A Leading the Way missziós szervezet meghívására a Magyarországi Baptista Egyház képviseletében egy különleges hétvégén vehettünk részt Durkó Istvánnal, egyházunk missziói igazgatójával. Előbb az írországi Dublinban pénteken, majd az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Ír Belfastban vehettünk részt a stábbal evangelizációs esteken.

A meghívás célja az volt, hogy testközelből megismerjük a Leading the Way szolgálatát és vezető evangélistájuk, dr. Michael Youssef munkásságát. Lehetőséget kaptunk a kulisszák mögé való betekintésre, személyes találkozókra a szervezet vezetőivel, háttérmunkásaival, projektmenedzsereivel. 

Izgalmas élmény volt egy növekvő missziós szervezet életébe belelátni, és együtt imádkozni, izgulni velük együtt, hogy vajon mennyien döntenek Krisztus követése mellett. A rendezvények látogatóinak létszáma 2000 és 3000 főre volt tehető, ami az ír–észak-ír viszonyok között egészen komoly szervezést igényel. Két teljesen más közeg, két helyszín, két különböző ország, két másfajta megközelítése ugyanannak az örömhírnek, hiszen a katolikus írek és a protestáns észak-írek egészen másként gondolkoznak. 
Láttunk megtérőket válaszolni a döntésre híváskor, és ami ugyanolyan fontos, sok-sok segítőt, akik ki lettek képezve arra, hogy ezek után a döntést hozók mellé álljanak és tanítványozzák őket, támaszaik, tanácsadóik, barátaik legyenek Krisztus megismerésének az útján. Tudatosan és jól felépített előkészítő munkát láttunk, komolyan végiggondolt és megimádkozott evangelizációs eseményt és nyitott, lelkes felkészülést a megtérők lelkigondozására. 

A közös munka folytatódik, vizsgáljuk a lehetőségét annak, hogy egyszer majd Magyarországon köszönthessük a Leading the Way csapatát és dr. Michael Youssefet, de addig még hosszú az út. Mindenesetre hálásak vagyunk Istennek ezért az élményért, mindig nagyszerű belelátni az ő munkájába bárhol a világon.

Téglási Lajos
külügyi szaktitkár


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!