A Lengyel Baptista Szövetség 2021. június 3–5. között tartotta meg éves közgyűlését varsói központjában. A közgyűlés mottója: „Légy áldás, nem átok” volt.

Lengyel testvéreinknél ez – a mienkhez hasonlóan – választóközgyűlés volt, ahol a szövetség elnökét és felügyelőbizottságát választották meg a következő négyéves ciklusra. Maga a választás az utolsó napra esett, így érdekes módon csupán néhány óra eltéréssel került sor a szavazásra a Lengyel Szövetség és az MBE közgyűlésén.

A közgyűlésen a két elnökjelölt közül Marek Glodek testvér nyerte el a szavazatok meggyőző többségét. Glodek testvér nem ismeretlen számunkra, a Lengyel Baptista Szövetség vezetőségi tagjaként több lengyel–magyar baptista találkozón vett részt, és biztosított arról, hogy – elődjéhez hasonlóan – a szövetségeink közötti jó kapcsolatot szívügyének tekinti és annak továbbfejlesztésén fog munkálkodni.
A záró istentiszteleten megköszönték a leköszönő elnöknek – Wichary Mateusz testvérnek és családjának – a nyolcéves elnöki szolgálatot. Ezt a pillanatot sikerült lencsevégre kapnom.

Egyházunk nevében én köszöntöttem a megválasztott elnök testvért – lásd a fenti képen. Ugyancsak alkalmam nyílt arra, hogy egyházunk vezetőségének üdvözletét átadjam a teljes közgyűlésnek is, valamint az egyik istentiszteleten igét is hirdethettem a közgyűlés résztvevőinek.

Nagyon jó volt újra találkozni lengyel testvéreinkkel, és biztosítani őket a magyarországi baptisták szeretetéről. Kihasználtam az alkalmat arra is, hogy Glodek elnök testvért meghívjam magyarországi látogatásra, melynek időpontjáról a későbbiekben történik döntés, miután mindkét szövetségben feláll az új vezetői csapat.

Dr. Bukovszky Ákos
külügyi szaktitkár


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!