Magyarországot is széles körűen érintette a járványidőszak, sok szerettünktől, barátunktól kellett elbúcsúznunk. Az ezzel való megküzdés azonban nem magától értetődő folyamat – szükségünk lehet segítségre, egymás segítségére is.

Éppen ezért igyekszünk lehetőséget biztosítani mindazon érintettek számára, akik nyitottak arra, hogy másokat meghallgassanak, vagy ha késznek érzik magukat rá, megosszák történetüket jó lelki közegben.

Ehhez közösségünk biztosít egy budapesti belvárosi helyszínt, illetve lelkigondozó szakembereket, de a kulcs inkább az egymás közti párbeszéd, a másik történetének befogadása, közös tanulás.

Három estet tervezünk a csoport számára – de igény szerint folytatódhat is tovább. Az önsegítő kör vezetője Boros Dávid lelkész (József Utcai Baptista Gyülekezet). Jelentkezés nála: +36 20 886 0866 vagy bordaw@yahoo.co.uk.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!