Különlegesen kedves istentiszteleti alkalom: bemerítés Szentendrén

955

Ki a felebarátod? Szeresd őt! Csak ennyit kell tenni: határtalanul szeretni. Ez emberként azonban lehetetlen, de kérhetjük így az Urat: „Segíts az én szeretetlenségemen, mert nem tudok másképpen szeretni, csak ha te rajtam keresztül szeretsz… nincs más út, mint Krisztus kegyelmének elfogadása és megvallása.”

Szeptember 10-én a bemerítési istentiszteleti alkalmon Horváth Zsolt lelkipásztor az irgalmas samaritánus történetén keresztül szemléltette Isten határtalan módon kifejező szeretetét.

Ezen a napon négy új testvér, négy teljesen különböző életháttér, négy teljesen különböző történet pecsételte el hitét a bemerítés által.

Kása Péter: Többször szólt hozzá Isten a gyülekezeten és ifjúsági alkalmakon keresztül. Hálás, hogy bizonysága által Isten munkálkodik iskolatársai hitében is. 

Koppány Dóra: Barátnője meghívására kezdett el gyülekezetbe járni. Isten nagy mélységekben szólt hozzá, és tudta, hogy Isten mentette meg. 

Oláh Gábor: Felesége révén találkozott az Úrral. Érezte, hogy Isten többször hívja. Szeretne jó példaként járni felesége és lányai előtt, hogy ők is tudjanak a hitben fejlődni.

Terjék Gábor: Gyerekkorában édesanyja által ismerkedett meg a hittel, a dicsőítés mindig fontos volt számára. Sokat bolyongott életében, de egy kedves ismerőse meghívására a gyülekezetben talált Istenre, és már az első alkalommal megragadta a szeretettel teli légkör. 

A bemerítő alkalmon Boros Róbert, a Temesvári Magyar Baptista Gyülekezet lelkipásztora szolgált közöttünk. Saját megtérése megosztásával bátorította a gyülekezetet Isten igéjének megvallására, hogy mindannyian Istenhez vezessük a környezetünkben ránk bízottakat. 


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!