Az encsi Bárka Baptista Gyülekezet számára nagy nap virradt fel szeptember 11-én, amikor ünnepélyes keretek között kerülhetett beiktatásra a gyülekezet várva várt lelkipásztora. Dani Zsolt testvér 17 évnyi áldásos szolgálat után hagyta ott a szentendrei szolgálati helyét azért, hogy elfogadja a lényegesen kisebb encsi gyülekezet meghívását.

A beiktatási istentiszteletnek a nagy érdeklődésre való tekintettel a település modern és jól felszerelt művelődési központja adott otthont az imaház helyett. A zsúfolásig megtelt díszteremben a vendégeket az encsi gyülekezet vezetője, Basista Vladimir köszöntötte, aki őszinte szavakkal beszélt nemcsak a lelkipásztor-keresés nehéz és rögös útjairól, hanem a lelki vezetőre találás hatalmas öröméről is. Az istentisztelet énekléssel, közös dicsőítéssel vette kezdetét, majd az igehirdetés percei következtek. Igei útmutatót az új lelkipásztor és a helyi baptisták számára az Északi Baptista Egyházkerület részéről Papp Szabolcs fogalmazott meg. Üzenetében az 1Kor 13,1–3 alapján egy régi parazsas vasalóval illusztrálva a szeretetet helyezte fókuszba, amelynek kellő hőfokon égő parázsként kell kitöltenie a gyülekezet életét.

Az igehirdetés után a beiktatás ünnepi pillanatai következtek, amit Varga László Ottó, egyházunk főtitkára vezetett. Majd az új lelkipásztor és a gyülekezet fogadalomtételére került sor. Dani Zsolt encsi szolgálatára Varga László Ottó, Papp Szabolcs és Basista Vladimir kértek áldást.

Az új lelkipásztor székfoglaló beszédében a Lk 14,15–23 igérészből kiindulva beszélt azokról, akiknek „bejött” az életük, azokról, akiknek nem, de még van bennük akarás, és azokról is, akiknek már nincs jövőképük, és az út melletti kerítéseknél hevernek. Testvérünk személyes bizonyságtétele még jobban kihangsúlyozta a példázat tanítását, Isten helyreállító kegyelmét. Dani Zsolt szolgálata után a társegyházak és környező baptista gyülekezetek lelkipásztorai köszöntötték az újonnan beiktatott szolgatársat. Majd Barbarics Péter vezetésével a szentendrei testvérek búcsúztatták frappáns és egyben kulináris értékkel is bíró illusztrációval volt lelkipásztorukat.

A lelkiekben gazdag alkalom dúsan megterített asztallal ért véget minden jelenlévő megelégedésére, legyen érte hála a jó Istennek és az encsi testvériségnek! Isten áldja meg az új pásztort és a gyülekezetet!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!