Ifjúsági lelkipásztor, presbiterek és diakónusok avatása

5464

December 11-én lelki munkásokat küldött a Debreceni Baptista Gyülekezet szolgálatba. Révész Dánielt helyi avatású ifjúsági lelkipásztorrá, Fodor István, Olajos Sándor és Pálfalvi Attila testvéreket presbiterré, Komlósi Sándor és Pető István testvéreket diakónussá avatta a gyülekezet.

Az igehirdetés szolgálatát Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke végezte. Az alapigében Jézus főpapi imájából hallhattunk részletet.

Imáinkban az a legszebb, hogy nemcsak mi imádkozunk, hanem Jézus is imádkozik értünk. Avatott testvéreink előtt hosszú út áll. Ezen a feladatokkal és megpróbáltatásokkal teli úton szeretné Krisztus imádságával elkísérni őket. Ő akkor is imádkozik, ha mi időnként elfáradunk, elveszítjük a célt a szemünk elől, vagy magányosan, egyedül vagyunk. Jézus imádságával a menny erői küzdenek értünk. A szolgálathoz a lelkesedés és elhivatottság nem elég. Naponkénti megtérésre, Krisztushoz való igazodásra van szükség. A szolgáló ember csak így töltheti be küldetését.

A Presbiteri Tanács nevében dr. Szűcs Zoltán testvér köszöntötte a szolgálatba állókat, és ő vezette az avatási liturgiát. Az avatandók röviden elmondták a gyülekezet előtt elhívatásuk célját.

Fodor István presbitert az Ige megerősítette abban, hogy vezetőségi tagként, gondnokként és intézményeinkben végzett tevékenységével szívesen közreműködjön a gyülekezet építésében. Egyben szeretné, ha szolgálata a gyülekezet egységét segítené.

Pálfalvi Attila presbiter lelkiismeretesen végzi a gyülekezeti gondnoki teendőket. Emellett szeretne részt venni a gyülekezet lelki építésében.

Komlósi Sándor diakónus testvérünknek az a szándéka, hogy szolgálatában Krisztust meglássák benne. Az evangélium hirdetésével, az elesettek gyámolításával szeretné Isten ügyét szolgálni.

Pető István diakónus úgy érzi, hogy Isten nem elhívást, hanem engedelmességet kér tőle. Ajándékával szeretne áldássá lenni a gyülekezetben. Zenei szolgálatát úgy szeretné folytatni, hogy sokszínűség legyen jellemző rá, a gyülekezet egységét megtartva.
Olajos Sándor presbiter vágya az, hogy Isten kegyelme ne legyen hiábavaló a gyülekezetben. Istentől kapott ajándékaival, ami a vezetés és a tanítás, szeretné a gyülekezetet építeni.

A bizonyságtételek után előbb az avatandók, majd feleségeik tettek fogadalmat Isten és a gyülekezet színe előtt. Az avatás lelkipásztorok és presbiterek kézrátétellel való imádságával történt, azután köszöntések következtek.
Pető András lelkipásztor a Tiszántúli Egyházkerület nevében, Serestyén Gyula testvér pedig a gyülekezet nevében köszöntötte és bátorította testvéreinket.

Révész Dániel ifjúsági lelkipásztornak Papp János egyházelnök tett fel kérdéseket, melyekre fogadalomtételében válaszolt. Révész Árpád, Pető Albert, Papp Dániel lelkipásztorok és Papp János egyházelnök imádkozott elhívatása betöltéséért.

Köszöntő és bátorító szavakat hallhattunk Révész Árpád lelkipásztortól, Papp Dániel lelkipásztortól a Tiszántúli Egyházkerület nevében. Berta László a szombathelyi gyülekezetből üdvözölte Dánielt új szolgálati helyén, Krizsán Áron pedig a debreceni ifjúság részéről köszöntötte Dánielt és feleségét, Ágit.

avatas2Révész Dániel ifjúsági lelkipásztor bizonyságtételében elmondta, hogy életében eljött az idő, amikor a lelkészi elhívás megerősödött benne. Isten kaput nyitott ebben az elhatározásában, amikor gyülekezetünk meghívta őt ifjúsági pásztornak. Lelki, szellemi ajándékait szeretné Isten szolgálatába helyezni. Szeretné a gyülekezettel együtt szolgálni az Urat. Hiszi, hogy az együttes munkával Isten jó dolgot készít a gyülekezet számára.

„Légy hűséges halálodig, és én neked adom az élet koronáját” – kívánjuk, hogy hűséges szolgálatukkal Isten országát építsék, áldás legyen életükön és munkájukon.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!