Lipcseyné Horváth Ágnes, a Pestszentimrei Közösségi Ház intézményvezetője köszöntötte a Háló Gyula Bizalom mégis című könyvének bemutatójára érkezőket. A rendezvény alaphangulatát Háló Heléna dalaival alapozta meg, akit férje, Háló Balázs kísért zongorán.

A könyv kapcsán a bizalomról és a versekről a szerzővel, Hegyesi Zita kommunikációs szakemberrel és Mikó F. László festő-grafikussal beszélgetett Kapitány Zsolt mérnök-lelkész. A negyven verset tartalmazó kötet érdekességét az adja, hogy minden vers mellett olvashatunk néhány megjegyzést, amit huszonhárman írtak. Közöttük találhatunk könyvtárost, iskolaigazgatót, pszichológust, Széchenyi-díjas tudóst, szépségkirálynőt, rockzenészt, hegedűművészt, grafikust és teológust. Az est folyamán nem csupán a versekből hallhattunk néhányat, hanem a megjegyzést írók közül is többen jelen voltak.

A fórumbeszélgetésből megtudhattuk, hogy a bizalom a leggyorsabb sebesség és egyben a legjózanabb remény. Azt is megemlítették a beszélgetőtársak, hogy a bizalom az élet minden szintjén ott van. Természetesen a Jézusban való hit is csak akkor élő, ha bizalom is egyben. A beszélgetés résztvevői így osztották meg a bizalommal kapcsolatos tapasztalataikat, meglátásaikat. A közönség a bemutató után folytatta a beszélgetést az előtérben puha pogácsa és friss innivaló mellett vagy a dedikálóasztalnál a szerzővel.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!