Szeretettel hívjuk és várjuk a baptista gyülekezetek, iskolák, óvodák, művészek és művészeti csoportok jelentkezését az idén hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Baptista Művészeti Napok  országos rendezvénysorozatában való részvételre 2022. november 20–27. közt.

A BMN létrehozásának célja, hogy a baptista közösség művészeti ereje minél több helyen mutatkozhasson meg, hogy a baptista művészek megismerkedjenek egymással, és hogy a gyülekezetek, az intézmények (egyház, iskolák…) és a társadalom közötti kapcsolatok erősödjenek a művészetek missziós ereje által.

A részvétel lehetséges saját szervezésű művészeti programmal, illetve a Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs osztályának Comenius Ház projektje vállalja a művészek és a befogadó helyek (imaházak, iskolák, művelődési intézmények, ökumenikus terek…) közötti kapcsolat megteremtését, a programok kiközvetítését, a megvalósuló rendezvények hirdetését és a programsorozat összefoglalójának elkészítését és közzétételét.

Kiknek a csatlakozását várja a BMN?
Csatlakozni hívjuk és várjuk azokat a gyülekezeteket, iskolákat, művészeti csoportokat (kórus, zenekar, társulat stb.) és személyeket, akik készek arra, hogy a rendezvénysorozat időszakában minél több helyen megszólítsuk és gazdagítsuk környezetünket azokkal a művészeti és lelki értékekkel, melyeket Isten ránk bízott.


Mivel lehet csatlakozni a BMN-hez?
Hangversennyel, koncerttel, kiállítással, tárlatvezetéssel, művészeti foglalkozásokkal, színdarabbal, irodalmi esttel, író-olvasó találkozóval, nyitott műteremmel, előadással, bemutatóval, szavalóversennyel, szoboravatással, bármilyen kulturális programmal, mely a közösségünkben meglévő evangéliumi értékekre épül.


Jelentkezés és regisztráció a BMN-re
November 11-ig várjuk a jelentkezéseket a comeniushaz@baptist.hu e-mail-címre. A jelentkezéssel együtt várjuk a gyülekezet vagy iskola által rendezett program plakátját, amelyen kérjük feltüntetni a Baptista Művészeti Napok logóját, bannerét. Bármilyen kéréssel kapcsolatban munkatársunk áll rendelkezésre: Murányi-Kovács Anita (telefon: +36 70 312 3637).
A végleges programok eseményei megtalálhatók lesznek:
a Comenius Ház honlapján: comeniushaz.hu
a Comenius Ház Facebook-oldalán: facebook.com/comeniushaz
a baptista egyház honlapján: baptist.hu


A BMN célja
Isten mint Atya és Jézus Krisztus evangéliumának erős és hatásos bemutatása és megismertetése embertársainkkal a művészet adta lehetőségeken keresztül, hogy hazataláljanak Istenhez, és üdvösséges új életet kapjanak a Szentlélek által.


A BMN lényege
Nem elitista vagy sznob kulturális művészeti programokat akarunk tehát megvalósítani, hanem a hozzánk, baptistákhoz tartozó professzionális és amatőr művészettel foglalkozók segítségével és közreműködésével sokféle és változatos módon jelenítsük meg a művészet emberi és lelki hasznát. Ezzel együtt ragaszkodunk az igényes és értékes tartalomhoz.


A BMN módszere
A rendezvénysorozaton belül mi, baptista gyülekezetek, iskolák, intézmények és magánszemélyek vagyunk, akik szervezzük, akik a programot adjuk, akik meghirdetjük, akik foglalkozunk a látogatókkal és az érdeklődőkkel. Arra törekszünk, hogy lehetőleg ne a költségek határozzák meg a programokat, hanem a hit.
A Comenius Ház (az egyház kommunikációs és kulturális osztályának projektje) kulturális munkatársa közzéteszi azokat, akik örömmel veszik a meghívást gyülekezeteinktől, iskoláinktól a BMN-re.
Kívánatos, hogy minél több cserekapcsolat jöjjön létre gyülekezetek és iskolák között, ahogy az elmúlt években erre sok példa volt.
Fontos, hogy a sorozathoz kapcsolódó gyülekezetek, intézmények és magánszemélyek minél előbb jelezzék részvételi szándékukat.
Munkatársunk segítőkészen áll mindenki rendelkezésére.


BMN-helyszínek
A gyülekezetünk, az óvodánk, az iskolánk, az intézményünk terei jó lehetőséget adnak.
Ezeken kívül, ha lehetőségünk van rá, rendezzünk programot a lakóhelyünk kulturális intézményében, könyvtárában, klubhelyiségében, kiállítótermében vagy akár köztéren.
Cél, hogy minél több helyszín bekapcsolódjon a sorozatba.


A művészet és a hit kapcsolatáról
A művészet – úgy tűnik – alig határozza meg mindennapjainkat és lényünket. De ez egyáltalán nincs így.
A művészet bár áttételesebben, de sokkal inkább belülről ragad meg minket, nem külső információkkal, mint a tanítás, a tudomány.
A művészet arra hív, arra vonz, hogy egész lelkünkkel, sőt egész lényünkkel próbáljuk befogadni és átélni a dolgokat. Arra hív és arra kér, hogy légy nyitott, hagyd, hogy a dolgok hassanak rád, és figyeld a hatásukat.
Mert a művészet a befogadás, az átélés létezési módja: a befogadás-átélés kutatása, a befogadás-átélés akarása. Nincs mit megírni, festeni, komponálni, előadni, ha nincs befogadás-átélés.
A művészet tehát abban segít – akár művelői, akár élvezői vagyunk –, hogy a bennünk jobbára a felszínen levő valóságok, igazságok mélyebbre kerüljenek, mélyen áthassanak minket. És a művészet képes feloldani lényünk felszínét, hogy az életmagok termő talajba jussanak. A művészet képes megragadni úgy az embert, hogy az értelmünk, érzelmünk és akaratunk nem külön-külön vesz részt a befogadásban-átélésben, hanem egész valónkat megragadja.
Nem véletlen, hogy ha a Bibliából kivennénk az elbeszéléseket, a költői részeket a zsoltárokból, a prófétákból és a többi könyvből, elég száraz anyag maradna.
A művészetet nem szabad a közönséges mindennapoktól elszeparálva kezelni. Ott vannak az énekeink, sokszor éneket-zenét hallgatunk telefonunkon, filmeket vagy klipeket nézünk a számítógépen, meghívókat és plakátokat teszünk érdekessé. Mind-mind azt szolgálja, hogy áttörjük saját és mások lelkének kérgét azért, hogy termékeny talajba hullhasson az Úr igéje. Ami ezt szolgálja igényesen, az művészet.
Segítsünk hívő és nem hívő embertársainknak meglátni a művészet és a lelki élet kapcsolatából fakadó óriási lehetőséget.
Jézus hegyi beszédéből a boldogmondásokat költeménynek is tartjuk. Pál apostol a szeretetről himnuszt, költeményt írt. A hegyi beszéd és a szeretethimnusz a legtöbbet idézett bibliai szöveg. Jézus példázatai irodalmi alkotások is, melyeket sok-sok nem hívő embertársunk is ismer.

BMN 2022 ÖTLETTÁR


Istentiszteleti keretbe illeszthető programok
Mutassuk be a gyülekezetünkhöz tartozó és művészeti tevékenységet folytató testvéreinket!
Egy-egy interjú során beszélgessünk velük művészeti tevékenységükről és hitükről!
Adják elő, mutassák be, állítsák ki mindazt, amivel foglalkoznak!
Adjunk lehetőséget arra, hogy bizonyságot tegyenek a testvérek életük olyan változásairól, amelyeket Isten egy művészeti élményen keresztül indított el bennük. Hirdessünk gyermekek számára megadott bibliai, lelki témában rajzpályázatot, amit mutassunk be, állítsunk ki és díjazzuk őket!
Hirdessünk fiataljaink számára megadott bibliai, lelki témában slideshow- vagy videóklip-pályázatot, amit vetítsünk le az istentiszteleten, és mutassuk be a készítőit, beszélgessünk velük!
Jó versmondókat kérjünk meg, hogy mutassák be a számukra legnagyobb hatású költeményeket, amelyek megváltoztatták őket! Beszéljenek róluk, mondják el a történetüket! Kérjük meg a gyülekezetet, hogy hozza el ki-ki azt a regényt, ami gondolkodásmódját, szemléletét legjobban megváltoztatta, a legnagyobb hatással volt rá! Néhányan beszéljenek róla!
Olyan énekeket énekeljünk, amelyek a gyülekezethez tartozók közül valakikre nagy hatással voltak!
Olyan énekeket válasszon a kórusunk, amelyek valaki számára nagyon fontosak, sokat jelentenek! Az illető személyek az énekek előtt mondják el bizonyságtételüket! Kérjünk fel valakit rövid zenei, irodalmi vagy vizuális műalkotás lelki elemzésére!


Énekes-zenés programok
Rendezhetünk koncertet, zenés áhítatot, dalestet, kóruselőadást, közös többszólamú éneklést, interaktív zenés rendezvényt, zenehallgatást, nyilvános próbát stb.
Közben beszélgethetünk az előadókkal hivatásukról, hitükről.
Bemutathatják a hangszerüket, vagy az éneklésükről beszélhetnek. Külön lapon adhatjuk közre a zeneszámok és az énekek történetét. A ének-zenés programokhoz sok helyről választhatunk bibliai mottókat.


Irodalmi program
Rendezhetünk verses estet, felolvasó délutánt, író-olvasó találkozót, könyvbemutatót, irodalmiújság-bemutatót.
Ezekre elhívhatjuk a baptista közösségünkhöz tartozó írókat, költőket.
Versíró, meseíró pályázatot hirdethetünk a településen. A pályaművekből pedig egy önálló program szervezhető.
Versosztó napot tarthatunk, amikor mindenki odaadja valakinek a kedvenc versét.


Vizuális program
Gyermekrajzpályázat hirdetése a településen óvodások vagy iskolások számára, a végén kiállítással.
Önálló kiállítást szervezünk a közösségünkhöz vagy a településünkhöz tartozó művész alkotásaiból.
Filmklubot hirdetünk, ahol a film után közös beszélgetést kezdeményezünk, moderálunk.
Keresztény dalokhoz készült klipeket mutatunk be.


Színház, mozgás
Gyerekekkel bábszínházat, fiatalokkal kisebb darabokat lehet betanulni, előadni.


Konzultáció, tréning
Művészetterapeutáink, művésztanáraink felkészült módon segítenek egy-egy konzultáció vagy csoportos tréning keretében, hogy megtudjuk, milyen művészeti tevékenységgel érdemes foglalkoznunk, hogyan segít idős korban a művészet stb.


Vetélkedő, ki mit tud
Az emberek szeretnek új ismeretekhez jutni, tudásukat összemérni.
A vetélkedő tárgya lehet bibliai témájú műalkotások, ének-zenei darabok felismerése, festmények meghatározása stb.
Rendezhetünk nyitott vetélkedőt, amelyben részt vehet bárki.
De rendezhetünk iskolások vagy párok számára is.
Ki mit tud keretében lehetőséget adhatunk a fiatal tehetségeknek a bemutatkozásra.


Fórumbeszélgetés
Beszélgetési lehetőséget teremt arra, hogy a művészet és a hit kapcsolatáról, a művészet lényegéről ki-ki kifejthesse nézetét, véleményét. A fórumbeszélgetés nagyszerű missziós alkalom is, ezért erre érdemes elhívni művészetet kedvelő ismerőseinket, barátainkat.
A fórumra fontos elhívni a témához értő szakembert is: művészt, teológust stb.


Előadás
Az előadás témái lehetnek: a zsoltárok; Jézus példázatai; bibliai témák zenei, irodalmi vagy festészeti feldolgozása; hívő zenész, festő vagy író életének bemutatása; műalkotás elemzése; stb.
Lehetséges témák még: Az alkotás folyamata, A kreativitás és a hit, A gyermeki kreativitás táplálása és fenntartása, A művészet szerepe a mindennapi életben, A természet művészete stb.


BMN ötletek tára
AZ ÖTLETEK NEM VÉGLEGES MEGFOGALMAZÁSAI A LEHETSÉGES RENDEZVÉNYEKNEK, CSUPÁN SZERETNÉK MEGMOZGATNI A TERVEZÉS SORÁN A GONDOLKODÁST, SZERETNÉNEK INSPIRÁCIÓT ADNI.

Jelentkezni 2022. november 11-ig lehet a comeniushaz@baptist.hu e-mail-címen.

Üdvözlettel:

Kommunikációs és kulturális osztály – Magyarországi Baptista Egyház


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!