B.I.O.L.K. – ahogy egy szurkoló látta

Idén (Június 11.-én) szerencsém volt részt venni a IX. Baptista Ifjúsági Országos Labdarúgó Kupán, szurkolóként (HAJRÁ, HUBA, azaz Hétvezér Utcai Baptista Ifjúság!).

A mérkőzésre való eljutásom kissé kalandosra sikeredett. Kiderült, hogy a B.I.O.L.K. nem az a fajta esemény, ahova százasával akadnak önkéntes sofőrök, akik elfuvarozzák mind a játékosokat, mind a szurkolótábort a helyszínre.

Ez nagyobb biztonságérzetet adott volna, de mivel nekem már nem jutott hely sehova sem, így pácban voltam – vagy legalábbis azt hittem. Kénytelen voltam az Oszkárt és a BKV-t igénybe venni – életemben először, egyedül.

Hála Istennek (+a Google Térképnek, és a folyamatos kérdezősködéseimnek) zökkenőmentesen zajlott le mind az oda-, mind a visszaút, a BKV igénybevételével egyetemben, így utólag nem is értem, miért támadtak horrorisztikus vízióim azzal kapcsolatban, hogy utazáskor teljesen magamra leszek utalva. (Ami azt illeti, még élveztem is, még órákat elbírtam volna BKV-zni.)

Mikor megérkeztem a helyszínre, úgy éreztem, hogy mindjárt végem van a melegtől, árnyék nulla, borul el az ég, és fáj a fejem – nem tudtam, mitől: a frontérzékenységtől, az öt és fél óra alvástól, vagy attól, hogy a reggeli két kávé helyett csak egyet ittam, vagy mindháromtól. Rájöttem arra, hogy ezt nagyon nem gondoltam át. Igyekeztem olyan szurkoló lenni, akinek az üvöltése visszhangként verődik vissza a környező hegyekről, ehhez képest olyan kábatag voltam a kezdetekben, hogy ha nem lett volna olyan fülledt meleg, és lett volna ott egy ágy, az alváshiányt írásos kérvény nélkül is bepótoltam volna.

Dél körül Boros Dávid, a József Utcai Baptista Gyülekezet lelkipásztora tartott egy nagyon rövid igehirdetést terhek elhordásáról, ehhez a Galata 6:2-t idézte, miszerint:

„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.”

Nagyon jó volt elgondolkozni ezen az igén, és rádöbbenni bizonyos dolgokra:

Senki sem tökéletes, de ha az ember mindenhol minduntalan a hibák keresésével van elfoglalva, akkor jobban teszi, ha egy időre félreáll, és elgondolkodik azon, ő maga min és hogyan tudna változtatni. S ha tud bármin is, akkor mozgasson meg minden követ.

A lényeg, hogy Krisztusba vetett teljes hitünk szerint próbáljuk meg a maximumot kihozni magunkból. Áldozatnak lenni, másokat hibáztatni a körülmények miatt egy idő után már csak a kapcsolataink leszűkülésére lesznek alkalmasak, egy bizonyos idő elteltével tovább kell lépni nekünk is, máskülönben megvonjuk magunktól, és a körülöttünk levőktől is az esélyt a fejlődésre, amire Krisztus a Máté 25:14-30-ban, a talentumokról szóló példázatában rá is mutat.

Kedves csapatom, a HUBA, Szentendrét 2-0-ra legyőzte, a Zartfest (a debreceni szabadkeresztény ifjúság) azonban már nem volt ilyen könnyű falat. Biatorbágy felülmúlása a második helyet biztosította számukra, Szigetszentmiklós ellen egy drámai büntetőpárbajban kaptak ki 8-6-ra, szóval elmondható volt, hogy ez a két csapat emberére talált egymásban. Addigra már eleredt az eső, és emiatt a két csapat negyedórás csúszással kezdte el a meccset.

Voltak rossz tapasztalataim is a versenyen, úgy éreztem, hogy egy-két sporttárs lenézi a csapatomat, de mivel testvérek között voltunk, ezek a helyzetek is rendeződtek. Működött a bocsánatkérés és megbocsátás.

Kezdő szurkolóként összességében elmondhatom, hogy nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogy a felmerülő konfliktusokat viszonylag simán, szeretetben tudtuk rendezni.

Ez egy olyan bajnokság, ahol nincs vandalizmus, nincs szemetelés, és nincs széthúzás a szervezők között – és még a nem-hívők is jól érzik magukat, ami szintén az esemény mellett szól.

Ami meg különösen megragadott, hogy a nem-hívő csapattársak teljes értékű tagként vannak kezelve. A vitás helyzetek megoldásának ők is a részesei lehetnek, joggal érezhetik: ők is közreműködtek saját csapatuk előre menetelében annak dacára, hogy nem gyülekezeti tagok.

Jövőre, ha tehetem, újra jövök szurkolni. Hajrá HUBA!