Köszöntjük az érdeklődőket!

  • Első cikkünk egy igehirdetés a keresztény élet alapjairól, amit Makra Imre Zsolt lelkészgyakornok adott közre.
  • A tizedik alkalommal megrendezett Baptista Tudományos és Ismeretterjesztő Konferencia előadói között volt Varga László Ottó, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára is. Az egyház megújulásával kapcsolatos előadásának átiratát olvashatjuk el.
  • Tóth Krisztián lelkipásztor a reformátorok pedagógiai elveit vizsgáló cikksorozatot küldött el lapunknak. Ennek befejező, harmadik részében Kálvin gyermekekre vonatkozó elveit ismerhetjük meg.
  • Egy rövid cikk Blake Glossontól az erkölcsi szürke zónák témájában ad eligazítást.
  • Bacsó Benjámin a magyarországi pasztorálpszichológia jeles alakjait ismerteti meg az olvasókkal hiánypótló cikkében.
  • Új szerző lapunkban Bohár-Kovács Janka, az Aurum Életműhely fiatal pszichológusa. A fentebb említett konferencián neki is volt egy érdekfeszítő előadása Értsünk szót a családban! címmel.
  • Tim Challies rövid cikke igehirdetőknek szól, és tanácsokat ad, hogy mit kerüljön el egy igehirdető, ha azt szeretné, hogy figyeljenek rá a hallgatók.
  • Szebeni Olivér sok témát érintő cikke következik ezután.
  • Stumpf Jenő Béla lelkipásztor fia, Stumpf Imre emlékszik vissza édesapjára és Isten óvó kegyelmére a hozzánk eljuttatott cikkében.
  • Dr. Mészáros Kálmán és Kelemen Sándor Tomi beszámolóját olvashatjuk egy erdélyi megemlékező körútjukról.
  • Közreadjuk Vasadi Lajos lelkipásztor előző számban elkezdett cikkének második részét, amelyben az anabaptisták történetét egy új nézőpontból világítja meg.
  • Lapunk végén olvasóinknak ajánlott könyveket mutatunk be.

Áldott nyarat kívánunk minden olvasónknak!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!