Irma, Isten és az imádság – sms-ekben

Hihetetlen történetek

1894

„…megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád…”

Az Irma hurrikán ötös erősségű trópusi ciklon, 2017 szeptemberében a Szélcsendes-szigetek, a Nagy-Antillák, a Turks- és Caicos-szigetek térségében és az Egyesült Államok délkeleti részén, elsősorban Floridában tombolt. Közel 300 km/h-s maximális szélsebességével az Irma volt a második legintenzívebb atlanti-óceáni hurrikán. A pusztító vihar nyomán súlyos károk keletkeztek. Kuba északi partján a viharos szél által felkorbácsolt tenger elöntötte a partvidéket. Tíz halálos áldozatot követelt. A fővárosban helyenként még a tengerparttól 500 méterre is víz alá kerültek az utcák. A mezőgazdaságot is jelentős kár érte. 86 ezer telefonvonal vált működésképtelenné. Floridában mintegy 13 millió ember (a lakosság több mint fele) maradt áram nélkül.

Sms-ek a hurrikán mögül

Adrienn lányunk és férje, Gábor már nagyon várták a nyaralást. Jó előre megvették a repülőjegyet, igen el voltak fáradva a munkában. Miamiba szerettek volna menni, ahol sajnos az Irma hurrikán készülődött letarolni a szárazföldet, de még bizonytalan volt a várható útvonala. Aznap reggel, miután már felszálltak a repülővel, a hurrikán Miaminak fordult. A hatóságok épp készültek evakuálni a lakosságot.

Azon a héten a következő sms-ek jöttek-mentek köztünk, megörökítve az aggódást, a hitet, a reményt és a hálaadásunkat is Isten mindvégig kitartó oltalmáért:

Szeptember 6., szerda
[Adrienn és Gábor] Most értünk ide, még a reptéren nézzük, hogy mik az opciók.
[Révész Sándor és Adél] Ha van rá lehetőség, vasárnapig jóval északabbra menjetek.
Igen, ha tudunk kocsit bérelni, akkor ma már felmegyünk, ha nem, akkor holnap. Várjuk az autót, amit most lefoglaltunk, ha később lesz wifi, jelentkezünk, de kb. 4-4,5 órányira északra néztünk egy hotelt. A 91. zsoltár alapján minden rendben lesz.
Hála Istennek már autózunk Tampába, és ingyen lemondhattuk a Miamis Hotelt. Ott leszünk két napot, aztán meglátjuk, merre tovább.
Ideértünk Tampába, minden jó. Sok puszi.
Szeptember 7., csütörtök
Szombatra várják a vihart Miamiba, az ivóvizeket felvásárolták. Örülök, hogy odaértetek. Már kaja sincs, mindenki menekül északra, az autópályák beálltak.
Igen, ők nagyon bepánikoltak, de amúgy nem volt dugó, amerre mi jöttünk, csak követik az evacuation plant.
Mi is tervezünk most betankolni a kocsiba vízzel, kajával. Pénteken még északabbra megyünk, amíg kiderül, hogy alakul. Amúgy nagyon szép idő van, és érezzük Isten jelenlétét minden téren. Majd hívunk valamikor, itt még éjjel van, 4.27 (öt óra eltérés), csak a biológiai óra felébresztett.
Szép nyaralást, jó pihenést, sok puszi.
Szeptember 8., péntek
Sok szeretettel gondolunk rátok. Nagyon boldog szülinapot, szép névnapot kívánunk, Kol 4,2; Ézs 43,18–19.
Nagyon köszönöm, pont év elején kaptam az Ézs 43,18–19-et. A másik is nagyon jó, pont nemrég jött elő a Jelenésekben, hogy a szentek imádsága milyen fontos és milyen jó illat Isten előtt. Isten jó és hűséges, igazából csodákat élünk meg mindennap, nagyon a tenyerén hordoz. Hála neki és az imádkozó szenteknek. Szép helyen vagyunk. Ma vagy holnap felautózunk még északabbra. Gabi még alszik. Itt még korán van. Sok puszi, nagy ölelés.
Feljutottunk Gainesville-be, gyönyörű hely. Holnap megyünk tovább még északabbra.
Köszi az értesítést! Révész mama nagyon puszil, mi is.
Szeptember 9., szombat
Ma feljöttünk jó messzire, csak itt volt hely, Jacksonville Alabama, meglátjuk, hogy alakul a helyzet a következő pár napban, imádkozunk, hogy továbbra ne legyen gond. Itt ilyen hegyes-völgyes minden. Van valami Christian Academy szemben.
Sokat gondolunk rátok, reméljük, ez jó hely lesz. A mostani előrejelzések szerint Tampa felé megy az Irma hurrikán, és úgy megy északra. Nem tudom, hogyan tudnánk segíteni, pénzzel vagy egyébbel?
Igen, reméljük, addigra már lecsitul, hogy pontosan merre megy, az még bizonytalan, de itt volt csak hely, úgyhogy biztos nem véletlen.
Én is így látom!
Igen, köszönjük az imákat. Most imádkozunk Floridáért, hogy megtérjenek, elég nyitottak lettek Istenre. Reméljük, Isten „csak” megfenyíti őket.
Itt nagyon szép az idő, amúgy annak örülünk, hogy van egy kis nyaralás is.
Szeptember 10., vasárnap
Hogy vagytok?
Köszi, jól. Nagyon jó nap volt. Voltunk gyülekezetben meg egy vízesésnél. Most értünk vissza.
Sokat imádkozunk értetek, holnap vihar lesz, ahogy tudtok, írjatok.
Igen, most nézegetjük, hogy kb. mikor ér ide. Addig valószínű már nem lesz erős, de imádkozunk, merre menjünk, elvileg itt kedd reggelig vagyunk. De lehet, hogy már holnap arrébb megyünk.
Itt úgy látom, nehezen jön az infó, a jó Atya tanácsoljon benneteket továbbra is!
Köszi, igen, bízunk benne.
Szeptember 11., hétfő
Hála Istennek, már kezd csillapodni a helyzet, most már csak 1-es erősségű, ami elvileg a házakban nem tesz kárt. Még nem tudom, maradunk-e vagy megyünk tovább, de majd jelentkezünk. Megvárom, míg Gabi kialussza magát.
Az autót vissza kell vinni? Lesz-e üzemanyag délebbre, ha elindul vissza a nép?
Köszönöm, hogy írsz!
Igen, az autót szerdáig béreltük, valószínűleg meghosszabbítjuk. Most várni kell még, hogy lesz, mert reménykednek, hogy péntekig helyreáll a rend. Majd holnap megérdeklődjük, mert most még sok helyen be vannak zárva. Isten eddig is elrendezett előttünk mindent, úgyhogy bízunk benne. Imádkozzatok!
Türelmesek legyetek, viharban ne autózzatok, más is van az úton, ügyetlenebb!
No worries!
Szeptember 12., kedd
Jól vagyunk, ne aggódjatok, minden rendben lesz.
Köszi, hogy írtál, imádkozunk tovább értetek.
Köszönjük, viszont nem kell izgulni, Isten olyan csodálatos módon vezet, nagyon jó utunk van, mindent pont időben kirendel. Ma is csupa napsütésben volt részünk. Az autót is ki tudtuk venni péntekig. Holnap már nyit a reptér. Napos helyen vagyunk stb.
Dicsőség érte Istennek.
Szeptember 14., csütörtök
Nem megyünk Miamiba, csak holnap a reptérre, itt élvezzük a Beachet Panamacityben.
Szeptember 16., szombat
Már a reptéren.
Puszi, jó utat.
Köszi, most már haza is értünk.
Jó pihenést, majd beszélünk holnap este.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!