Istennek hála három testvérünk pecsételte el az életét Krisztus mellett a bemerítés Szentírás szerinti cselekedetével a debreceni Új Remény Baptista Gyülekezetben 2021. június 6-án. Így a mennyel együtt ünnepeltük a nagy visszatérést az online istentiszteletek hosszú és nehéz időszaka után, így az örömünk még nagyobb volt, hogy újra IGAZI közösségben gyülekezhettünk össze Jézus lábainál.

Tóth Sándor lelkipásztorunk először röviden összefoglalta gyülekezetünk vendégei számára a bemerítés bibliai jelentőségét, ezután az Úr örömteli dicsőítése kíséretében vízbe merítette testvéreinket.

Ezután az igét Kiss János lelkipásztor testvérünk hirdette, aki Pál viszontagságos hajóútját világította meg számunkra a saját életünk nézőpontjából. Erről a Szentlélektől átitatott üzenetről később írok, előtte pillantsunk bele bemerítkező testvéreink történetébe.

Bemerítkezőink története

Lali katolikus családban nőtt fel, és gyerekkorában szolgált is a miséken, de csak most, felnőtt fejjel nyert igazán értelmet számára az, amikor gyerekkorában magában „megbeszélte” a dolgokat Istennel. Ma az élete sikereiért és kudarcaiért is hálás Istennek, hogy mindezeken átvezette őket feleségével, és hogy végül ígérete szerint adott nekik gyermeket az Úr sok fájdalom és könnyes ima után:

„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.
(Mt 7,7–8)

„A tudásommal a gyülekezetet szeretném építeni, segíteni, amiben csak tudom. Bemerítkezni pedig azért szeretnék, hogy kinyilvánítsam mindenki előtt, hogy én Jézus Krisztust választottam, így engedelmeskedem egyik parancsának is, és a bűntől való megtisztulás látható szimbólumával, a bemerítkezéssel lesz teljes a kép számomra.”

Ábelt 6 hetes korában mutatták be szülei kérésére a gyülekezetünkben, és hálásak vagyunk Istennek, hogy most már testvérünkként is üdvözölhetjük. A tinédzserkori „kanyarok” után az Úr mellett kötött ki, és ennek a jó gyümölcseit most már a kortársai is láthatják az életén.

„Isten útját járom és mindennap legalább kétszer olvasom a Bibliát és imádkozok. Érzem az Urat az életemben. Azért szeretnék bemerítkezni, hogy Isten gyülekezetéhez tartozzak. Engedelmességből, mert amikor Jézus bemerítkezett, ő maga is ezt mondta: így illik minden igazságot betöltenünk.”

Margaréta is fiatal, 14 éves, és az ő babakori bemutatása is a gyülekezetünkben történt. Az ő szülei sajnos pár évre nélkülözték Isten jelenlétét, de Margaréta édesanyja minden évben küldte a gyülekezeti gyerektáborunkba a lányokat. Azóta a család visszatalált Istenhez, és nem telt bele sok idő, Margaréta Isten gyermeke lett a Passió című film főszereplőjének bizonyságtétele és megtérésre hívása nyomán.

„Egész nap esett az eső, be volt borulva, de amikor néztük a videót és kimondtam a Krisztusnak az IGEN-t, kisütött a nap és egy szivárvány jelent meg az égen. Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy őbenne akarok hinni, mert ez az igazság, és nem a világi életet akarom választani.”

Az újonnan bemerítettekért kézrátétellel Kiss János, Sipos Márk és Tóth Sándor lelkipásztorok imádkoztak, a Szentlélekkel való betöltekezés áldását kérve életükre az Úrtól.

„…hátha…” – ez nagyon kevés

Ahogyan Kiss János testvérünk prédikálta, a hajóban sokféle ember van, ki közelebb, ki távolabb van Istentől. Az élet tengerén hánykolódva bizony nem mindig a saját hibánkból kerülünk viharba. Sokszor jöhet az életünkben külső vihar is, tőlünk függetlenül. Pál viszont nem sajnálja magát, hanem ahogyan mi is, részt vesz a még nem hívő emberek életében, azonosul a sorsukkal. „Egy hajóban evezünk.”

János testvérrel egyetértettünk abban, hogy sokkal nagyobb hit kell az Isten nélküli élethez, aminek nincs kapaszkodója. Stabil értékek nélkül nincs igazi válasz a döntéseink miértjeire. A „hátha” ugyanis nagyon kevés, hiszen semmi fedezete nincs. Az „azt hittem” egy nagyon ingoványos talaj az életvezetéshez.

Egy lélek sem vész el, csak a hajó.”

Jézus Krisztus viszont mindennél szilárdabb alapot ad az életünkben a körülményekre támaszkodó hit helyett. Aki nem bízik Isten gondoskodásában, tönkreteszi a saját és a körülötte élők életét azzal, hogy belekeveredik olyan rizikós helyzetekbe, amelyek végül veszteséghez vezetnek, holott csak türelemért kellett volna imádkoznia, hogy meg tudja várni Isten áldását.

Sokszor nem Isten küldi a langyos déli szelet, mint ahogyan Pál hajós történetében is csak kellemesnek tűnt, és alkalmasnak arra, hogy tovább lehessen indulni, pedig ez a körülmény ellentétes volt Isten kijelentésével, amit Pálon keresztül adott a hajósoknak. Végül mégis beigazolódott Isten csalhatatlan üzenete, mert ezután következett csak az igazi vihar.

Dobáld ki a felesleget!”

Az ember a rossz döntései után sokszor még mindig képes ragaszkodni a hamis mentőhorgonyaihoz. Ez sok esetben ahhoz vezet, hogy elveszíti a motivációját a küzdelemben a kudarcok miatt.

Mit tehetsz, ha te is ebben a kilátástalan helyzetben találod magad? Ahogyan a történetben az Istentől ihletett utasítást Páltól hallhatták a hajósok is, az életedből ki kell dobálnod a felesleges terheket. Ma hozz döntést, és szabadulj tőlük! Hogy mennyire nem kárhoztat Isten az elhibázott lépésekért, az mutatja, hogy ugyanazzal a kézzel dobálták ki a tengerészek az összes holmit, amivel eddig védték. Tehát bármikor dönthetsz másként! Tőled függ, hogy megfordítod-e az életed alakulását, és Krisztus kezébe teszed-e magad.

Engedd el a visszatartó erőket, és hallgasd meg Isten bátorító szavát.

Pál is „ugye én megmondtam” nélkül nézte végig, és a végén beszélt velük erről, és a további teendőkről mindenféle vádlás nélkül. Te is ugyanerre a hozzáállásra számíthatsz Krisztustól, és az ő népétől, akik támogatni tudnak Téged abban, hogy megtaláld az életed új irányát a Biblia megértésének segítségével.

Aki hisz Őbenne, megmenekül

Krisztus kezében megmentő erő van, ami NEM a körülményeken múlik!

A Pünkösd üzenete, hogy Isten itt van minden emberrel, és az ő ereje elérhető, megkapható bárki számára, aki kéri.

Imádságban ma Te is átadhatod az életedet, szívedet Istennek, aki azonnal készen áll arra, hogy a Te lelkedet is megmentse az örökké tartó vihartól, és akár mától a menny állampolgárává válhatsz Krisztus megváló tettének elfogadása által.

Úr Jézus Krisztus! Tudom, hogy bűnös ember vagyok, és szükségem van Rád. Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten és megváltottál. Kérlek, bocsásd meg bűneimet, és formáld az életemet akaratod szerint, hogy ezentúl csak Érted éljek. Vezess, kérlek, az örökkévalóság útján. Ámen.

Szabóné Vali

Új Remény Baptista Gyülekezet

Debrecen


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!