A pandémia miatt egy évvel később adatott meg, hogy folytatódjon a „Férfi a pályán” országos baptista férfitalálkozó. A hatodik alkalommal megrendezett alkalom előadásai, bizonyságtételei Isten magasztalásáról szóltak, megmutatva, hogy van élet a Covid után.

Fotó: Mórocz Márk

A balatonszárszói SDG konferencia-központban szombaton reggel szeretettel, csokival és persze forró kávéval várták a találkozóra érkező férfi testvéreket. A 10 órakor kezdődő alkalom zenei szolgálatában Révész Dániel és csapata vezette a több mint száz férfit. A közös dicsőítés készítette szívünket, lelkünket az Istennel való találkozásra. Délelőtt Durkó István MBE missziói igazgató testvér a keresztény férfi kihívásairól szólt. A hívő férfi legfontosabb feladatai: 1. Istenben kell bízni! 2. Vezetni kell! 3. Szeretni kell! Elhangzott a kérdés: Neked ezek közül melyik a legnehezebb? Kis csoportokban imádkoztunk egymásért, magunkért.

Fotó: Mórocz Márk

A délelőttben még Dani Zsolt, a szentendrei gyülekezet lelkipásztora beszélt a gyülekezetük és a város kapcsolatairól. Az elhangzott jó példák sok gyülekezetnek adhattak ötletet és bátorítást arra, hogy merjenek szolgálni a város felé.

Ebéd előtt kiscsoportokban beszélgettek a résztvevők arról, hogyan élték meg a járványt, milyen kihívásokkal kellett szembenézniük.

Fotó: Mórocz Márk

A délutáni műhelymunka során először Fancsali Gábor szállodaigazgató beszélt arról, hogy a pandémia következtében kialakult válságot a szállodában hogyan oldották meg, miközben megtartották a munkatársaikat is.

Berényi Richárd barista bevezetett bennünket a kávézás mélységeibe, hogyan kerül a kávé a csészébe. Beszélt missziójáról, amit a szenvedélybetegek között végez, illetve hogyan lehet a kávézással közösséget, kapcsolatokat építeni.

Baldauf Richárd informatikus, programozó akadémiai szinten beszélt a programozás, szoftverfejlesztés és Isten kapcsolatáról.

Dr. Cserháti Zoltán szemész szakorvos „A szem a lélek (és a test) tükre” című előadásában bepillantást kaphattunk a szemészorvos mindennapjaiba. Hallhattunk a szemészet kihívásairól a járvány idején és utána.

Fotó: Mórocz Márk

A műhelymunka előadásai után jó beszélgetések alakultak ki az előadók és a résztvevők között. A beszélgetések a finoman elkészített malacvacsora alatt is folytatódtak.

Szombat este Papp János MBE-elnök testvér az igehirdetésében beszélt arról, hogy a férfiak a gyülekezet és a társadalom oszlopai. Üzenet volt, hogy nem üres teher hordozására alkalmatlan „díszoszlopokra” van szükség, hanem erős, szilárd oszlopokra. Isten tud erre felkészíteni minden hívő férfit.

Fotó: Mórocz Márk

A konferencián gyűjtést tartottunk, az összegyűlt 350.000 Ft a kárpátaljai missziók részére került elküldésre.

Vasárnap reggel kiscsoportokban folytatódott a beszélgetés és imaközösség.

Délelőtt Perlaki Csaba informatikai mérnök bizonyságtételében beszélt arról, hogy krízissel minden ember szembetalálkozik az életében, erre pedig fel lehet és fel kell készülni. Isten ígérete ma is a miénk: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15)

Fotó: Mórocz Márk

Varga László MBE-főtitkár testvér igehirdetése zárta a konferenciát. A kapcsolatok fontosságáról beszélt, melyek a gyülekezetben és azon kívül részei az életünknek. A kapcsolatokért áldozatokat kell hozni. Időt, anyagiakat kell belefektetni, önmagamat pedig hátrébb sorolni.

„Mózes azt mondta: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!” (2Móz 33,15)

Ezzel az igével indultunk otthonainkba, gyülekezeteinkbe.

MBE Férfimisszió


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!