Krisztus-tanulás

Lelkipásztor-beiktatás Hajdúböszörményben

2073

2018. szeptember 22-én a Hajdúböszörményi Baptista Gyülekezet egy új életszakaszba lépett, s lehetőséget kapott arra, hogy még mélyebben tanulja a Krisztust immár új lelkipásztorával, Horváth Zsolttal.

Lelkipásztorunk az Ócsai Baptista Gyülekezetből feleségével, Horváthné Bartkó Nórával, édesanyjával, Udvaros Máriával és négy gyermekükkel, Abigéllel, Mátyással, Kristóffal és Krisztával költözött Hajdúböszörménybe.

A lelkipásztor-beiktató istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát Papp János egyházelnök végezte. A központi gondolat arról az élethosszig tartó Krisztus-tanulásról szólt, amelyet most a gyülekezet és lelkipásztora együtt folytat:

ne gondoljátok soha, hogy már megtanultátok a Krisztust. Szükség van a változásokra, hogy ne csak tanítottak, hanem formáltak legyünk.

Horváth Zsolt székfoglaló beszédében arra biztatta a gyülekezetet, hogy együtt imádkozzunk a célért, a Krisztusban elrejtett életért.

Köszöntések hangoztak el gyülekezetünk korábbi lelkipásztora, Füstös Gyula, az ócsai gyülekezet vezetője, gyülekezetünk vezetősége, a hajdúnánási testvérek, az egyházkerület elnöke, a tiszántúli körzet lelkipásztorai, a testvéregyházak lelkészei, az alpolgármester és az Emmaus Idősek Otthona vezetője részéről.

Külön köszönetet mondtunk Dobos Péternek, a debreceni gyülekezet vezetőjének és presbiterének. A lelkipásztorra várásunk időszakában ügyintézőként a legnagyobb ajándékot adta számunkra: az idejét, amit nem lehet visszaadni.

Az ünnepélyes beiktatási istentisztelet nem ért véget egy nap alatt a köszöntések hosszú sorára tekintettel. Másnap, vasárnap a gyülekezet különböző csoportjai – a gyermekek, az ifjúság, a nőtestvérek és az idősek – köszöntötték a lelkipásztort és családját.

Hálával a szívünkben azért imádkozunk, hogy hadd mélyülhessenek el az ismereteink, tanuljuk együtt a kitanulhatatlan Istent – új lendülettel!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!