Sarkadon egy kicsi, 23 tagot számláló baptista közösség él a Gyulai Baptista Gyülekezet körzeti állomásaként. Ez a kis lelkes csapat idén egy nagyot mert álmodni. A Baptista500 évforduló kapcsán egy keresztény fesztivál megszervezésébe kezdett még 2023 tavaszán. Sok imádkozás és szervezési munka után összeállt a program, a helyi önkormányzat is felkarolta a rendezvényt, és sok támogatást nyújtott a megvalósításhoz. 

A helyszín egy ifjúsági tábor volt, mely a helyi Éden-tó partján terül el. Egész nap használhatták a családok az egyházunk Bibliai Családi Parkját. Az ugrálóvárak és az egyéb játékok sok mosolyt csaltak a résztvevők arcára. Bábelőadások, éneklések is lekötötték a gyermekek figyelmét. Amíg a gyermekek játszottak, a felnőttek egy beszélgetést hallgathattak Nemeshegyi-Horvát György testvérrel, aki az ázsiai missziós útjáról számolt be az érdeklődőknek. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Mokán István polgármester, aki kedves szavakkal köszöntötte a szervezőket és a résztvevőket. A finom ebéd után egy látványos műsort láthattak a jelenlévők. Gáspár Botond és Farkas Áron kosárlabda és akrobatikus táncbemutatót tartottak, és közben mindketten megosztották a bizonyságtételüket is. A záró istentisztelet egy koncerttel kezdődött, melyet a sarkadi és a gyulai gyülekezet zenészei vezettek. Az evangelizáción Merényi Zoltán lelkipásztor a döntéseinkről beszélt, az alkalom címe az 5Mózes 30,19 alapján a „Válaszd az életet!” volt.

A nap során több mint 250-en fordultak meg a táborban és kapcsolódtak be a programokba. Imádkozunk, hogy a magvetésnek legyen eredménye, gyümölcse. 

Merényi Zoltán


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!