„Evezz a mélyre” napközis tábor a Rákoscsabai Baptista Gyülekezetben

2990

Gyülekezetünk június 25-29. között szervezte meg napközis táborát. A táborban összesen 46 óvodás és általános iskolás gyermek vett részt.

Az Evezz a mélyre! cím árulkodó, az idén a hajók, matrózok, kalózok és a tenger volt a témánk. Ehhez kapcsolódtak a bibliai történeteink is: Noé, Jónás, Jézus, Péter és Pál voltak egy-egy nap hősei. A gyermekek aranymondások, énekek és bibliai történetek segítségével tanulhatták meg, hogy Isten teremtette ezt a világot és minden az Ő irányítása alatt áll.

Minden nap voltak csoportos beszélgetések, ahol a gyermekek feltehették kérdéseiket és elmondhatták, hogy mi az, amit tanultak, megértettek aznap. A tábori napokat rengeteg játék, kézimunka tette még színesebbé és persze nem hiányozhatott a kirándulás sem. Isten egész héten a tenyerén hordozott minket.

Hálás szívvel zártuk a tábort a vasárnap délelőtti istentisztelet alkalmán, ahová meghívtuk a szülőket is. Itt a gyerekek a felnőttek előtt elmondhatták, bemutathatták, hogy mit tanultak a héten.

Istennek hála táborért, az önkéntesekért, a támogatókért és persze a gyermekekért.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!