„Uram… te tartod kezedben sorsomat” (Zsolt 16,5)
Mélyen hívő szülők kilencedik gyermekeként született 1933. január 27-én Szamosszegen. Szülei, Révész Sándor és Mártha Borbála a Tuzséri Baptista Gyülekezet első tagjai voltak.
Iskolai tanulmányait Szamosszegen kezdte 1939 őszén, de a család hamarosan a Baranya megyei Magyarbólyba költözött. Így a polgári iskola négy évét Villányban végezte, majd a háború miatt visszakerült Magyarbólyra.
A család felnőtt fiai közül ketten hadifogságba kerültek, így a fiatal Lászlónak is dolgoznia kellett.
Szülei életpéldája és bizonyságtétele már kiskorában is hatással voltak rá, szeretve és tisztelve a gyülekezetet mint Krisztus testét. Mindig szívesen olvasta a Bibliát, tette, amit az Ige megvilágított számára. Énekkarban, zenekarban aktív résztvevő volt. 1947. június 29-én hitét bemerítkezéssel is megpecsételte Pécs-Vasason Révész Sándor lelkipásztor bátyja által.
1951-ben, 17 évesen vesztette el édesanyját, kinek utolsó szavai meghatározták a fiatalember életét: „Fiam! Vigyázz magadra, főként a lelkedre!”
Még ebben az évben szólította meg őt a Szentlélek: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben?
Félelemmel, de boldog szívvel mondta el a családnak, majd a lelkipásztornak, hogy az Úr Jézus őt szolgálatra hívja. A gyülekezet örömmel fogadta, és imádsággal támogatta döntésében, így 1951 őszén felvételt nyert a Baptista Teológiai Szemináriumba.
A harmadik év decemberében katonai behívót kapott. Munkaszolgálatos lett a sajószentpéteri szénbányában.
Sok csodát élt át ez idő alatt, amelyek segítették átvészelni a katonaidőt. Bibliáját magánál tarthatta, ezért katonatársaival együtt olvasták, amikor nem mehettek imaházba. A nehéz helyen tanúsított krisztusi magatartása tisztjei előtt is megbecsültté tette. Leszerelésekor egy számára igen sokat jelentő mondattal bocsátották el: „Legyen olyan becsületes lelkész, mint amilyen katona volt!” Szolgálatát ez a mondat végigkísérte. Decemberben visszakerült a teológiára, és vizsgáit is letehette az elmúlt időszakból.
1955. június 14-én a Nap utcai imaházban történt meg lelkipásztori szolgálatba való kibocsátása.
1955. szeptember 10-én kötöttek házasságot Bőcs Erzsébettel Bogyiszlón. Első szolgálati helyük a tuzséri körzetben volt 1955. szeptember 18-i beiktatásával.
Népes gyülekezetben sok gyermekkel és fiatallal töltöttek eseménydús, néha nem felhőtlen éveket. Ez alatt az idő alatt született két gyermekük: Gyöngyi és Attila.
1960. október 1-től a magyarhomorogi körzetben vállalt szolgálatot. A körzet öt misszióállomásból állt. Egy zaklatott gyülekezet lelki helyreállítása lett az elsődleges feladat. Később imaház-átalakítások, lelkipásztorlakás-felújítás is színesítette a szolgálatot. Itt született a harmadik gyermekük, László.
1966-ban a Tiszántúli Kerület titkárává, rövid idő belül pedig elnökévé lett. Sokrétű feladata, a kerületi munka miatt 1967. novemberében Derecskére költözött. Itt egy hatállomásos körzet szolgálatát is ellátta.
Melegszívű gyülekezetben talált otthonra ő és a család is.
Aktív gyülekezeti élet folyt, Isten sok megtérővel áldotta meg itten munkáját.
1972. január 27-én az Országos Közgyűlés missziói alelnökké választotta. Ez új helyzetet teremtett. A körzeti munka mellett, országos feladatok is terhelték. Ez hosszútávon nem volt tartható. Akkor vállalta, hogy Budapestre költözik. – A Pestlőrinci Gyülekezet meghívását elfogadva 1972. július elsején kezdte meg szolgálatát. Ide tartozott még Kispest II. és Vecsés is.
A lakásból átalakított imaház kicsinek bizonyult, hisz a gyülekezet létszáma növekedett. Lehetőség nyílt új, tágasabb imaház építésére, ahol egyben a szolgálati lakás is megépítésre került. Ez idő alatt a szomszédos református gyülekezet adott otthont az alkalmak megtartására.
Az imaház megnyitására 1980. május 31-én került sor.
Isten 15 évet adott a Pestlőrinci szolgálatra, ebből 13 évig a missziós alelnöki munkát is végezte.
l987-ben, a Békési Gyülekezet meghívását elfogadva már felnőtt gyermekei nélkül, feleségével vállalták a nagy gyülekezet pásztorolását.
Isten megáldotta engedelmességüket, a gyülekezet az előző nehézségekből gyógyulva növekedett. Ez idő alatt sok fiatal állt be a szolgálatba, kerültek helyre megromlott kapcsolatok, terjedt az Isten igéje kitartó, áldozatos szolgálata segítségével.
1993. május 31-én elköszönt, és hivatalosan nyugdíjba vonult.
Ez nem jelentette azt, hogy végleg minden szolgálatból kiállt. Budapestre visszaköltözve több gyülekezet ideiglenes pásztorolását végezte, új lelkipásztor érkezéséig. Így szolgált a Rákoscsabai, a József utcai, Péceli és a Pestlőrinci Gyülekezetekben. Később már csak helyettesítő szolgálatokat vállalt.
2015. szeptember 10-én családi körben emlékezett meg a 60. házassági évfordulóról, visszaidézve Isten gondviselését, szeretetét, segítségét. Egészségi állapota gyengült, egyre többször szorult testvéri segítségre, hogy imaházba mehessen. Az utolsó időben már erre sem volt lehetőség.
De a betegágyon is vallotta, hogy „Uram, te tartod kezedben sorsomat”
Révész László személye, példamutató alázata és Istentől kapott pásztori bölcsessége sokak számára szolgált áldásul.
Hisszük, Ura, akit szolgált, átadta neki a megérdemelt koronát.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
