A genetika a földi élet központi tudománya, és kialakulása az egyetemes tudomány fejlődésének fontos mérföldköve. A természet genetikai törvényeinek első megfogalmazása 200 évvel ezelőtt tájainkon született meg a katonaként, gazdaságszervezőként és tudósként is tevékeny Festetics Imre (1764–1847) jóvoltából. Eredményeit Mendel városában, Brnóban közölte egy emberöltővel Mendel előtt. Emlékének ápolása közép-európai és egyetemes érdek.
A 2019/2020-as tanévben három magyarországi iskola (Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium – mint kezdeményező; Cserepka-iskola, Pécs – mint szervező; és Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszeg – mint A genetika szülőföldjének képviselője) az akadémiai ünnepségek lezárásaként a Genetika–200 nemzetközi diáktudományos versenyt (G200-NDV) hirdette meg a magyar nyelvterület diákjai és segítőik számára.
A versenyzők a második félévben előadásokon mutatták meg kutatási eredményeiket. A bírálóbizottság elnöki tisztét Kroó Norbert akadémikus látta el.
A nagyszerű verseny szervezésének és lebonyolításának feladatát Horváth Erika, a pécsi Cserepka János Általános Iskola, Középiskola és Sportiskola tanára végezte. Köszönet érte.
A kitűnő projektekből készült kiadvány az év végén látott napvilágot. A Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán elérhető itt:
http://mek.oszk.hu/20700/20763/20763.pdf
Jó szívvel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.