„Futásomat elvégeztem…” (1928–2016)

Békésen 2016. május 10-én békésen elaludt az Úrban Papp József nyugalmazott lelkipásztor.

Amikor édesanyja áldott állapotban volt vele, súlyos betegen kórházba került. Az orvosok azt mondták, a magzatot el kell távolítaniuk, mert másként nem tudják megmenteni az anya életét. Erre édesanyja azt mondta: nem engedem, hogy megöljék azt, akit Isten a szívem alá helyezett! Az orvosok nem értették: öt élő gyermeke van, hogyhogy így ragaszkodik a még meg sem született hatodikhoz?! Orvosi konzíliumot hívtak össze. Eközben ő letérdelt ott, az ágya mellett, és fogadalmat tett Istennek:

»Istenem, ha megtartod ezt a gyermeket, én felajánlom, hogy téged szolgáljon! De ezt nem mondom el még a férjemnek sem, nehogy amiatt jelentkezzen lelkipásztornak!« Mivel nem egyezett bele, hogy elvegyék a gyermeket, hazaküldték. Az egyik orvos hívő volt. Ő ezt mondta: »Imádkozzunk a gyermekért! Ha az Úr megtartja, írja meg, milyen súllyal és milyen állapotban születik meg!«

A gyermek 64 cm-rel és 4600 g-mal született meg 1928. március 31-én Kondoroson. Ezt csodaként megírták az újságban is.

A tanyasi elemi iskola és a gyomai polgári iskola elvégzése után 1944–1950-ig kereskedősegédként dolgozott.

1950-ben bevonult katonának Székesfehérvárra. Isten különös gondviselése folytán állandó kimaradási engedélyt kapott. A székesfehérvári gyülekezet akkori lelkipásztora, Rauch János testvér gyakran felkérte szolgálatra, ami abban az időben, katonaruhában, egyébként igen veszélyes volt. Ennek ellenére mire leszereléshez közeledett, már nemcsak Székesfehérváron, hanem a körzetben – Velencén, Tordason, Gyúrón, Nádasdladányban és Seregélyesen is – rendszeres imaóra-vezető és igehirdető lett.

Miután 1952 októberében, húga menyegzője napján, az Úr közölte vele, hogy név szerint ki lesz a felesége, háromheti imádkozás és néhány napi böjtölés után megkérte Gneth Aranka kezét.

1953. június 13-án házasságot kötöttek és Székesfehérvárra költöztek.

Itt születtek gyermekeik: József, Ágnes, Éva és Emőke. Az ő szóhasználatával élve: nyertek 4 „milliót”! − Azóta ez a befektetés több „millióra” kamatozott: az Úr előbb a gyermekeik házastársaival, majd 15 unokával, és eddig 13 dédunokával ajándékozta meg őket.
Székesfehérváron végezte el a gimnáziumot, majd, miközben már a velencei körzetben szolgált, jelentkezett a Baptista Teológiai Szemináriumba.

1958-től végzett lelkipásztori szolgálatot a velencei körzetben (Velence, Pusztaszabolcs, Tordas, Gyúró, Nádasdladány, Lajoskomárom, Csákberény). Kis Csepel motorkerékpárjával járta a körzetet naponként. Velencén Hajgató Zoltán testvérék telkén imaházat építettek.
1964-től 1976-ig Komlón szolgált, innen járt Lajoskomáromba, Borjádra és Szajkra is. Komlón a gyülekezet és az ifjúság építése mellett szintén nekifogtak az imaház átalakításának és bővítésének is. Ebben az időben megbízást kapott a Dunántúli Egyházkerület elnöki tisztségére is. Szervezői talentumát hasznosítva évről évre ő vezette a leglátogatottabb augusztus 20-i hetet a tahi baptista táborban.

1976-ban Békésre kapott meghívást. Itteni szolgálata idején történt az emlékezetes földrengés, ami után a gyülekezet komoly kihívás elé került. Az ő hittel teljes kezdeményezőkészségét használta fel az Úr ahhoz, hogy a gyülekezet nekifogjon és az Úr segítségével sikeresen el is végezze előbb az új lelkipásztorlakás, majd az új imaház felépítését. Ez idő alatt több éven át ő töltötte be a körösvidéki egyházkerületi elnöki szolgálatot.

1984-től 1993-ig Csepelen szolgáltak. Az a szeretet, amellyel kedves feleségével együtt szolgáltak, itt is jó gyümölcsöket termett. Mindig fontosnak tartotta a családlátogatásokat. Naplót vezetett arról, hogy a gyülekezet minden családját évente legalább egyszer meglátogassák. Szeretett a fiatalokkal és az idősekkel is időt tölteni. Az igehirdetésekre mindig gondosan felkészült, amikor tehette, feleségével, szeretett Arikájával megbeszélve az üzenetet.

1993-től Pécsre költöztek. Ugyanettől kezdve nyugdíjasként Pakson és körzetében szolgált három évig. Eközben felesége a baptista egyházközpont gazdasági igazgatói munkáját végezte, ő pedig könyvelt.

1997. június 16-án költöztek újra Békésre.

Innen jártak még további 12 évig szolgálni a kondorosi körzetbe (Kondoros, Orosháza, Tótkomlós, Szarvas, Csabacsűd). Nagy öröm volt számára, hogy, míg ott nem volt lelkipásztor, a kondorosi anyagyülekezete meghívta őt szolgálni. Emellett a békési gyülekezetben és körzeti állomásain is szolgált szükség szerint igehirdetéssel, imaóra-vezetéssel és különösen család- és beteglátogatással.

2007-ben megjelent az Unokáimnak és másoknak című könyve. Az évek során rendszeresen írt cikkeket a Békehírnökben. 2014-ben Spurgeon-díjat kapott igehirdetői és lelkigondozói szolgálata elismeréseként.

Miközben már ő maga is súlyos betegséggel küzdött, a beteglátogatást egészen tavalyig folytatták, amikor éppen egyik ilyen szolgálat közben megroggyant a lába. Ágyba került és folyamatosan gyengült, de amikor kérdezték, hogy van, a válasz mindig ez volt: köszönöm, jól vagyok, viselhető! Imádságában újra és újra elmondta: Édesatyám, nem tudom eléggé kifejezni a hálámat neked!

Temetésén Péter István békési lelkipásztor emlékezett meg hálával az életéről, imaszolgálattal Hégely Béla elöljáró, Hetényi Attila nyugalmazott teológiai tanár, gyermekkori barátja, és a környékbeli lelkipásztorok szolgáltak.