Érték a normalitás 4. – Egyenlő vagy különböző?

Az ember sok mindent felfedez. A természet sok törvényét, Amerikát, a távoli galaxisokat vagy a parányi atommagot a körülötte keringő elektronokkal…

Az ember sok mindent kitalál. Elméleteket, technikai megoldásokat, háztartási eszközöket, hadi gépeket… Eközben az ember egyre magabiztosabb, önzőbb és bátrabb lett. Megépült a modern kori „Bábel”, melynek tégláit a tudás, a magabiztosság, a lázadás és a vakmerőség alkotják.

A ma „szabad és modern” embere tiszteletlen, főképp Istennel szemben.

Úgy gondolja, hogy már nem csupán a lét törvényeit akarja megérteni. Nem csupán alkalmazni és felhasználni akarja azokat a társadalom jövője érdekében. Nem, ő most máson gondolkozik. Kitalálta, hogy ezentúl ő akarja megszabni a természet, a világ törvényeit. Megszabni azokat a születésre, a nemiségre, a házasságra, a családra, a társadalom működésére, a jövő generációk oktatására és végül még a halálra vonatkozólag is. Mert a ma embere, a „szabad és modern” ember egyenlőnek tartja magát. „Lét”-ötleteinek ugyanolyan jogot követel, mint Isten, a Teremtő a maga törvényeinek. Hát akkor ezek az „egyenlők” megvitatják a jövőt, és ki-ki halad tovább a maga útján?

„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs 55,9–10)

Mi, a teremtmény ember és a teremtő Isten soha nem leszünk egyenlők.

Ha magabiztosságunkban arra az útra tévednénk, hogy nem felfedezni, hanem újraírni akarjuk Isten törvényeit, akkor előbb vagy utóbb szembesülni fogunk Istentől való mérhetetlen távolságunkkal. Ha sokan mondják, ha sokszor mondják, ha hangosan mondják, ha szabályokat eszkábálnak a bizonyításokra, ha elhallgattatják a másként gondolkodókat, ha üldözni kezdik a józanul élőket, a „szabad és modern” ember Istennel szembeni kitalációi akkor sem érnek magasabbra, mint a saját derekunk, és nem lesznek biztosabbak, mint a tenger partján a homok. Isten egy szót szól, és múlttá, hamuvá válik és a semmibe tűnik el a sok és nagy akarás…

„Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.” (Ézs 55,6–7)

Minden kor normális embere sok mindent felfedez. Hálás érte, és igyekszik ápolni és őrizni a megismert kincseket.

Minden kor normális embere sok mindent kitalál. Örül neki, és igyekszik jóra, haszonra használni a felismerteket.

Minden kor normális embere tisztelettudó. Tiszteli a másikat, az életet, a tényeket, és legfőképp a Teremtőt és az ő akaratát.

Minden kor normális embere Istenhez térő ember. Tudja, hogy tőle származik, tőle kaphat életerőt, tőle kaphat életbölcsességet. Végül pedig tőle kaphat örök életet.

Ez az én meggyőződésem: Érték a normalitás!

Papp János
egyházelnök