A Tahitótfalui Baptista Gyülekezet testvérisége közel egy évtizede szervez nyaranta napközis tábort gyermekek és ifjak számára. Így akár azt is mondhatjuk, hogy mára hagyománnyá vált a táboroztatás. Mivel hasznosnak tartjuk a táborokat, 2022-ben is megszerveztünk egy angol ifjúsági bibliai tábort és egy bibliai gyermektábort.

Hálásak vagyunk dr. Sajtos Sándor polgármesternek és Tahitótfalu képviselő-testületének azért, hogy a Népházat idén is biztosították a táborok helyszíneként. Bár eredetileg az ifjúsági táborba szerettük volna kivinni a programjainkat, a kapott helyszín is tökéletesnek bizonyult, és még kényelmes is volt, hogy az étkezde a szomszédban van, ahol az ebédet biztosítottuk a táborozók számára. Ezért is hálásak vagyunk, hogy igénybe vehettük ezt a szolgáltatást. Ha már a hálaadásnál és köszönetnyilvánításnál tartunk, ki kell emelnem Éliás-Szalay Ágnes diakonissza szervezési szolgálatát, aki már nyolc éve részt vesz a táborok szervezésében, nélküle talán nem lett volna ilyen jól szervezett, programgazdag a tábor. Neki is köszönjük sok-sok munkáját. Köszönet annak a közel 40 fő segítőnek is, aki hozzájárult a két tábor megtartásához. Voltak, akik mindkét héten végig szolgáltak, voltak, akik egy hetet szolgáltak végig, voltak, akik egy-egy napot tudtak vállalni, de minden kézre, szerető szívre szükség volt. Hála és köszönet mennyei Atyánknak, hogy áldottak és áldássá lehettünk ezekben a napokban.

Ifjúsági bibliai angolhét

2022. június 27. – július 1. napokon valósult meg az ifjúság számára a tábor. Idén 5. osztálytól középiskola érettségiig tartott az ifjúsági korosztály. 36 fő táborozó vett részt ebből a korosztályból. Ebből Tahitótfaluból 23 fő (64%), Pócsmegyerről 5 fő (14%), további szomszédos településekről még 3 fő, egyéb településekről 4 fő, és 1 fő az USA-ból. A táborozók 72%-a, azaz 26 fő általános iskolás volt, 28%-a, azaz 10 fő középiskolás. A Tahitótfalui Baptista Gyülekezetből mindössze 3 fő középiskolás vett rész, ami azt jelenti, hogy a gyülekezet kifelé és nem saját maga számára szolgált.

Az angol nyelvű programok szervezésére az Acorn angol nonprofit szervezetet kértük fel idén is. Tíz főt biztosítottak, nyolc angol Sheffieldből, nagyrészt az Oaks nevű keresztény táborból érkezett, és két magyar tolmács jött. Vezetőjük Dan Thaw volt, aki igehirdető volt a tábor alatt. Ő Jézus Krisztussal kapcsolatban arra a kérdésre kereste a választ, hogy „kicsoda ez az ember”. Megérthettük, hogy Jézusnak arra is hatalma van, hogy a világ megváltója legyen.

A tanítások, játékok, énekek angol nyelven hangzottak el, amit tolmácsok fordítottak az angolul nem vagy alig tudók számára. Mindennap választható program volt a futball, a röplabda, az angol sportok, a tortakészítés vagy angolóra. Egyedi programként biztosítottunk szerdán választható módon szabadulószobát, falmászást vagy festést. Hegedűs István Péter mesterszakma-oktató díszítőszobrász foglalkozást tartott, ahol a foglalkozáson részt vevők keresztény motívumokat faraghattak ki Ytong téglából.

Baptista bibliai gyermektábor

2022. július 4–8. napokon tartottuk a gyermekek számára a tábort. A tábor nyitását és zárását igyekeztünk a munkába járó szülők igényeihez igazítani. Így már fél nyolcra jöhettek a gyermekek. Idén óvodáskortól 4. osztályos korig tartó gyermekek jöhettek a gyermektáborba. 74 fő vett részt ebből a korosztályból. Ebből Tahitótfaluból 51 fő (69%), szomszéd falvakból 11 fő (15%), közülük 4 fő Tahitótfaluban jár iskolába vagy óvodába, egyéb településekről 8 fő (10%) érkezett. Volt 3 fő Erdélyből és 1 fő Kárpátaljáról. 27 óvodás (36%) vett részt a táborban, 1. osztályos 16 fő (22%), 2. osztályos 20 fő (27%), 3. osztályos 8 fő (11%) és 4. osztályos 3 fő (4%). A Tahitótfalui Baptista Gyülekezetből mindössze 12 fő (16%) gyermek vett részt.

Az előző héten még táborozóként részt vevők közül a gyermektáborba 6 fő ifjú jött el segítőnek. Bár felajánlottuk, hogy a kötelező közösségi szolgálat teljesítéséhez leigazoljuk az órákat, nem ez volt a fő motivációjuk. Jöttek, mert segíteni, szolgálni szerettek volna, jöttek, mert közösségben szerettek volna maradni velünk.

A gyermekhét témája a bibliai állatok voltak. Ötféle állaton keresztül néztünk meg bibliai elveket, és arra a következtetésre jutottunk, hogy bízhatunk Istenben, bízhatunk Jézus Krisztusban.

Minden nap a gyülekezővel kezdődött, ezt követően közösen énekeltünk, tanultunk, játszottunk a gyerekekkel. A tanítást követően korcsoportos bontásban a napi témához kapcsolódó foglalkozások voltak. Ezalatt Fernando Calcagno Santos panamai barátunk tartott 20 perces angol nyelvű játékos foglalkozásokat a gyerekeknek. Ebéd után a szünetben szabad játékra, pihenősarokban mesenézésre volt lehetőség. Ezt követően körforgásban kézműves foglalkozáson, sportfoglalkozáson és különleges foglalkozásokon vettek részt a táborozók. Hétfőn a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület szakemberei tartottak előadást és bemutatót a kutyatartásról. Kedden Éliás-Szalay István pedagógus és Éliás-Szalay Ágnes diakonissza tartottak környezetvédelmi előadást. Szerdán jöttek a tekerős eszközök, légvárak és az elmaradhatatlan vízicsúszda. Ezen a napon Antal Tibor méhész tartott előadást a méhekről. Csütörtökön Botár Réka és családja állatsimogatót és csacsigolást tartott, eközben Sápy László István cserépkályha- és kandallókészítő mester agyagozást tartott a gyerekeknek. Péntek délután a szülőknek tartottunk egy összefoglalást arról, mi történt a táborban.

A gyermekhét szlogenje lett a csatakiáltásként sokszor elhangzó „Egy, kettő, három, jó leszek a nyáron!”. Hiszem, hogy mind a gyülekezetünkből érkező segítők, mind a külsős segítők, szolgáltatók azon igyekeztek, hogy sok élményben részesítsék a táborozókat. Remélem, hogy a sok élményen túl sikerült Krisztus szeretetéből is megmutatnunk valamit a gyermekeknek, ifjaknak. Bízom benne, hogy Krisztust megismerve szeretnének Isten szerint jó emberekké válni, de nem csak erre a nyárra.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!