Azt hiszem, résztvevőtársaim nevében is mondhatom, hogy az Eklézsia Munkacsoport ismét jól megdolgozott és megdolgoztatott minket. Élő adások részesei lehettünk közel kilencvenen olyan vezetők, akik gyülekezetük egészségét és ezzel természetes fejlődését szeretnék egyre nagyobb felkészültséggel munkálni. Az élő adások természete az itt és most élménye.
Macher Tivadar bevezetőjében visszautalt az előző találkozóra, melyen a látás alapú vezetésről hallhattunk pörgős előadásokat. Ezt követően Heizer Tamás előadta a „lopott holmit”, vagyis bemutatta azokat, akiktől gyülekezeti életciklus témakörben sokat tanult. Abraham Maslow-t idézve arra figyelmeztetett, hogy tanulással mi is bővítsük az eszköztárunkat, mert „akinek csak kalapácsa van, az hajlamos minden problémát szögnek látni”.
Az inspiráció kapcsán Bernard Shaw-tól megtudhattuk, hogy ,,az értelmes ember alkalmazkodik a világhoz. Az ostoba a világot akarja magához alkalmazni, így hát a fejlődés mozgatórugói az ostobák.”
A fejlődés természete: 1. nincs töretlen fejlődés; 2. ez egy folyamat (2Kor 4,17): krízis, útkeresés, megoldás, megszilárdulás… A gyülekezet életciklusát három nagy részre osztottuk: 1. látás (fogantatás- terhesség-születés), 2. fejlődés (születéstől a felnőttkorig), 3. hanyatlás (megállapodottságtól a halálig).
Ezt követte Papp János előadása a gyülekezeti életciklusnak megfelelő vezetői struktúráról. Egyrészt felidéztük az Efezus 4-ből a különböző vezetői ajándékokat, másrészt párhuzamot vontunk, hogy mely életciklusban mely ajándékokra kerül a hangsúly. A fejlődő szakaszban elsősorban az úttörő (apostol, evangélista) és megvalósító (kormányok, diakónusok) szerepe hangsúlyos, később a strukturálóé (presbiter, elöljáró) és az integrálóé (pásztor és tanító).
Fontos figyelmeztetés volt számomra, hogy sokszor a megújulást az hátráltatja, hogy a leszálló, hanyatló ágban lévő gyülekezetből már elmentek a fejlődésben nélkülözhetetlen ajándékkal rendelkezők.
Volt lehetőségünk a témák személyes, saját gyülekezetünkre vonatkozó kiscsoportos megbeszélésére is.
Nem utolsósorban bátorító, mindenki számára emlékezetes buzdító esettanulmányt mutatott be Steiner József „Tradicionális baptista gyülekezetből kortárs misszionáló közösség” címmel a tahitótfalusi baptista gyülekezetről. Örömmel nyugtáztuk a nap végén, hogy a tavaszi fáradtságot aktív tanulással is ki lehet pihenni. Találkozzunk a következő Vitalitás konferencián!