Négy fiatal lány életében történt hatalmas változás. A lányokat a hívő szülők példamutató élete és a gyülekezet szeretete ragadta meg. Egymást lelkesítve haladtunk végig a törekvők óráján. A vágy és az akarat ott volt bennük, hogy már 2022 novemberében legyen meg a bemerítkezésük. De nem csüggedtek akkor sem, mikor az elöljáróság kezdeményezésére ez az örömteli nap 2023 tavaszára esett.

Szívünk megtelt hálával Isten felé, mikor 2023. március 19-én az Őrbottyáni Baptista Imaházban bemerítési alkalomra gyűltünk össze. Az ünnepi istentiszteletet Fukk Lóránt református lelkipásztor szívhez szóló, tartalmas imádsága nyitotta meg.

A bemerítkezők bátran vallották meg hitüket, és mondták el megtérésük történetét.

Hodozsó Enikőt, a csupa vidámság leányt az erdélyi Hóreb táborban szólította meg az Úr. Az esti alkalmon, amin Veress Efraim lelkipásztor szolgált, egészen közel lépett hozzá az Úr Jézus. Enikő elsírta magát bűnei felett. Először barátnője, Jóföldi Kata imádkozott vele, majd Sellyei Imre lelkipásztor és felesége, Sellyei Imréné Oszvald Júlia. Enikő valóban újjászületett, felülről.

Hodozsó Bítia megtérése 2022 áprilisára tehető. Ekkor volt Ágoston testvérének a bemerítése, ami nagy hatást gyakorolt rá. Megszólította az Úr azon a napon. Majd a bemerítés utáni szombaton bibliaolvasáskor az Isten a Jer 18,11 által tovább beszélt hozzá, ami így szól: „Most azért mondd meg Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak, hogy ezt mondja az Úr: Én most veszedelmet készítek, és tervet szövök ellenetek! Térjetek meg azért mindnyájan gonosz útjaitokról, jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket!” Ekkor a szíve megnyílt Isten felé. Megértette, hogy Jézus Krisztus érte halt meg a kereszten. S ott a szobájában imádság formájában átadta életét az Úrnak.

Enikő testvére, Hodozsó Dalma volt a harmadik bemerítkező. Megtéréstörténete 2021 decemberében kezdődött, amikor a szülők advent napjaiban családi áhítatokon a megtérésről beszéltek. A családi áhítatok közel vitték az Istenhez. Az egyik napon az elragadtatásról beszélgettek. Ez örömmel töltötte el Dalmát, ugyanakkor megijedt, mert még nem tartozott a hívők táborába. Ekkor üzent az Isten az Ézs 43,1-gyel, ami így szól: „De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákob, a te formálód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” Ez a szentírási üzenet hozta meg a megtérést Dalma életében. „Nem kell többet félnem.”

Sellyei Ágota Anna megtérése 2022. augusztus 18-án történt Erdélyben a Hóreb táborban. Az őrbottyáni fiatalok közül többen részt vettek a hórebi ifitáborban, köztük volt Ágota is. Egy álmot kapott az Úrtól. Isten belépett a szobájába, és megkérdezte tőle: „Szeretnél-e velem jönni?” Ő azt válaszolta: Igen. Ahogyan Istennel haladt, egyre boldogabb és magabiztosabb lett. Az ébredés után édesapjával, Sellyei Imrével és édesanyjával, Sellyei Imréné Oszvald Júliával imádkozott. Aznap este egy ének különösen is megszólította. Az ének kezdősora így szól: Lelkem, áldd az Urat! Még ezen az estén Veress Efraim lelkipásztor indíttatására a Bibliáját kinyitotta. Az ige ekképpen szólt: „Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.” (1Móz 22,8) Bizonyságtételét egy énekkel zárta, mely így kezdődik: Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust… Zongorán osztályfőnöke, Révész Éva kísérte, aki a veresi Kálvin Téri Református Általános Iskola tanára.  

Az igehirdetés szolgálatát Durkó István, a Magyarországi Baptista Egyház missziói igazgatója, a Budaörsi Kőszikla Baptista Gyülekezet alapító lelkipásztora végezte. A 2Tim 1,9–11 alapján szólította meg az ünneplő gyülekezetet. Prédikációjában kiemelte a két igen döntés jelentőségét. Először Isten megszólít szent elhívással. Az első meghívás a megtérés, mikor az Isten gyermekévé válik az ember. Belép az Isten családjába az elveszett. Isten megszólít: Gyere vissza! S mikor visszajön az elveszett, a mennyben nagy öröm van. Az Isten asztalánál ott van a helyed.

A második meghívás a szolgálatról szól. Kér az Isten: Szánd oda az életedet! Isten hív a megtérésre, és hív a szolgáló életre. Fogadd el a második meghívást is! Legyen egész életre szóló a Krisztus-követés!

Az igehirdetés után történt a baptizálás hitük megvallására. Az ünnepi pillanatokat átkarolta egy-egy kedves ének, bátorító igevers. Külön élmény volt e sorok írójának, mikor lányát, Ágotát merítette be. Most már nemcsak az apa-lánya, hanem a testvér-testvér kapcsolat is megszületett. Hisszük, hogy e pillanatok mások szívében is gyújtópontként voltak jelen.

A bemerítés után Szilágyi Ferenc és Huszti Norbert testvérek bizonyságtételei következtek. A kézrátétellel történő imádkozásban Durkó István, Kelédi Géza és Sellyei Imre lelkipásztorok szolgáltak.

Az ünnepi alkalom tartalmát fokozta a családtagok meghitt köszöntése. Az őrbottyáni gyülekezet nevében Hiri László gyülekezetvezető testvér köszöntötte a bemerítkezőket. A körzet másik állomása, a sződi gyülekezet nevében Blaskó Péter testvér biztatását és ajándékcsomagját vehették át a frissen bemerítkezettek.

Várva várjuk a következő bemerítkezési alkalmat.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!