A Baptista Oktatási Központ és a Hungary Missions angol bibliai táborai idén a nyolcadik évadot kezdik. Az elmúlt hétvégén tartott szervezői találkozó résztvevői megoszthatták egymással a sok élményt, áldást és tapasztalatot az előző évekből, ezzel elősegítve az idei szervezési munkálatokat. 2020-ban hat új helyszín is csatlakozik a két héten át tartó nyári programhoz.

2019-ben 17 tábor valósult meg 700 diák részvételével, ahol minden résztvevő Bibliát kapott ajándékba. Az amerikai testvérek legtöbben Texas államból érkeztek, összesen 70 fővel.

Barbarics Péter szervező elmondta: „Külön öröm látni, hogy akik korábban táborozók voltak, mostanra segítők lettek, illetve egy amerikai lány amikor először jött, 12 éves volt, és mostanra önálló csoportot vezetett. Az angoltanulás és társalgás mellett nagyon fontos cél, hogy az evangéliumot elmondjuk a gyerekeknek. Egyre több gyülekezet egyre szorosabb testvéri kapcsolatot alakít ki az amerikai testvérekkel, gyülekezetekkel. 2019-ben több olyan gyülekezet is volt, akik önállóan szervezték meg a táborokat, immár a segítségünk nélkül.”

Az idei táborokról bővebb információ és jelentkezés hamarosan!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!