Ez év novemberének első hétvégéjén nem csupán a szokásos évi lelkipásztori konferencián vehettünk részt. Egyházunk vezetői fontosnak látják, hogy – a mindennapos közös szolgálathoz hasonlóan – a feleségeink is részt vegyenek és egymással is találkozhassanak. Tapolcára lehetett utazni, ahol egy wellness-szálloda biztosította az élményekben elmerülés és a közösségben feltöltődés testi-lelki lehetőségeit. Akik kihasználták, minden részére hálával emlékezhetnek. Ezt teszem én is.

A péntek délutáni megérkezés, egymás örömteli köszöntése és asztalközösség után lelki üzenetet kaptunk Paróczi Zsolt és Anita tolmácsolásában. Nem csupán „napi felülről” volt ez, hanem az ő mindennapos feladataikba, közös teherhordozásukba és egymás kisegítésébe való betekintés. Megragadó volt az őszinteségük, ami az egész hétvégére feloldotta a résztvevők esetleges gátlásos zárkózottságát.

Másnap délelőtt három előadó is a lelki egészség témáját járta körül. Varga György a tőle megszokott alapossággal a lelkipásztorokéról beszélt. Kiemelt öt „lelki Apgar-értéket”: lelki táplálék, őszinteség, növekedés és gyümölcstermés, Lélekben járás, tanúskodás. Ha ezek jók, akkor örülhetünk, de mindig van tovább; és a rossz értékeket is javíthatjuk, csak legyen jó orvosunk!

Révész Szilvia a lelkipásztornék küldetéséről beszélt, majd ő is felsorolt négy területet a lelki egészség szinten tartása érdekében. Identitás, kapcsolatok, öngondoskodás és egyensúly. Mindezekre nincsenek típusok és kották, de az örökkévalóság számára értékes és fontos, hogy odafigyeljünk rájuk.

Durkó István minden résztvevőről, a lelkipásztor házaspárokról együttesen mondta el, hogy nagyon motiváltak, ugyanakkor nagyon veszélyeztetettek is vagyunk ebben a közös szolgálatban. Ha nem vállalunk az Úrért, a gyülekezetért, a családért-házasságunkért, sőt önmagunkért áldozatot, akkor nincs áldás. Befejezésül egy idézetet mondott a hanipoli Zuszja rabbitól: „A túlvilágon nem azt fogják kérdezni tőlem: Miért nem voltál Mózes?, hanem azt: Miért nem voltál Zuszja?”

E hasznos előadások mellett sok lehetőség volt beszélgetésekre nemcsak a szervezett kiscsoportokban, hanem a szabad délután, a kellemes esték és gazdag étkezések folyamán négyszemközt és házaspáronként, ismerősöknek és ismerkedőknek. Különösen áldottnak éreztük magunkat a szombat esti gálavacsorán, ahol két házaspár (Patton Márk és Charin, Horváth Zsolt és Nóra) bizonyságtételét hallhattuk az elhagyásról és együtt követésről. Meglepetésvendégeink, Bolyki Balázs és négy fia gospeldalokat adtak elő és megénekeltettek bennünket a „baptista TOP30” énekválogatással. Felemelő volt! Hát még a vasárnap délelőtti úrvacsorai közösség! Nem különben a házaspáros levezetés (Győri Kolos és Anita) és igei üzenet (Uzonyi Barnabás és Magdi) során.

Valóban megerősödtünk abban, hogy „a menny felé megyünk”! Bár azért még ide is visszamennénk… Köszönjük a szervezést és lebonyolítást!

Papp Dániel (Nyíregyháza)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!