Különleges eseményre került sor a Nap utcai baptista templomban 2022. december 11-én. Még egy 130 éves gyülekezet életében is különleges, hogy ugyanazon alkalommal történjen egy új lelkipásztor felavatása és gyülekezeti szolgálatba állítása. Egy közösség számára természetesen kiemelkedő fontossággal bír, amikor új lelkipásztor áll szolgálatba, de a lakókörnyezetre és a helyi társadalmi életre is hatással lehet egy friss, megújuló gyülekezet. Balla Péter testvér lelkipásztorrá avatása és beiktatása során erre a fontos szolgálatra, feladatra kérték Isten áldását a nagyszámú vendégsereg előtt ezen a napon.

Délután 3-kor zsúfolásig megteltek a földszinti és karzati padsorok a nemrégiben felújított templomban. Prof. dr. Almási Tibor korábbi lelkipásztor áldást kérő imádságát Boros Dávidnak, a Budapesti Baptista Egyházkerület elnökének köszöntő szavai követték, aki egyben az ünnepség liturgusa is volt.

Az ünnepi istentiszteleten Durkó István, a Magyarországi Baptista Egyház missziói igazgatója hirdette az igét. Józsué könyvének 4. fejezetéből hozott egy olyan történetet, amikor Isten népe egy különleges csodát élt át. Izrael népe azon a napon száraz lábbal kelt át a Jordánon. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy Isten hatalmas csodáját élik át, ezért Józsué megparancsolta, hogy minden törzsből egy-egy férfi emeljen ki a Jordán medréből egy követ. A kövek kiemelése pedagógiai célt szolgált, amely emlékezteti majd őket és az utánuk következő generációt arra, hogy soha ne felejtsék el, milyen hatalmas csodát tett velük az Úr. Nekünk, keresztényeknek is az a küldetésünk, hogy újra és újra elbeszéljük Isten tetteit, hatalmát, csodáit az életünkben. Ahogyan a kőrakás mellett is kellett valaki, hogy elbeszélje Isten tetteit, hatalmát, úgy ma a lelkipásztor, a gyülekezet az, aki erről hitelesen bizonyságot tehet. Ugyanakkor nekünk magunknak is meg kell találnunk azokat az „emlékköveket”, amelyek az Isten áldásainak, az isteni kapcsolódásoknak, az ő szeretete és irgalma megtapasztalásának állítanak emléket a magunk számára. Amikor az emlékművekről beszélünk, akkor azok nemcsak kövek lehetnek, hanem akár egy embernek az élete, életműve is egy emlékmű, ezekre találhatunk pozitív és negatív példákat is a Bibliában. A mi életünk is egy életmű: a lelkipásztoré is, mert az egész gyülekezet figyeli, de a gyülekezetbe járó emberek élete is egy példa, amely az embereket közelebb viheti vagy eltávolíthatja Istentől. Ezen az ünnepnapon együtt élhetjük át, hogy Balla Péter testvér lelkipásztorrá avatásával egy ilyen emlékkő került a gyülekezet életébe. Mindig nagy kérdés, amikor egy új indulás, egy korszakváltás, egy stafétaátadás van, hogy valami új kezdődik, és most ez jobb lesz vagy több lesz-e, mint ami korábban volt. Ha Jézus Krisztus keresztjére tekintünk, ő van a középpontban, akkor reménységünk lehet abban, hogy a gyülekezet előremegy, sok csoda, sok öröm és áldás vár majd rájuk.

Az avatási szertartást Durkó István testvér vezette, felolvasta a Magyarországi Baptista Egyház szolgálati rendtartásából a lelkipásztor feladatait, a szolgálati elvárásokat, amelyekre Balla Péter testvér egyértelműen és őszinte szívvel igennel válaszolt. Ugyanígy a jelen lévő Nap utcai gyülekezet tagsága is kinyilvánította elfogadását, megbecsülését és szeretetét új lelkipásztora felé.

Ezt követően Durkó István az egyház részéről, Almási Tibor a helyi gyülekezet volt lelkipásztoraként, Barbarics Péter a Presbiteri Tanács vezetőjeként, Meláth Attila a kibocsátó gyülekezet részéről, Boros Dávid a budapesti egyházkerület, illetve Mészáros Kálmán rektor a Baptista Teológiai Akadémia részéről kézrátétellel imádkozott Balla Péter lelkipásztorért. Az avatást követően a szószéki Bibliát Almási Tibor testvér adta át az új lelkipásztor részére.

Ezután Balla Péter bizonyságtétele következett, amelyben beszélt a megtéréséről, Isten elhívásáról és a lelkipásztori szolgálathoz vezető útról. Az 1Korinthus 2,2 az az ige, amely előrevetíti a gyülekezet jövőjét, ez pedig így hangzik: „Nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” Mert Jézus Krisztus keresztje az, ami az abszolút szeretetről beszél, arról, hogy Isten igent mondott ránk. Igent mondott ránk karácsonykor, otthagyta a menny dicsőségét, és igent mondott ránk a legrosszabb állapotunkban is, nem csak a jó időszakokban, nem csak a jó tulajdonságainkra, a szolgálatainkra. Mondjunk igent Istennek mi is, válaszoljunk az ő hívására, bízzuk rá az életünket, mert ő szeret minket, ismer minket, és terve van az életünkkel. Engedjünk neki minden napon! Legyen így! Ámen.

Az énekkar szolgálatát követően Szili-Darók Ildikó, a VIII. kerület józsefvárosi alpolgármester asszony, majd a társegyházak képviselői, Kovács Dávid Emil református lelkész, illetve Michels Antal atya köszöntötte az új lelkipásztort, ezután a jelen levő lelkipásztorok, szolgatársak, a gyülekezet vezetősége, a volt csoporttársak bátorító, áldást kérő szavai, zenei szolgálatai következtek a köszöntések sorában.

Dr. Mészáros Kálmán, a BTA rektora Mózes szavaival bátorította Balla Pétert: „Megparancsoltam néked, hogy légy erős és bátor, ne félj, ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre jársz.” A gyülekezet nőtestvérei nevében Jobbágy Ferencné mondott köszöntőt, és arra kérte ifjú lelkipásztorukat, hogy a bölcsesség és engedelmesség bibliai tulajdonságaival felvértezve induljon el ezen a szolgálati úton.

A meghitt, örömteli hangulatú ünnepi istentiszteleten a helyi gyülekezet kórusa szolgált. Isten áldja frissen szolgálatba álló testvérünket, Balla Pétert, a Nap Utcai Baptista Gyülekezet lelkipásztorát!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!