Január 13.: A magyar vallásszabadság napja és a baptisták

Január 13-át a vallásszabadság napjává nyilvánította a magyar parlament a 2018. évi I. törvényében annak emlékére, hogy Erdélyben az 1568. január 6–13. között tartott tordai országgyűlés a világon először hirdette meg a vallásszabadságot, kimondva ezzel öt vallásfelekezet – katolikus, evangélikus, református, unitárius, majd tíz évvel később az anabaptista – szabadságát és egyenjogúságát.

450 évvel ezelőtt a világon először a történelmi Magyarország keleti tartományában, Erdélyben foglalták országos határozatba a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló nagy jelentőségű törvényt! 1568-ban a Tordán tanácskozó erdélyi magyar rendek országgyűlést tartottak, melynek legfőbb témája a vallás szabad gyakorlása volt.

Négy és fél évszázaddal ezelőtt ezen a napon Tordán mondták ki először, hogy: „A prédikátorok minden helyen az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és a község, ha venni akarja, jó, ha nem, senki rá ne kényszerítse, az ő lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, kinek tanítása neki tetszik. Ezért senki a szuperintendensek közül, se mások a prédikátorokat ne bánthassák, ne szidalmaztassék senki a vallásért senkitől, az előbbi constitutio szerint és nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításáért bárkit is fogsággal, vagy helyéből megfosztással fenyegessen, mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból lészen, mely hallás Isten igéje által van.”

Akad, aki a Német-római Birodalomban zajlott vallásháborút lezáró, 1555-ben kötött úgynevezett augsburgi vallásbékét tekinti a vallásszabadság első dokumentumának. Ez tévedés, mivel a birodalmi békeszerződés kimondta ugyan a lutheránus/evangélikus vallásnak a katolikussal való egyenjogúságát, de nem engedte meg a szabad vallásválasztást és -gyakorlást. Az „Akié a föld, azé a vallás” elvére épült, a birodalom tagállamainak vezetői dönthették el, a két felekezet közül melyiket választják, s az alattvalók engedelmességgel tartoztak.

Miután az 1526-os mohácsi csatavesztést követően a törökök megszállták Magyarország középső területeit, az ország három részre szakadt. Ennek volt következménye, hogy a történelmi Magyarország keleti tartománya, Erdély önálló fejedelemséggé vált.

A reformáció hatására Erdélyben 1557-ben bevett vallássá nyilvánították a lutheránus/evangélikust. Miután Kálvin János tanai mind a lakosság, mind a fejedelem körében felülkerekedtek, a tordai országgyűlés 1564-ben bevett vallássá nyilvánította a kálvinista/reformátust is. Ekkor a települések maguk dönthettek arról, a három közül melyik vallást gyakorolják, de a határozat az egész településre érvényes maradt.

Erdély első törvényes fejedelmét, János Zsigmondot meggyőzték a protestáns tanok. Ennek köszönhetően 1568 januárjában Erdély területén összehívatta az országgyűlést, mely hét napon át ülésezett a tordai római katolikus templomban. A rendi országgyűlés végül kimondta:

„…midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki (…) az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől (…) és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyőgessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka.”

(Ettől kezdve a protestánssá vált egyházközségekben beszüntették a latin nyelvű miséket, és magyar nyelvű istentiszteleti rendet vezettek be. Fontos azt is tudnunk, hogy ebben az időszakban Erdély területén [75%-ban] magyarul beszélt a lakosság nagyobb része. Ennek köszönhető a magyar nyelvű vallásos irodalom felvirágzása Erdélyben ettől az időszaktól kezdődően.)

A nap nemcsak a Kárpát-medencében meggyökerező protestáns egyházak működése törvényes elismerésének az időpontja, hanem az erdélyi anabaptista tanítás térnyerésének is a kezdő dátuma.

Amint az Erdély reformátorának életrajzából kitűnik, Dávid Ferenc élete utolsó évtizedében anabaptista meggyőződésre jutott. Az 1568-as tordai országgyűlésre szerkesztett, 36 pontból álló tételjegyzékében a hitvalló felnőttkeresztség helyreállítását is célul tűzte ki a reformált egyházban. Magyar nyelvre fordította, majd 1570-ben Kolozsváron – Heltai Gáspár segítségével – nyomtatásban is kiadta a „Könyvetske az Igaz kerestyéni keresztségről” című, németalföldi anabaptisták által írt, 150 oldalas hitvédelmi iratot, amit Erdély-szerte terjesztett.

Többszöri próbálkozás után 1578-ban ismét Tordán tárta az országgyűlés elé a hitvalló felnőttkeresztség helyreállításának szükségességét az egyházban. (Ezt nyilvánvalóan Jézus parancsa szerint az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében kellett volna gyakorolni.) Ez ismételt radikális újítási szándék miatt fordultak ellene unitárius hívei, élükön korábbi harcostársa, Blandrata György, aki be is vádolta őt az akkor már katolikus vallású Báthory Kristóf fejedelem előtt.

Ennek eredményeként Dávid Ferencet Gyulafehérváron letartóztatták és életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtották. Így került Dévára, ahol a várbörtönben éheztették és kínozták, majd 1579. november 15-én megölték. Erre a szomorú eseményre emlékeztünk szinte napra pontosan a Déva fellegvárában található börtöncella kapujában, amely fölött valaha ez a felirat volt olvasható: „Itt szenvedett mártírhalált Erdély reformátora, Dávid Ferenc, anabaptista hitéért.”

Az anabaptisták törvényes elismerésére emiatt még várni kellett. Erre 1622 májusában került sor a Kolozsváron megtartott országgyűlésen, ahol Bethlen Gábor erdélyi fejedelem „Teljes vallásszabadságot és adómentességet adott nekik”. Ezt a rendelkezést 1625 augusztusában újabb oklevéllel erősíti meg a fejedelem.

Mészáros Kálmán
egyháztörténész

További információk a témában:
A népi reformáció állomásai Erdélyben
Torda a magyar vallásszabadság őrbástyája