiűzetés után megbánta bűnét, és bűnbocsánatot nyert a Mekka közelében fekvő Arafát tetőn. Erre emlékezve minden muszlim zarándok a szertartás sorozat adott napján bűnbánatot tart az isteni megbocsátás reményében. Ez az „életgyónás” spirituális megtisztulásként elementáris élményt jelent minden résztvevő számára, s ezzel kapcsolódik össze, hogy mindenki a zarándoklat alatt viselt ruhában (ihrám) kíván eltemetkezni. Az Ádám által elnyert bűnbocsánat az ember eredeti természetének (fitra) felel meg, ami nem fér össze az iszlám oldalán az áteredendő bűn fogalmával (vö.Korán 30,30).

A Korán és a prófétai hagyomány (hadísz) megkérdőjelezhetetlen forrása a muzulmán hívők életvezetésének. Az iszlám első századaiban teológiai viták folytak a Korán (kalám Allah, azaz Allah beszéde) teremtett vagy teremtetlen mivoltáról. Ha feltennénk, hogy öröktől fogva létezik, akkor ezzel azt állítanánk, hogy Allah mellett van egy másik örök létező. Ez ellentétben áll a szigorú monoteizmussal. A mutazila teológiai iskola ezért teremtettnek tekinti a Koránt. Az asarita irányzat képviselői szerint a Korán Allah belső lelki beszéde (kalám nafszi).ami a teremtett hangokban jelenik meg a világ számára, de a „hogyan”-ra nem lehet rákérdezni (bilá kajfa).

Naszr Hámid Abú Zajd huszadik századi egyiptomi irodalomtudós révén újra fellángolt a vita, aki a kommunikációelmélet alkalmazásával elemezte a Koránt. A vallás védelme címén feljelentették, bíróságra került az ügye. A bíróság nem tudott dönteni a racionális kutatás jogának megítélésében, viszont az írásaiban megfogalmazódó nézetek alapján hitét elhagyónak/feladónak (murtadd) tekintették és ezért muzulmán hívő feleségét elválasztották tőle. Manapság a Korán örök volta megkérdőjelezhetetlen. Hasonló véleményt hangoztatott Abdolkarím Szorús iráni tudós is: a Korán értelmezése attól függően szélesebb vagy szűkebb, hogy az emberiség mennyi ismerettel rendelkezik a világ dolgait illetően. Amellett érvel, hogy különbség van a vallás és a történelemben változó vallásismeret között, és az utóbbit nem lehet abszolútnak tekinteni, és nem lehet kisajátítani a síita klérus révén. Hiszen az így létrejövő politikai alakulat (a teokratikus állam) előbb-utóbb diktatúrába fordul.

A mai világban újra szerephez jut az idzstihád, azaz a mindennapi élet problémáinak a Korán szerinti, a vallási felkészültség, értelmezéstörténet ismeretében való tudós értelmezése. A X-XI. század fordulójára az idzstihád kapui bezárultak, nem volt több lehetőség a szabad(abb) értelmezésre. De a XIX. századi Egyiptomban meg kellett nyitni őket, például a dohányzással kapcsolatban. Arról van szó, hogy az iszlám világában a hagyomány részévé próbálják tenni az aktuális újdonságot, és így legitimizálják azt magával a hagyománnyal. Az eljárást az alapokhoz való kapcsolásnak,  retradicionalizációnak, „újrahagyományosításnak” nevezzük.

Az iszlám alapvetően ortopraxis, azaz, döntően arról szól, hogyan kell élni, a négy fő szunnita vallásjogi iskola, továbbá a síitáké is ezzel foglalkozik. Fő cél tehát a védelem: a vallásé, az emberi életé, a racionalitásé, a családé, a vagyoné. A muszlim akkor érzi magát biztonságban, ha muszlim főhatalom alatt élhet, azaz, a politikai berendezésben szabadon érvényesülhet az isteni törvény (saría). Ez az oka a világ kettéosztásának iszlám házra és a háború házára. Ezért el kellett költözniük a reconquista sikere után Spanyolországból és Magyarországról is a török hódoltság alóli felszabadítást követően. Manapság azonban változott a helyzet. Nyugat-Európában az első generációs munkavállaló muszlimok még haza készültek. A második generációtól kezdve azonban már komoly vallásjogi problémák adódtak: például hova temessük az elhunytakat, hogyan öltözködjünk vagy kire szavazzunk stb. Ezekre válaszul, a vallásjog céljainak szem előtt tartásával és az iszlám immár globális jellegének figyelembe vételével, valamint a híveket szorító körülmények kényszerét érzékelve kidolgozták a nem muzulmán főhatalom alatt élő muzulmán kisebbségek vallásjogát (fiqh al-aqallijját). Az idzstihád új értelmezése erre is lehetőséget adott.

A kairói Al-Azhar Egyetem a szunnita világ szellemi központja, a középutas mérsékelt iszlám képviselője, nemzetközi tekintélye komoly befolyást biztosít neki távoli országokban is. 2011 óta egyre határozottabban támogatják a modernizációt Egyiptomban. A vallás és a politika szétválasztása mellett állnak, de nem a társadalmat és a vallást akarják elkülöníteni, hanem a politikát és a vallást, így nem a szekuláris, hanem a polgári állam megvalósítását tartják kívánatosnak. 2013-ban a Muzulmán Testvérek hatalmát megbuktató mozgalom mellé álltak.

Az európai iszlám, „euroiszlám” talán legjelentősebb képviselője a svájci születésű, egyiptomi származású Tariq Ramadan oxfordi professzor, akinek nagyapja a Muzulmán Testvériség megalapítója volt. A húsz-harminc éves családosok európai iszlámját vizionálja, akiket le kíván választani az „anyaországok” vagy a szalafista szaúdi befolyásról. Ez nem könnyű, hiszen Európában az európai „Prométheuszok és Faustok” lázadnak, miközben a muzulmánok (ilyen értelemben Ibrahim/Ábrahám követői) alávetik magukat Allah akaratának.

Kérdésekre válaszolva az előadó a modernizációval kapcsolatban többek között elmondta: ma fel lehet függeszteni bizonyos törvényeket, de Mohamed próféta tekintélye akkor is megkérdőjelezhetetlen. Az emberi jogok nyilatkozata kapcsán a muszlimok részéről a vallásváltás lehetősége fel sem merül. Az a hit, hogy mindenki muszlimnak születik, mélyen beléjük ivódott, sőt vallási kötelességük a meggyőzés. Ugyanakkor a már létező monoteista vallások hivatalosan szabadon gyakorolhatók. – Az Iszlám Állam józan belátás szerint az olajról szól, de erről szólt 1991-ben és 2003-ban az iraki háború is, „az uránköpenyes lövedékekkel együtt”. A „kalifától” a józan muszlimok távoltartják magukat, de azok, akik nem találják a helyüket, áldozatok, tudatlanok és még nőtlenek, könnyen elcsábulnak.

Az utolsó kérdés az volt, hogy Allah ugyanaz az Isten-e mint a keresztényeké. Erre nem lehet válaszolni. Az Allah szó egyébként azt jelenti, hogy Az Isten, ami hagyományosan az Isten tulajdonneve az iszlámban.

Előadásában Tüske László ismert vagy annak tartott tényeket új megvilágításba helyezett, és kevésbé nyilvánvaló összefüggésekre hívta fel a figyelmet. Köszönjük szolgálatát, jelenlegi bizottságunk nyílt üléseinek tartalmas záró alkalmaként is.