Együtt hatvanöt éven át

4238

A gödöllői gyülekezet őszi hálaadónapján, október 16-án nemcsak a mögöttünk levő esztendő áldásaira tekinthettünk vissza, hanem Szabó Miklós és felesége, szül. Nagy Julianna testvéreink örömében is osztozhattunk.

Napra pontosan hatvanöt évvel ezelőtt álltak meg huszonéves fiatalokként Isten színe előtt, hogy az ige útmutatásával felvertézve, a gyülekezet áldáskérő imádsága által kísérve elinduljanak a közös úton. Azóta mind időben, mind térben hosszú utat tettek meg, amit jól mutat, hogy nyolc gyermekük felnőtt, s nekik is gyermekeik, némelyiküknek unokái is születtek már.

A 92. zsoltár nyugodt, őszinte és letisztult hangja szólalt meg köszöntésképpen az örömteli napon: „Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus. Az Úr házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain. Öregkorban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és hirdetik: Igaz az Úr, kősziklám ő, akiben nincs álnokság!” (Zsolt 92,13–16)

A mindenható Isten igazgató szeretete és áldó jelenléte kísérje testvéreink s az egész család életét!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!