Kovács Imre és Kéri József mint az Európai Siket Keresztény Aliansz (EDCA) magyarországi tagjai az egyház támogatásával utaztak a konferenciára.
Huszonnégy országból több mint nyolcvan siket találkozott egymással. Európán kívül vendégként Dél-Koreából, Ausztráliából, Japánból, Amerikából, Izraelből is jöttek siketek.
Mivel Imre és József a múlt évtől már az EDCPLW vezetőségének tagjai is, a kétnapos vezetőségi megbeszélésen is jelen voltak. A megbeszélés alkalmával bemutatták a kész tervezetet a konferencia 2019-es magyarországi megrendezéséről. Az EDCA vezetősége elfogadta a tervezetet, így már készülhetünk arra, hogy 2019 februárjában Balatonszárszón rendezzük meg a következő találkozót.
Az EDCA vezetősége egyhangú szavazással megválasztotta Kéri Józsefet vezetőségi tagnak a titkári teendők ellátására. Emellett megünnepelték az EDCA alakulásának huszadik évfordulóját is.
A hét folyamán Imre és József is beszámoltak egy előadás keretében a siketek gyülekezetéről, az egyházzal való együttműködésről, a missziói munkánkról és a jelnyelvi bibliafordítás munkájáról is.
Az előadások, majd a közös beszélgetések a testvéri közösséget erősítették. Az előadások témáit, anyagait a magyar siket gyülekezeti tanításokba is be fogjuk építeni.
Különböző országokból, különböző kultúrákat bemutatva, de Krisztusban mégis egységesen, szeretetben telt ez a hét. Újabb ismeretségek és kapcsolatfelvételek születtek. A bibliafordítás munkájáról a bolgár, a japán, a koreai és a román siketek is komolyan érdeklődtek.
Hálásan vagyunk az Úrnak az áldásos együttlétért. Köszönjük a támogatást. Imádsággal készülünk a következő évre, amikor házigazdái leszünk a rendezvénynek.