Házasság ünnepe Kispesten

2754

2018. február 17-én a Kispesti Baptista Gyülekezetben „házasok estjét” szerveztek.

Vendégeink Győri J. Tamás lelkipásztor és felesége, Győri Virág, a Family keresztény magazin szerkesztője voltak. Szolgálatukban a házasságról, a családról, a gyermeknevelés kérdéseiről tanítottak a Biblia alapján, és eközben saját élettapasztalataikat is megosztották velünk.

VENDÉG ELŐADÓINKRÓL RÖVIDEN:

GYŐRI TAMÁS JÓZSEF

Evangélikus lelkész, tanár, tanácsadó, tréner.

2001-ben végzett az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, majd 2003-ban lelkészvizsgát tett. Lelkészként különösen is fontosnak tartja az egyházi körökön kívül állók megszólítását, az értelmiségiek és vállalkozók között végzett szolgálatot. 2001 és 2005 között a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség lelkésze. 2002 és 2004 között szakkollégiumi igazgató és lelkész a Luther Márton Szakkollégiumban. 2005 és 2009 között tanár, iskolalelkész és igazgatóhelyettes a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban. 2009-ben közoktatási vezető végzettséget szerzett. 2013-ban elvégezte a Pécsi Tudományegyetem emberi erőforrás szakát, és ugyanebben az évben diplomázott a Pannon Egyetem ember és társadalom műveltségterületi tanár szakán is. 2009 és 2013 között szervezetfejlesztéssel, projektmenedzsmenttel foglalkozott. 1995-től vesz részt az evangélikus és református ifjúsági munkában is, rendszeresen ad elő konferenciákon és más alkalmakon. 2000-től szerkesztőként dolgozik különféle kiadványokon, a 2011-ben megjelent újonnan revideált Károli-biblia projektmenedzsere. Jelenleg az ESV Study Bible készülő magyar kiadásának főszerkesztője. 2003-ban kezdett tanácsadóként és trénerként dolgozni kis- és középvállalkozásokat segítve a fejlődésben. 2013 őszétől 2016 februárjáig a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója. 2015 szeptemberétől a Hungarian Ministries International munkatársa, ahol 2016 februárjától teljes állásban dolgozik. A Budapesti Kortárs Keresztény Intézet igazgatója. Nős, három gyermek apja.

GYŐRI VIRÁG

A Family magazin főszerkesztője

2002-ben egy időben végzett az Evangélikus Hittudományi Egyetem hittanár szakán és az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karán a tanító szakon, angol műveltségi területen. 2012-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kiadói szerkesztő szakon is oklevelet szerzett.

2002–2008-ig az Evangélikus Élet hetilap olvasószerkesztőjeként dolgozott, 2008 óta a Family magazin főszerkesztője. Csodálatos ajándéknak tartja, hogy munkaidőben olyan titkoknak eredhet a nyomába, amelyek őt is mélyen foglalkoztatják: hogy miképp lehet egy házasságot ápolni, hogyan lehet boldog, kiegyensúlyozott gyermekeket nevelni, a nehézségeket hittel megélni… Élvezettel végzi azt az izgalmas alkotómunkát is, amelynek révén egy-egy lapszám megszületik.

Mindemellett elsősorban édesanya és feleség: három tündéri kislány mamája, illetve egy soktalentumos férfiember társa és egyben legjobb barátja.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!