MABAVIT 4 – Egy család vagyunk

2686

3 nap, 13 ország, összesen 10.000 ember, némely programokon 3-4 ezer fős közösség. Ez a MABAVIT családja a reformáció 500. évfordulóján Magyarországon, Debrecenben. Egy igazi ünnep, ahol a születésnapos az idén 20 éves Magyar Baptisták Világszövetsége, valamint a héten született debreceni fiatalok, akik egyházunktól új földlakókként meglepetés-ajándékcsomagot is kaptak.

A sajtótájékoztatót Murányi Anita előadásában klasszikus baptista énekek nyitották. Az első dal szerzőjéről, Horatio G. Spaffordról Háló Gyula, a Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs vezetője elmondta, hogy a szerző az ének születésekor hajótöröttként elvesztett családját siratta, ekkor átölelte Isten megnyugtató kegyelme, és megírta a „Ha Isten békéje lakja a szívemet” című énekünket. A sajtótájékoztató levezetőjeként Háló Gyula Isten valódi békéjét kívánta a résztvevőknek, megnyitva az alkalmat.

„Nagyszerű dolog, hogy ebben az évben a reformáció 500. évfordulóját ünnepelhetjük. Hálás vagyok azokért az emberekért, akiket Isten ebben a szolgálatában használ” – kezdte köszöntőjét Paul Msiza, a Baptista Világszövetség elnöke, majd beszédét a Baptista Világszövetség bemutatásával folytatta: a világszövetség több mint 125 ország baptistáinak szövetségéből áll. Amikor tagságról beszélünk, a személyes hitre jutott, bemerítkezett emberekre gondolunk, akik közel 40 millióan vannak, de a baptista gyülekezetekbe világszerte több mint 100 millióan járnak. „Egy nagy család vagyunk, a Krisztusban hívők közössége” – folytatta Msiza. Olyan emberekből álló családhoz hasonlította a világszövetséget, akik megélik Jézus Krisztusban való egységüket. Mosolyogva hozzátette, bár nem érti a tolmács szavait, és az is történhetne, hogy teljesen mást fordít, mint amit ő mond, de abban biztos, hogy testvérei egymásnak, érzi a család kötelékét, mely átível kultúrákon, történelmen, nemzeteken. Végezetül elmondta, hogy a világszövetség legfontosabb célkitűzései a misszió és evangelizáció, Isten dicsőítése, az egység, és hogy reagáljunk az emberek szükségleteire.

A folytatásban dr. Gergely István, a Magyar Baptisták Világszövetségének alelnöke visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még a magyar nyelvű vallásos irodalom átcsempészése igazi öröm volt, de kifejezte háláját azért, hogy ma itt ülhetünk, és már máson lehet a hangsúly.

A 4. MABAVIT találkozót egy nemzetközi ifjúsági hét előzte meg, melynek fontosságát beszédében kiemelte Papp János, a Magyar Baptisták Világszövetségének elnöke. Elmondta, hogy az idei MABAVIT-nak van egy úgynevezett „BABAVIT” része is, hiszen az ezen a héten született debreceni gyermekek szüleinek ajándékcsomagot ajándékozott egyházunk, ezzel is kimutatva, hogy családias egyházként örülünk minden egyes léleknek. A „Valami új született!” mottónk is mutatja, hogy örülünk annak, ha valaki új születik, nagyszerű, ha nemzetünk gyarapodik, és olyan felnőttekké válnak a most születettek, akik felelősséggel tudnak élni. „Hiszen fontos, hogy új dolgok szülessenek.”

Ezek után Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere, dr. Fekete Károly a tiszántúli református egyházkerület püspöke, és Palánki Ferenc római katolikus püspök, debrecen–nyíregyházi megyés püspök, dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa a kormány képviseletében üdvözölték a sajtó képviselőit és a rendezvény szervezőit megnyitó beszédeikkel.

A sajtótájékoztatót Tony Peck, az Európai Baptista Szövetség főtitkára zárta a magyar nemzet erejéről és a határokon átívelő közösségről szóló beszédével. Egy filozófus gondolatát idézve elmondta: „Az életet előretekintve kell élni, megérteni viszont csak hátrafelé tekintve lehet.” Az evangélium üzenetét nem tarthatjuk meg magunknak. Missziós lelkületű emberként az identitásunk az örömhír megosztása Jézus Krisztus egész testével.

Együtt tehát a család, bízunk benne, hogy Isten kegyelméből valami új születik. 2017. augusztus 4-én délben megkezdődött a háromnapos ünnep, a 4. MABAVIT.

Forrás: http://baptistaradio.hu/mabavit-4-egy-csalad-vagyunk/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!