„Interaktív zenei barangolásra” szólt a Baptista Művészeti Napok meghívója, ahol a záróesten a Baptista Központi Énekkar szolgálata tette nem mindennapivá az eseményt.
Háló Gyula lelkipásztor, közösségünk kommunikációs igazgatója bevezetőjében a „művészeti hetek” jelentőségéről beszélt, ami bemutatkozás azok felé, akik a baptisták által művelt kultúrát nem vagy alig ismerik.
Oláh Gábor karnagy elmondta, hogy az este folyamán Isten dicsőítésének bemutatására kerül sor több „halleluja”-kórusmű segítségével. A szó jelentése: „Dicsérjétek az Urat”. Viadana Örvendező zsoltára az ujjongó istenmagasztalás bevezetője volt: „Áldjuk az Úr nevét!” Telemann 117. zsoltárában Isten irgalmasságának és igazságának feltárása után a szólamok olykor párosával, máskor egyenként mondták a halleluját, míg Erlebach Hallelujájában az egyes csoportok váltották egymást Isten dicséretében. Händel Hallelujája a Messiás oratóriumból – mint hallottuk – a menny fátyolát vonta félre egy pillanatra, hogy Isten dicsőségét, mindenhatóságát szemléljük.
A barokk zene után a klasszikus világban folytattuk barangolásunkat, és Mozart Exultate Jubilate – Halleluja hangversenyáriáját hallottuk Kiss Rózsa igen míves előadásában Tóth Sámuel zongorakíséretével. A másik Mozart-művet a kórus énekelte: Alleluja – áldjuk az Úr nevét! Más zenei eszközök, de ugyanaz a hódolat, dicséret annak, Aki a mennyben lakozik, és mégis az alázatosoknak is bizodalma.
A „Kegyelmed végtelen, Uram” kezdetű ének hallelujarészlete – mai szerző – Révész László feldolgozásában hangzott el. A feszes szerkesztésű műben a középső szólamok más ritmusban éneklik, mint a szoprán és basszus, ez adja belső melegségét, mely mégis a méltóság kifejezése. Thompson Hallelujája igen gazdag dinamikával, tempóváltásokkal bizonyította Isten dicséretének azt a módját, amely a csendes megszólalástól az elragadtatottságig jellemezheti a hívő embert. Bortnyanszkij „Boldogok, kik újjálettek” énekét Ráduly Emil dolgozta fel, a hallelujákban fejezte ki a boldogságot és örömöt, ami az újjászületett embert eltölti. Ráduly Emil másik éneke a szent Istenhez vezetett a csend útján: „Az óceánpart neve: Csend…” (Illés csendje hasonló!!!) A Jn 3,16 Gábriel általi megzenésítése Isten mentő szeretetét mondta el minden jelenlévőnek: „mind, ki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
A hálaadás hangjait szólaltatta meg Sodestrom „Hűséged végtelen” szerzeménye, amely igen népszerű ének több keresztény gyülekezetben is. Bliss műve a „Ha Isten békéje lakja szívemet”, a nyugalmat, Istenre hagyatkozást árasztja a hallgatókra és az énekesekre: „Az Úrban jó nekem”. Ezután a kitörő örvendezés zenéje, éneke hangolta szívünket: „Mily üdvös tudnom: Jézus enyém!” Jobbágy Bence feldolgozásában Crosby Fanny több mint százéves szövegével, Knapp dallamával.
Ezután köszönte meg az énekkar és a közreműködők – Kiss Rózsa (ének), Schönek Anna (fuvola), Szomor Anikó (fuvola), Tóth Sámuel (zongora), Oláh Gábor karnagy – szolgálatát Háló Gyula. Beszélt arról a művészi színvonalról, amit a Központi Énekkar immár közel hatvan éve képvisel egyházunkban. Hogy milyen érték, nem kell bizonygatni, hiszen igény van szolgálatára a gyülekezetektől a széles ökumenéig, sőt azon kívül is. „Hálásak vagyunk érte Istennek” – mondta. Oláh Gábor szólt arról az elhívásról, amely arra kötelezi, hogy Isten felé a legjobbat, a legszebbet adja, hiszen neki tartozik, tartozunk mindnyájan elszámolással.
Ezután valóban interaktív lett az éneklés, Tóka Szabolcs „Jézusért élek egészen” feldolgozását a kórus és a közönség együtt énekelte felváltva, ahogy a karmester vezényelte. Mindenki részese lett az énekkarnak, lelkesen énekelt együtt Isten dicsőségére.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
