Királyok és királynők tábora Rákoscsabán

2352

2017. június 26–30. között, Isten kegyelméből, második alkalommal szerveztünk napközis gyermektábort a Rákoscsabai Baptista Gyülekezetben.

A táborban 39 gyermek vett részt. Az idén bibliai királyokról és királynőkről tanulhattak a gyermekek. A tanultakat igyekeztünk elmélyíteni a témához illő dekorációval, énekekkel, barkácsolással és játékokkal. Ugyancsak a témához illeszkedett a harmadik napi kirándulás a szigethalmi Emese Parkba, ahol egy régi magyar várispánság életébe tekinthettünk be.

Pénteken Jézus Krisztusról, a Királyok Királyáról tanulhattak a gyermekek, akihez reméljük, hogy lelkileg is közelebb kerültek. Hálát adunk Istennek, hogy ilyen sok gyermek hallhatta az evangéliumot, és bízunk abban, hogy az Úr megáldja a szolgálatunkat, és még sok ilyen tábort szervezhetünk a jövőben az ő dicsőségére.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!