Államilag akkreditált képzést hirdet az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia

Különleges képzést kínál 21 és 35 év közötti, keresztény fiataloknak az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia. A széles körű ismereteket adó, intenzív oktatási programot a Kárpát-medence különböző tájaira szervezett tanulmányi utak, neves professzorok előadásai, valamint közösségi és lelkiségi programok teszik teljessé. Az államilag akkreditált képzés tandíjmentes, a hallgatók kollégiumi elhelyezést, teljes ellátást és havi ösztöndíjat is kapnak.

Magyar irodalom és történelem, szociológia és politológia, gazdaság és pénzügyek, teológia és vallásismeret, művészetek, természet- és műszaki tudományok, kommunikáció és médiaismeretek, stratégiai gondolkodás, önismeret és társas kapcsolatok – többek között ilyen területeken mélyíthetik el tudásukat a 2018-ban alapított Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia hallgatói. A tíz hónapos képzés olyan keresztény fiataloknak szól, akik emberi és szakmai kapcsolataik építésére törekednek, szeretnék megtalálni valódi hivatásukat; hittel, meggyőződéssel, korszerű tudományos fölvértezettséggel, a modern világ sokféleségében is szilárd értékek mentén akarják érteni és védeni a teremtett világ értékeit, az embert és közösségeit.
A keresztény lelkiségi, gazdasági, társadalmi és kulturális élet szinte minden tudásterületét lefedő oktatási program felépítése rendhagyó: a hallgatók a tíz modullal három-három hétig foglalkoznak mentortanáraik segítéségével, emellett elismert szakemberek, neves professzorok – például Freund Tamás neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Balog Zoltán teológus, református püspök, Lakner Zoltán Lehel szociológus, szociálpolitikus, Kőrösi Beáta pszichopedagógus, mediátor, vagy Kiszelly Zoltán politológus, főiskolai docens – tartanak nekik előadásokat.

A szakon tanulókat felkészítik a mediációs tevékenységre, a végzettek így segíteni tudják a csoportok közötti kommunikációt, közigazgatási szervezetekben fejleszthetik a kooperációs és kommunikációs technikákat és készségeket, emellett politikai, társadalmi, egyházi és civil szervezetek működését és kommunikációját is hatékonyabbá tudják tenni.
A képzést többnapos tanulmányutak teszik igazán élménygazdaggá: a hallgatók bejárhatják a Kárpát-medence különböző tájait, az előző években többnapos körutat tettek például Délvidéken, Felvidéken és Erdélyben, részt vettek a csíksomlyói búcsún, de túráztak a Kárpátok legszebb részein is.
Az akadémia alapelve, hogy a közösségi lét nagy hatással van az egyéni fejlődésre, ezért a képzés college jellegű, bentlakásos formában valósul meg. A piliscsabai helyszín lehetőséget ad az elvonulásra: a hallgatók kiszakadhatnak a hétköznapokból, a Pilisben, különleges természeti környezetben mélyedhetnek el tanulmányaikban és hitükben, jobban megismerhetik önmagukat, ugyanakkor közösségi, lelki, kulturális és sportprogramokon is részt vehetnek.
Az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia képzésére a Kárpát-medence egész területéről várják olyan 21–35 év közötti fiatalok jelentkezését, akik már elkezdték egyetemi tanulmányaikat vagy rendelkeznek diplomával. A képzés tandíjmentes, az akadémia kollégiumi elhelyezést, teljes ellátás és ösztöndíjat is biztosít.

A képzést elvégző fiatalok oklevelet és ajánlólevelet kapnak, valamint bekerülnek az Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület „tehetségbankjába”, ami pluszlendületet adhat karrierjük további építéséhez.
Idén újabb mérföldkőhöz érkezett az akadémia képzése: államilag akkreditált státuszt szerzett. Így azok a hallgatók, akik diplomásként kezdik el az egyedülálló oktatási programot, államilag elismert oklevelet vehetnek át az akadémia és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös, keresztény közéleti mediátor szakirányú továbbképzésének elvégzéséről.
A jelentkezési határidő a 2023/2024-es tanévre 2023. június 30.

Jelentkezés és további információ az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia honlapján: https://szenttamasakademia.hu/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!